Erasmus+

A külföldi tanulásra a német nyelv szeretete, valamint a mérnöki ismeretek elmélyítése ösztönzött, és 2012-ben sikeresen pályáztam az Erasmus ösztöndíjra a Miskolci Egyetem Műszaki Anyagtudományi Karának hallgatójaként.

Az anyagmérnöki szakon belül specializációként metallurgiát tanulok, amely széles tárgykört ölel fel az elsődleges nyersanyagok (színesfémek, könnyűfémek, vasfémek és ún. nemvasfémek) a másodlagos (hulladék) termékek feldolgozásával együtt. A megfelelő egyetem kiválasztása során a távolság, valamint a rendelkezésre álló ösztöndíjkeret mellett ez is meghatározó szempont volt számomra. Ezeket az igényeket figyelembe véve, célországnak Németországot, intézménynek a Sachsen tartományban található Technische Universität Bergakademie Freiberg egyetemet jelöltem. Freiberg mintegy 30 km-re helyezkedik Németország egyik jelentős ipari és gazdasági központjától, Drezdától.

Az egyetemen 6 hónapot töltöttem el 2012 októbere és 2013 márciusa között.

A mentorom hatalmas segítséget jelentett a mintegy 40 000 fős városban történő kiigazodásban. Hallgatóként részt vehettem a Running Dinner eseményen, ahol a különböző nemzetek a kultúrájukra jellemző ételeket készítettek el. A „The Hungarian Band” által választott fogás a paprikás krumpli volt.  A Kneipperally (kocsmatúra) a városban lévő szórakozóhelyek körbejárására és a helyi specialitások, így a Freiberger Bier vagy a Freiberger Magenwürze megkóstolására adott lehetőséget.

A város nevezetességei közé sorolható az Obermarkt, az Untermarkt valamint a kohászati emlékként is szolgáló Silberbergwerk, amely mintegy 800 éves múltra tekint vissza - a város korábban ezüstbányászatból látta el önmagát. A bányához kapcsolódóan található egy múzeum is, ahol szintén látogatást tettünk az Erasmus Student Network csapattal. Itt a világítást lekapcsolva különböző színekben tündökölnek a foszforeszkáló ásványok.

A szervezett szabadidős programok mellett az előadásokon és vizsgákon való részvétel is fontos volt. Anyagvizsgálat előadáson egy török fiúval is megismerkedtem. Rajtam kívül ő volt az egyetlen külföldi hallgató ezen a szakon az évfolyamban, így közösen vettünk részt a különféle nemzetek által tartott „International Evening” programokon. A nemzetközi estéken az adott kultúrára jellemző gasztronómiai jellegzetességek és kulturális sajátosságok megismerése mellett szoros barátságok is születtek.

A külföldön töltött időszak megtanított arra, hogy sose adjuk fel és merjünk küzdeni az álmainkért, hiszen az álmok a jövőnk alappilléreit jelenthetik.

Természetesen a sok szép dolog mellett negatívumok is jelentkezhetnek (például az idegen nyelven megszólalás okozta korlátozás, vizsgázási nehézségek), ezek azonban eltörpülnek a pozitív tapasztalatok mellett.

Az ERASMUS+ ösztöndíj a személyes komptenciák fejlesztése mellett a szakmai előremenetelt is elősegíti. A külföldi részképzésért kapott pont a PhD felvételi során beszámítható, elősegítve ezzel a sikeres felvételi eljárást. Mivel tudatosan terveztem a karrieremet, ezért a részképzést remek lehetőségnek tartottam a PhD felvételi során. A részképzés az önéletrajzot nem csupán magasabb szintre emeli, hanem a versenyképességet, elhelyezkedési lehetőséget is megteremti. A külföldön töltött hónapokat látva, számtalan cég és intézmény megkeresett. Az intézményi vonatkoztatás mellett azonban kari szinten is érdeklődtek a hallgatók. 

A freibergi mentorom inspirált arra, hogy csatlakozzak a magyarországi ESN Miskolchoz, ahol fél évig mentorként vettem részt a diákszervezet tevékenységében. Az „Erasmus-vonalat” továbbfejlesztve, egy éven keresztül az AIESEC nemzetközi diákszervezet tagja is voltam, ahol középvezetői pozícióig jutottam el. Úgy gondolom, hogy a személyes és szakmai kompetenciák mellett az ún. szociális irányvonal erősítését is jelentheti az ERASMUS. Mentorként illetve az ERASMUS-ban aktív hallgatóként bátran ajánlom ezt a lehetőséget minden hallgató számára. Noha sokan nem mernek belevágni a nyelvtudás vagy a szakmai ismeretek hiánya miatt, mégis azt tanácsolom, hogy bátran induljanak útra.

A kezdet ugyan nehéz és a lelkesedés is alábbhagyhat, azonban sosem a kezdet a lényeges, hanem a cél, ahová eljutunk.

Szerző: László Noémi

 

További történetekért kövesd Facebook oldalunkat vagy katt ide!

Utolsó módosítás: 2016.08.09.