Tények Csehországról

Hivatalos név: Cseh Köztársaság.
Az ország három nagy történelmi régióra oszlik: Bohémiára (Prága központtal), Morvaországra (Brno központtal) és cseh Sziléziára (Ostrava központtal).
Fővárosa: Prága.
Hivatalos nyelv: cseh.
Terület: 78 866 km².
Fizetőeszköz: cseh korona (CZK).
Népessége: 10,5 millió (2015).
Tagság: Európai Unió (European Union) és schengeni övezet, NATO, OECD, WTO, ENSZ, ET, EBESZ, V4.

 

Miért érdemes Csehországban tanulni?

Hasonló oktatási rendszer

Csehország jelenleg több mint 70 felsőoktatási intézménnyel rendelkezik, amelynek mintegy kétharmada magánegyetem. A szorgalmi időszak és a vizsgaidőszak hossza és időbeni eloszlása megegyezik a magyar egyetemeken bevált gyakorlattal.

Az ország felsőoktatására jellemző, hogy 2001 óta a bolognai rendszer van érvényben. A képzés első eleme, az alapképzés jellemzően 3 éves, de egyes képzések esetén 4 éves is lehet. Az alapképzést követő mesterképzés 1–3 évig tarthat. A doktori tanulmányok jellemzően 3–4 évig tartanak. Eltérően a Magyarországon megszokottól, a csehek a mindennapokban előszeretettel használják az egyetemen megszerzett fokozatukat. Az alapszakot elvégzetteket megilleti az ún. Bakalář (ejtsd: bakalárzs) cím, a mesterfokozattal bírók pedig Magistr (ejtsd: magisztr) címmel rendelkeznek. Gyakran találkozni egy név előtt az Ing. (azaz inženýr, ejtsd: inzsenír) rövidítéssel is, ez arra utal, hogy az illető mérnöki vagy műszaki tanulmányokat végzett. A rövidítések listája az alábbi linken található:  http://www.education.cz/article/the-higher-education-system#.V6HWmzuLTcs.

Csehországban jelenleg több mint 42 000 külföldi hallgató tanul. Az Európai Unió 2014-ben kiadott hivatalos statisztikái alapján az ország az Erasmus ösztöndíjjal rendelkezők körében a 12. legnépszerűbb célország volt.

Tény, hogy mind tanulmányi, mind pedig megélhetési szempontból rendkívül sok érv sorakoztatható fel Csehország mellett:

  • régóta fennálló egyetemek rendhagyó, máshol nem elérhető kurzusai, valamint a minőségi oktatás,
  • a cseh oktatási rendszer illeszkedik az ún. európai kreditátviteli rendszerbe (ECTS – European Credit Transfer System), ez azt jelenti, hogy a külföldi egyetemen megszerzett ismereteket (kreditet) biztosan elfogadja majd a hallgató saját vagy más néven küldő egyeteme,
  • megfizethető tandíjak,
  • európai viszonylatban alacsony megélhetési költségek,
  • országszerte számos, külföldi diákot segítő diákszervezet tevékenykedik sikeresen,
  • vibráló kulturális és rohamosan fejlődő tudományos élet (elsősorban a kutatás-fejlesztés terén),
  • jelen pillanatban Európa egyik legbiztonságosabb országa.

 

A minőségi oktatás nagy hagyománya

A felsőoktatás Csehországban jelentős hagyományokra tekint vissza. 1348-ban IV. Károly megalapította az ország (és a közép-európai régió) első egyetemét, a híres prágai Károly Egyetemet. A második cseh felsőoktatási intézmény 1573-ban jött létre Olomoucban (magyarosan Olmütz), melyet 1707-ben követett az első műszaki egyetem, mai nevén a Prágai Műszaki Egyetem. A cseh diákok mellett a külföldi hallgatók körében is a legnépszerűbb célpont természetesen a két legnagyobb egyetemi város, Prága és Brno (magyarosan Brünn). Képzési minősége és a tanulmányi eredmények szempontjából is szorosan a nyomában van a prágai Károly Egyetemnek a brnói Masaryk Egyetem vagy akár az olomouci Palacký Egyetem. Felmérések szerint évente több mint 22 ezer szlovákiai diák látogatja a csehországi felsőoktatási intézményeket, köztünk nagyszámban szlovákiai magyar hallgatók is. A felvidékiek közül egyre többen választják a brnói egyetemeket a prágaiak mellett, de újabban jelentős magyar közösség alakult ki Olomoucban is.

Hasznos linkek:
http://www.studyin.cz/
http://www.studyin.cz/why-the-czech-republic/

 

Pezsgő egyetemi diákélet

A prágai Károly Egyetem (Univerzita Karlova v Praze) – Bohémia 

A prágai Károly Egyetem Európa egyik legrégebbi állami egyeteme, jelenleg 17 karral rendelkezik. 2016-ban 53 ezer diák tanul az egyetemen, amely az összes csehországi felsőoktatási intézményben tanulók egyhatoda. Külföldről évente több mint 7000 diák érkezik az egyetemre, ebből kb. 2400 csereprogramban vesz részt.  A prágai intézmény diákjai között tud olyan híres embereket, mint például Karel Čapek, Bohumil Hrabal, Husz János, Franz Kafka, IV. Károly magyar király, Milan Kundera vagy éppen Nikola Tesla.

