Campus Mundi

Veronika design- és művészetelméletet hallgat a MOME-n, előző félévét pedig a Campus Mundi segítségével az USA-ban töltötte. Ez alatt az időszak alatt New Jersey-be járt egyetemre, lakása és munkahelye pedig New Yorkban volt.

Miért a Campus Mundi ösztöndíjra pályáztál? 

Azért pályáztam, mert szerettem volna az egyetem alatt egy félévet az USA-ban tanulni, és erre egyedül a Campus Mundi kínált lehetőséget, valamint megfelelő anyagi támogatást.

Hogyan készültél az ösztöndíjas időszakra?

Nehéz volt felkészülni a kiutazásra – főleg mivel szállást és gyakornokságot is lehetetlen szerezni, ha az ember még nincs fizikailag New Yorkban –, így nagyon izgultam, hogy mindent sikerüljön elintézni, mielőtt kirepültem.

Mesélnél a kinti körülményeidről? 

Két évfolyamtársammal mentünk ki a Montclair State University-re (New Jersey), ezért kézenfekvőnek tűnt, hogy közösen keressünk szállást New Yorkban; azonban ez az elképzelésünk elég sok akadályba ütközött.

Én végül Harlemben kötöttem ki, a 111. utcában (egy sarokra a Central Parktól), egy nagyon szerencsés véletlen folyamán. Imádtam ott lakni, mind a környék sokszínűsége, mind az újonnan szerzett lakótársaim miatt.

Az egyetemre heti kétszer jártam ki vonattal New Jersey-be, ahol szabad kezet adtak az óráim kiválasztásában: itthon design- és művészetelméletet tanulok, de kint felvehettem analóg fotográfiát, kreatív írást, sőt, még franciát is! Nagyon örültem ennek a kreatív szabadságnak, és úgy érzem, ki is használtam.

Sikerült barátokra lelned?

Igen, szoros kapcsolatban voltam azokkal, akikkel együtt érkeztünk a MOMÉ-ról, illetve New Yorkban is lettek új barátaim, akikkel máig tartom a kapcsolatot.

New Yorkban barátokat szerezni egyrészt könnyű, mert szinte mindenki ‘jön valahonnan’ – ezért az ember nem érzi kívülállónak magát –, másrészt éppen ezért nehéz is, mert egy átutazó város, ahol jönnek-mennek az emberek, és igazán mély kapcsolatot nehéz bárkivel is kialakítani.

Szakmailag mit adott az ösztöndíjas időszak?

Nagyon sokat adott szakmailag, mert az egyetem mellett két galériában is dolgoztam Manhattanben, ahol bepillantást nyerhettem a város művészeti életébe, illetve a galériák menedzselésébe. Rendkívül sok szakmai kapcsolatot is szereztem, amelyek a későbbiekben még a hasznomra válhatnak, illetve a külföldi utazás segített abban, hogy kitaláljam, merre tovább szakmailag a diploma után.

 

Fotók: Molnár Veronika

További történetekért kövesd Facebook oldalunkat vagy katt ide!

 

Utolsó módosítás: 2019.06.20.