VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan Budapestben. A szerelemben. A felnőtté válásban. És a mozikban is, ugyanis 2014. október 30-án debütált a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című film. Ennek kapcsán beszélgettünk Reisz Gáborral, aki azon túl, hogy a film rendezője, írója, operatőre, és zeneszerzője egy személyben, Erasmus-múlttal is rendelkezik. Interjú Lisszabonról, tonhalkonzervekről, útkeresésről és jövőbeli tervekről.
"A gyermeki rácsodálkozó tekintetünket meg kell tartani"
Mivel győznél meg egy még hezitáló diákot arról, hogy megéri Erasmusra menni?
Bár már régóta nem voltam valódi egyetemi közegben, de én sosem éreztem azt, hogy bárki sokat hezitálna az Erasmuson. Ez egy nagy lehetőség. Ha valaki valóban hezitál, akkor írja fel egy papírra a félelmeit, majd gondolkozzon el, hogy fél év múlva is ezekkel a félelmekkel akar-e élni vagy sem.
Saját Erasmusod színhelyéül Lisszabont választottad. Miért?
Iskolai döntés volt, de filmes képzést sokkal kevesebb egyetemen kínálnak, mint mondjuk bölcsész szakokat. A lisszaboni egyetem digitális utómunka stúdiói, és technikai eszközei jóval fejlettebbek voltak akkor, mint a miénk.
Mi az a három szó, amivel össze tudnád foglalni, hogy mit jelentettek számodra az ottani élmények és miért?
1. Tonhalkonzerv: majdnem mindennap tonhalat ettem kint, ez volt ugyanis a legolcsóbb konzerv.
2. Bairro Alto: ez az ottani szórakozó negyed, sosem láttam hasonlót korábban.
3. Építészet: építész bátyám mesélt arról, hogy nézzek körbe, mert lenyűgöző a portugál modern építészet. Volt, hogy csak metróztam egész nap, és leszálltam minden megállónál, hogy elámuljak azon a bátor, bevállalós, sokszínű építészeti remekműveken, amik körbe vettek.
Milyen érzés volt Lisszabonba visszatérni? Igaz, nem sok időd maradhatott a nosztalgiázásra, hiszen 3 napotok volt a VAN valami... forgatására…
Két nap volt az előkészítés, három nap a forgatás. Furcsa volt, mintha valami idősík-keveredésbe kerülnék. Ugyanakkor kicsit szomorú is volt számomra, mert nem tudtam olyan felszabadultan ott lenni, mint korábban. Napi 14 óra forgatás után nemcsak azért nem megy el az ember várost nézni, sétálni, mert éjfélkor már nem történik túl sok minden, hanem azért se, mert hulla fáradt.
Korábban a Testnevelési Főiskolára jártál, majd rájöttél, hogy ez nem a Te utad. Mi adta meg a végső lökést a váltáshoz?
Ez egy hosszú-hosszú folyamat volt, amely már 17 éves koromban elkezdődött, de határozottan emlékszem arra, amikor kinyitottam az álláskereső újságokat és azt vettem észre, hogy a tanári állások rovatról a tekintetem elkalandozik, és keresi az akkori Tarantino őrületnek hála borzasztóan divatos videotékás állást.
A VAN valami...-nek Te vagy az írója, operatőre, rendezője és zeneszerzője is egy személyben. Olvastam rólad, hogy nem szeretsz szerepelni, de azért gondoltál arra, hogy színészként is kipróbáld magad a filmjeidben?
Szörnyen rossz színész vagyok, ezt bármelyik filmművészetis osztálytársam megerősítheti, aki meggondolatlanul felkért valamilyen vizsgafilmbe.
Az egyik interjúban azt mondtad, hogy szerinted nem tesz jót a filmeseknek, ha felnőnek.
Arra értettem, hogy a gyermeki rácsodálkozó tekintetünket meg kell tartani, különben megszokásból, és sémák mentén kezdünk el filmet csinálni.
Nem titok, hogy imádod Budapestet. Itt is tervezed leélni az életed vagy el tudnád képzelni, hogy egyszer külföldön élj? Akár Lisszabonban?
Nagyon szeretnék filmet csinálni valahol távol, és sok vidék érdekel, de igazán hosszú ideig, mondjuk több mint két évre nem mennék el soha.
Van még beteljesítésre váró álmod a filmezés mellett?
Zenélni, utazni.
A film bemutatója: 2014. október 30.
Utolsó módosítás: 2019.01.24.