Egyetemi honlap: http://www.cuni.cz/UKENG-1.html
Kedvcsináló videó: https://www.youtube.com/watch?v=akmGOZagH7E&feature=youtu.be

A brnói Masaryk Egyetem (Masarykova Univerzita) – Morvaország

Csehország második legnagyobb állami egyeteme, a Morva régió vezető felsőoktatási intézménye. 1919-ben alapították, jelenleg kilenc karral működik. Tomáš Garrigue Masarykról, Csehszlovákia első miniszterelnökéről kapta a nevét. Csehország legkiemelkedőbb kutatóintézményei között tartják számon. Az Erasmus Student Network (ESN) éves közgyűlése 2010-ben a brnói Masaryk Egyetemen működő Nemzetközi Hallgatói Klubnak (International Student Club MU Brno) ítélte oda az ESN STARlight-díjat. A díj egyike a nemzetközi szinten kapható legmagasabb kitüntetésnek, amelyet  minden évben az a helyi hallgatói szervezet nyerhet el, amely a legaktívabbantámogatja az egyetemen tanuló külföldi hallgatókat. 

Egyetemi honlap: https://www.muni.cz/
Kedvcsináló videó: https://www.youtube.com/watch?v=_FQBx_lGoLY

Az olomouci Palacký Egyetem (Univerzita Palackého v Olomouci) – Morvaország

Olomouc Morvaország szellemi központja. A városban található a Palacký Egyetem, Csehország második legrégebbi egyeteme. Az intézmény František Palacký nevét viseli, aki a cseh nemzeti ébredés egyik legkiemelkedőbb alakja volt, és akit a nemzet atyjaként tartanak számon. Az állami intézmény jelenleg 8 karral működik, és kb. 24 ezer hallgatója van. Az intézménynek Európa szerte jelenleg több mint 200 felsőoktatási egyetemmel van kétoldalú megállapodása.

Egyetemi honlap: http://www.upol.cz/en/
Kedvcsináló videó: https://www.youtube.com/watch?v=RXT2KOcG2zE

A fenti egyetemek mellett számos kiemelkedő intézmény található az országban, például a Prágai, a Brnói vagy éppen az Ostravai Műszaki Egyetem. Az egyetemek és főiskolák teljes listája az alábbi linken érhető el: http://www.studyin.cz/universities/

Korábbi években egy cseh gazdasági lap (Hospodářské Noviny) összeállította a felsőoktatási intézmények rangsorát, a 2012-es és a 2013-as statisztika az alábbi linken érhető el angolul: http://www.education.cz/article/best-universities#.V6HH-DuLTct

 

Alacsonyabb megélhetési költségek

A megélhetési költségek Csehországban a nyugat-európai átlaghoz képes jóval alacsonyabbak, így a közép-európai régióból érkezők számára megfizethetőbb a kinttartózkodás. Az elnyert Erasmus ösztöndíjak majdnem teljes egészében elegendőnek bizonyulnak a csehországi tartózkodás költségeinek fedezésére. Egy cseh korona hozzávetőlegesen 11–12 forint. A kollégiumi költségek kb. 40 ezer forintnak megfelelő cseh koronát tesznek ki. Egy ebéd az egyetemi vagy kollégiumi menzán átlagosan 600 forint, míg étteremben 1500 forint. Az árak azonban természetesen eltérőek lehetnek városonként, illetve a választott szálláshelyünktől, életmódunktól és kiadási szokásainktól függően.

A megélhetési költségekről az alábbi linken tájékozódhat: http://www.studyin.cz/living-costs/ 


 Csehül állsz a csehvel?

Csehországban a nagyvárosok többsége egyben egyetemváros is, ezért sok helyen beszélnek angolul. Azonban a helyi nyelv ismerete nem árthat, ha minél gyorsabban szeretnénk intézni a napi teendőinket. A kiutazás előtt érdemes egy-két cseh nyelvleckét venni. Erre már a kiutazást megelőzően lehetőség nyílik a Budapesti Cseh Centrumban is (http://budapest.czechcentres.cz/).

 

Önkéntes diákszervezetek

Csehországban nagy hagyománya van az önkéntes alapon szerveződő diákszervezeteknek, amelyek elhivatottan segítik a külföldi hallgatókat. Legyen szó akár adminisztratív ügyintézésről, orvoslátogatásról vagy szabadidős programok szervezéséről, rájuk lehet számítani. 

