Erasmus+

El clásico, vamos a la playa, te quiero – néhány spanyol kifejezés, amelyet szinte mindenki ismer. Erasmus ösztöndíjának köszönhetően a 26 éves, szegedi Csonka Nóra ennél sokkal mélyebben is megismerkedhetett a hispánok kultúrájával, miközben új barátokat és felejthetetlen élményeket szerzett.

A Szegedi Tudományegyetem jogi karán a nemzetközi tanulmányok mesterképzését végezted, amikor beadtad a pályázatod. Miért éppen Spanyolországot céloztad meg?

Németből és angolból már rendelkeztem egy-egy felsőfokú nyelvvizsgával és mindenképpen szerettem volna spanyolul is megtanulni.

Hogyan készültél fel az utazásra?

Nem sokat készülődtem. Beszereztem a legszükségesebb holmikat és megkötöttem a kötelező biztosításokat. A madridi hotelszobámat például csak az utolsó pillanatban, az indulás napján foglaltam le.

Hogy telt az első napod Toledóban?

Az ifjúsági szállásunkon megismerkedtem Nicóval és Salvatoréval, két olasz cserediákkal, akik szintén aznap érkeztek. Térképpel a kezünkben elindultunk ebben a fantasztikusan gyönyörű városban megkeresni az egyetemet, nem túl sok sikerrel. Szerencsére néhány helyi fiatal a segítségünkre sietett. Kiderült, hogy egyikük, Mario, az egyetem biztonsági őre. Tőle tudtuk meg, hogy péntek délután lévén az Erasmus iroda és az egyetem már zárva tart. Így történt, hogy az iskola helyett a kocsmában kötöttünk ki, majd elkezdtünk beilleszkedni a társaságba. Ez olyan jól sikerült, hogy aznap estére meg is beszéltünk egy közös bulit.

A következő napok is ilyen eseménydúsan teltek?

Hétfőn megtaláltuk az irodát az egyetemen és elintéztük a hivatalos dolgokat, illetve megismerkedtünk a többi erasmusos diákkal. A következő megoldandó feladat a lakáskeresés volt. Mivel a pénzünk roppant gyorsan elfogyott, szorított az idő. A megoldást végül az előző nap megismert Mario jelentette, pontosabban a lyukas matrac, amit felajánlott. Végül az egyetem segítségével találtunk egy megfelelő lakást, ahová én és a két olasz srác beköltöztünk. A triónkhoz pár nappal később csatlakozott Manuel, egy mexikói hallgató. Kiválóan kiegészítettük egymást, míg én takarítottam, a fiúk főztek rám.

Mielőtt mindenki azt gondolná, hogy ez az egész csak a szórakozásról szól, említsük meg a tanulást is! A sok-sok móka és kaland mellett mennyi idő jutott a tanulmányokra?

Azt kell mondanom, hogy a vizsgák elég kemények voltak, keményebbek, mint amire előzetesen számítottunk. A tanárok segítőkészek voltak, de nem kivételeztek velünk. Spanyol nyelven kellett vizsgáznunk a jogi tárgyainkból. Sok beadandót készítettünk, ZH-kat írtunk. Persze volt olyan tárgy is, ahol az aktív órai jelenlét elegendőnek bizonyult.

Kijelenthetjük tehát, hogy életed egyik legmeghatározóbb élménye volt a kint tartózkodás?

Mindenképpen így van, hiszen szélesíthettem a látóköröm, új kultúrát ismerhettem meg. Rengeteget tanultam magamról is, például, hogy mennyire vagyok strapabíró és önálló. Hihetetlen élmény és óriási buli az egész. Nem csak ajánlanám, egyenesen kötelezővé tenném minden egyetemista számára!

Készítette: Csonka Zsolt, 2013-as miniinterjú-versenyünk győztes szerzője

Utolsó módosítás: 2016.01.04.