Mit kezdjünk az Y generációval a munkaerőpiacon?

2015.11.27.

Hír | Felsőoktatás

Erről beszélgettek a Tempus Üzleti Kávéház résztvevői

Az 1980 után született fiatalokat megszerezni és megtartani is nehéz a munkáltatóknak. Pedig az Y generáció tagjai okosak, nyitottak és tehetségesek – állították a Tempus Üzleti Kávéház résztvevői, akik azt is megerősítették, hogy a nemzetközi ösztöndíjprogramokban részt vett fiatalok olyan készségekkel rendelkeznek, amelyek nagyon is keresettek a munkaerőpiacon.

A kerekasztal-beszélgetés tagjai egyetértettek abban, hogy a generációs különbségek komoly kihívások elé állítják a cégeket, de léteznek olyan eszközök és megoldások, amelyek segíthetik a komoly munkatapasztalattal még nem rendelkezők beilleszkedését és munkahelyi motivációját.

Dr. Kunos István, a Miskolci Egyetem Vezetéstudományi Intézetének tanszékvezetője elmondta, hogy a fiatalok általában téveszmékkel indulnak neki az álláskeresésnek. Ennek egyik oka az, hogy a komoly elméleti képzés mellett kevés gyakorlati tapasztalatot szereznek az egyetemisták, így például azzal sincsenek tisztában, hogy milyen a monotonitás-tűrésük: a termelő vagy a szolgáltató szektorban tudnának-e hosszú távon dolgozni. Ebben a duális képzési lehetőségek sokat segíthetnek, és az is, hogy az önismeretüket fejleszteni tudják a hallgatók.

Kardos Anita, a Tempus Közalapítvány kommunikációs csoportvezetője hozzátette: a fiatalok körében létezik egy nagyon tudatos réteg, amelynek tagjai ugródeszkának használják a nemzetközi ösztöndíjprogramokat és szakmai gyakorlati lehetőségeket, például amelyeket az Erasmus+ program kínál. Felhívta a figyelmet arra is, hogy uniós támogatással cégek és oktatási intézmények közötti együttműködésekre, valamint külföldi tananyagok adaptálására is van mód, ezek pedig segíthetik, hogy a munkaerőpiac valós igényeinek megfelelő fiatalokat képezhessenek.

Dr. András Klára, az EGIS HR főosztályának vezetője úgy látja, hogy azok a pályakezdők, akik részt vettek valamilyen külföldi ösztöndíjprogramban, nyugodtabbak, és ennek megfelelően jobban helyt tudnak állni a munkahelyükön. Átgondolt döntés következményeként mentek ki és jöttek haza, ami érett gondolkodást feltételez a részükről. Emellett a tapasztalat azt mutatja, hogy nyitottabbak és befogadóbbak, ami szintén komoly értéket képvisel egy olyan cégnél, ahol több generáció dolgozik együtt.

Bierbaum Gyöngyi, a BP GBS Europe Reward managere megerősítette, hogy szemléletváltásra van szükség a munkáltatók részéről, mert a fiatalok megszerzéséhez és megtartásához új kommunikációs csatornákra és eszközökre van szükség. Kiemelte a cégek felelősségét abban, hogy segítsék a munkatapasztalattal még nem rendelkező kollégákat – a lehető leghétköznapibb szabályok megtanításával, valamint azzal, hogy elfogadják: rugalmas időbeosztás és infokommunikációs eszközök használata mellett is tudnak hatékony, értékes munkát végezni.

A tehetséges, nemzetközi tapasztalattal rendelkező fiatalok és a frissdiplomás munkaerőt kereső cégek, vállalkozások egymásra találását segíti az Erasmus Alumni hálózat, melyen keresztül gyakornoki pozíciókat, álláshirdetéseket juttathatnak el azokhoz, akik korábban nemzetközi ösztöndíjprogramokban vettek részt.
Az Erasmus+ program pályázati lehetőségeiről további információ: www.erasmusplusz.hu


A rendezvény „Az Európai Felsőoktatási Térség reformjának támogatása” projekt keretében valósult meg. Projektszám: 559232-EPP-1-2014-1-HU-EPPKA3-BOLOGNA

Utolsó módosítás: 2015.11.27.