A kiutazás előtt érdemes érdeklődni, hogy a fogadó egyetemen milyen diákszervezet működik. Egyes egyetemeken a diákszervezetek minden beérkező diákhoz kirendelnek egy cseh hallgatót (akiket különböző módon hívhatnak, pl. buddy, tutor vagy mentor), aki már a kiutazásunk előtt felveszi velünk a kapcsolatot. Ez több szempontból is szerencsés, hiszen a rengeteg nemzetközi hallgató mellett így cseh barát(ok)ra is szert lehet tenni.

Diákszervezetek honlapjai:

A Károly Egyetem Nemzetközi Diák Szervezete: http://www.ic-cuni.cz/
A brnói Masaryk Egyetem Nemzetközi Diák Szervezete: https://isc.muni.cz/
Az olomouci Erasmus Student Network honlapja: http://esn.upol.cz/

 

Mivel menjek Csehországba?

A cseh városok többsége Magyarországról könnyedén és gyorsan megközelíthető. A legkényelmesebb megoldás a vonat vagy a busz. Csehország a világ egyik legsűrűbb vasúti hálózatával rendelkezik. A MÁV-nak megfelelő cseh állami vasút, a České dráhy (cseh vasút) mellett több vonatszolgáltató (RegioJet, LEO Express) is létezik. A vonat mellett a RegioJet által fenntartott Student Agency buszos honlapját is érdemes nézegetni, mely Európa minden részébe, így Budapestre is indít járatokat, és sokszor olcsóbb a vonatnál.

Student Agency: https://www.studentagency.eu/en/
České dráhy: https://www.cd.cz/en/

 

Szabadidős programok

Egy 2016 elején közzétett rangsor alapján Csehország legendás fővárosa egyike a közép-európai régió legélhetőbb városainak, maga mögé utasítva Budapestet és Ljubljanát is. Azonban ne feledkezzünk meg róla, hogy Csehország jóval több, mint Prága. Rengeteg cseh város várja a pihenni, kirándulni vágyókat. Mindenki megtalálhatja a hozzá leginkább testhez álló szórakozást. 

A könnyűzenéért rajongó közönséget vonzza az ostravai Colors of Ostrava zenei fesztivál (https://www.colours.cz/), amelyet 2002 óta minden nyáron megrendeznek. Aki a könnyűzenei kikapcsolódás helyett más kulturális program iránt érdeklődik, a Karlovy Vary Filmfesztiválon megtalálhatja a számításait. A világ egyik legnagyobb múltra visszatekintő filmfesztiválja, ami nem mellesleg Közép-Európa egyetlen „A” kategóriás nemzetközi filmfesztiválja is egyben, minden év júliusában várja a filmek szerelmeseit. 2016-ban Hajdu Szabolcs filmje, az Ernelláék Farkaséknál nyerte el a fesztivál fődíját, a Kristály Glóbuszt. A történelem iránt érdeklődőknek a vár- és kastélytúrákat ajánljuk, hiszen Csehország bővelkedik kiemelkedő építészeti értékekben. Az UNESCO világörökségi listáján 12 cseh emlék található, mint például Český Krumlov történelmi központja, Kutná Hora történelmi városközpontja a Szent Barbara-templommal vagy éppen a brnói Tugendhat-villa. A belga Mons mellett 2015-ben Pilsen volt az Európa kulturális fővárosa (http://www.plzen2015.cz/en/). Azoknak, akik kirándulni szeretnek, a Csehország és Lengyelország határán fekvő Sněžkát, az ország legmagasabb pontját (1603 méter) javasoljuk meghódítani.

Bővebben a cseh turizmusról és kulturális programokról:

Lonely Planet: https://www.lonelyplanet.com/czech-republic
Czech Tourism: https://www.czechtourism.com/home/

 

Gasztronómia

Alapanyagok tekintetében a cseh konyha legfontosabb élelmiszere a hús, azon belül is előszeretettel fogyasztják a sertés– és marhahúsokat. A csehek és a turisták közkedvelt étele knédli. A cseh konyha nem bővelkedik zöldségekben, ezért vegetáriánusoknak a helyi rántott sajtot sültkrumplival (smažený sýr a hranolky) ajánljuk. 

A cseh sörök világszerte jó hírnévnek örvendenek, nem is alaptalanul. A hagyományos nagy sörgyárak mellett 2016 elejére 302-re nőtt az országban a – kézműves – kisüzemi sörfőzdék száma. Csehországban a nagypénteket megelőző csütörtökön, az ún. zöldcsütörtökön az ország több sörgyárában zöld sört csapolnak. Brnóban különösen szeretik a színes söröket, ugyanis a zöld mellett a nyári napforduló alkalmából a Starobrno sörgyárban piros sört szolgálnak fel. Amikor pedig Brno kedvenc hokicsapata, a Kometa lép jégre, a sportkocsmákban kék sört is lehet kapni. Sörkorcsolyának érdemes megkóstolni a hermelínt, amely megtévesztő neve ellenére egy olajban pácolt camembert sajt. 

Utolsó módosítás: .