Campus Mundi

Nagy Máté a Corvinus Egyetem hallgatójaként nemzetközi gazdálkodást tanult a belgiumi Campus Mundi szemeszter alatt.

Miért a Campus Mundi ösztöndíjra pályáztál?

Amikor a lehetséges helyeket néztem az Erasmus pályázatomhoz, már akkor fontos szempont volt, hogy egyes országokban mennyibe kerül a megélhetés. Tekintve, hogy az alap Erasmus támogatás még a szállásomat se fedezte volna teljesen, így muszáj voltam további megoldásokat keresni. Így találtam a Campus Mundi ösztöndíjat. Mivel a tanulmányi eredményeim megfelelőek voltak, meg is pályáztam, és el is nyertem. Ennek köszönhetően jóval több lehetőség nyílt számomra a külföldi félévem során.

Hogyan készültél az ösztöndíjas időszakra?

Mindenek előtt próbáltam az itthoni tanulmányaimat a lehető legjobban abszolválni, hogy az ösztöndíjas időszakom alatt ne kelljen ezzel foglalkoznom. Utólag úgy gondolom, ez egy praktikus döntés volt, hisz kintről intézni itthoni teendőket, esetleg hazajönni vizsgázni nem épp a legkellemesebb. Másfelől természetesen végtelen mennyiségű információt gyűjtöttem össze a célországról és annak minden aspektusáról. Így, amikor megérkeztem, nem voltam elveszve a városban és tudtam, mit látok, merre kell mennem és mi a története egyes helyeknek.

Mesélnél a kinti körülményeidről?

Én Brüsszelben töltöttem a félévemet. Úgy gondolom mindenki első kérdése a közbiztonságra irányulna. Szeretném megjegyezni, hogy bár furcsa látvány mindenhol, még a metróban is folyton katonákat látni, teljesen megszokható és számomra semmilyen problémát nem jelentett. Az utcák teljesen biztonságosak és minden felügyelet alatt áll. Nekem soha semmilyen problémám nem volt a félév során ezzel kapcsolatban. 

Az egyetemem egy külvárosi kerületben helyezkedett el, ezért úgy döntöttem, a szállásom a belvárosban választom. Az ottani körútról nyíló utcában laktam. Utólag úgy gondolom, ez egy jó döntés volt, ugyanis az élet itt is a belvárosban található. Brüsszel nem túl nagy budapesti szemmel, majdnem minden gyalog is megközelíthető távolságban van, kizárólag az egyetememhez mentem metróval.
Amit még fontosnak gondolok a mindennapokat illetően, az az, hogy bár a belga árszínvonal jóval magasabb, mint a magyar, azért, ha okosan csinálja az ember, le lehet szorítani a megélhetési költségeket. Kint is van Aldi, Lidl stb, amik sokkal olcsóbbak és egyetemista költségvetéshez közelebb állnak. Javaslom, aki megteheti, főzzön magára ebből kifolyólag, hisz ez a legolcsóbb. ( Megjegyezném, hogy a legjobb és legolcsóbb húsokat a Schaerbeek negyedben található török henteseknél lehet beszerezni.)
Utolsó gondolatom ehhez a kérdéshez, a belga campusok nem kifejezetten óriásiak, az én egyetemem inkább hasonlított egy amerikai stílusú gimire, mintsem a Corvinusra – megjelenésében vagy akár diákok számában.

Sikerült barátokra lelned?

Sok barátot találtam. Külföldi ösztöndíjra főleg az őszi félévben mennek az emberek, így a tavasziban, mikor én is mentem, jóval kisebb csoportok jönnek össze. Az egyetemi csoportomban a legtöbb diákkal jól kijöttem, többel is tartom a kapcsolatot utólag is. Viszont a legtöbb barátot a szálláshelyemül szolgáló Van Orley International Student House-ban találtam. Itt közel száz nemzetközi diákkal laktam együtt egy nagy négyemeletes épületben. Itt az élet sose áll meg, nagyon sok embert ismertem meg és sok új barátot is szereztem.

Szakmailag mit adott az ösztöndíjas időszak?

Személy szerint úgy gondolom, ez nem csak arról szól, hogy milyen neves egyetemen tölt el egy félévet az adott hallgató. Természetesen nem rossz dolog, ha az önéletrajzban majd azt látják, hogy egy ismert intézményben tanult az ember. Azonban egy külföldi félév egy ilyen helyen csodát nem fog tenni és ez teljesen normális. Én úgy látom, a Campus Mundi sokkal inkább arról szól és azt mutatja majd meg, hogy a résztvevő hallgató képes volt fél évig egy teljesen vadidegen környezetben, mindentől távol megállni a helyét, megélni és megtanulni is egy idegen nyelven.  Szakmailag amellett, amit az egyetemen elsajátítottam, számomra azt nyújtotta az ösztöndíjas időszakom, hogy nagyon sok, nagyon különböző emberrel találkoztam és beszélgettem, szórakoztam stb. Ezek olyan dolgok, amit egy egyetemi órán vagy nyelviskolában szerintem sose sajátíthat el az ember.

Azon felül, hogy az önéletrajzomban még egy sor, számomra azt adta a Campus Mundi ösztöndíj, hogy ha befejezem tanulmányaimat, úgy kerülök a munkaerőpiacra, hogy tudom, bármilyen körülmények közt elboldogulok, hála a külföldi félévemnek.

Képek: Pixabay

További történetekért kövesd Facebook oldalunkat vagy katt ide!

 

Utolsó módosítás: 2018.03.12.