Tempus Projektklinika – pályázatíróknak és projektmenedzsereknek

2014.12.10.

Képzés | Felsőoktatás, Köznevelés, Felnőtt tanulás, Nonprofit szervezet, Önkormányzatok, , Szakképzés

Küldd el a kérdéseid – mi elhozzuk neked a szakértőt. Alakítsd te a 2015-ös tavaszi félév cikksorozatának témáit!

A Tempus Közalapítvány a projektmenedzsment képzéséhez kapcsolódó online cikksorozat részeként megjelenő írások kapcsán számos izgalmas kérdés, egyéni megkeresés érkezik tőletek az éppen elérhető aktuális forrásokkal, pályázatokkal, projektek tervezésével, megvalósításával kapcsolatban. A cikksorozat részeként megjelent 2014-2020-as uniós költségvetésről szóló tanulmányunkat pedig eddig minden várakozásunkat felülmúló módon több mint 450-en kértétek el.

 

A tőletek kapott e-mailek sora és az cikksorozat sikere kapcsán fellelkesülve a 2015-ös tavaszi időszakban is a sorozat folytatását tervezzük. Ahhoz viszont, hogy számotokra hasznos cikkek szülessenek, szeretnénk megkérdezni benneteket, hogy melyek azok a témák, amelyek a projektek tervezése, pályázatírás, tágabb értelemben vett forrásszerzés, illetve a projektmegvalósítás kapcsán benneteket érdekelnek.

Ezért most meghívunk arra, hogy mondd el, melyek az aktuális nehézségek számodra a projekttervezés, pályázatírás, projektmegvalósítás terén, melyek azok a kérdések, amelyekről szakértőnktől, a projektmenedzsment képzés egyik vezető oktatójától, Kellermann Évától tanácsot kérnél.

Tempus Projektklinika

Szakértői tanácsok a projekted menedzseléséhez.

Küldd el a kérdéseid – mi elhozzuk neked a szakértőt.

 

Mit kell ehhez tennem?

Klikkelj rá az alábbi kérdőívre és küldd el nekünk azokat a problémákat, kérdéseket, amelyekre a saját szervezeted munkája során, projektek tervezése, pályázatok írása, projektek megvalósítása során találkozol, amelyek a szervezeted számára, illetve számodra elakadást jelentenek.

Mi fog történni a beküldött kérdéseimmel?

A beérkezett kérdéseket, témajavaslatokat összesítjük, és a legtöbbeteket foglalkoztató, legégetőbb problémákat a folytatódó online cikksorozatban szakértőnk meg fogja válaszolni.

Mit lehet tudni a cikksorozat szerzőjéről? Ki ő és miben tud segíteni?

 

A cikksorozat szerzője Kellermann Éva pályázati szakértő, tanácsadó, tréner.

Amennyiben szeretnéd, hogy a te kérdésed kerüljön középpontba és így személyes, gyakorlatias, kézzelfogható tanácsot kapj rá egy szakértőtől, akkor kattints ide!>>

 

A kérdéseket 2014. december 5. péntek déli 12 óráig várjuk, utána a beérkezett válaszaitokra építve kialakítjuk a projektmenedzsment képzéshez kapcsolódó online cikksorozat 2015 tavaszi félévének témáit.

 

A témák kijelölésének lehetősége a tiéd, légy részese, klikkelj ide!>>

 

Tempus Képzőközpont

Lépéselőnyben az EU-ban

1077 Kéthly Anna tér 1.

Telefon: +36-1-237-1300

E-mail: kepzes@tpf.hu

Utolsó módosítás: 2014.12.10.