Fülemüle Országos Informatika Verseny 2017.

Partner hír | 2016.12.20.

Hír | Köznevelés,

A verseny kiíróinak a hallássérült fiatalok integrált oktatását megkönnyítő alternatív pedagógiai módszerek fejlesztése, kipróbálása és közzététele terén közösen elért eredményeit 2010-ben a Tempus Közalapítvány a Hálózati tanulási díjjal jutalmazta. Az elismeréssel járó támogatást a Fülemüle hálózat tagjai egy országos informatikai verseny kiírására, ezen belül a versenyen eredményesen szereplő tanulók díjazására fordították, hagyományteremtő céllal.

A verseny céljai

  1. az informatikában, információ gyűjtésében és rendszerezésében tehetséges diákok számára lehetőséget teremteni az országos szintű megmérettetésre,
  2. ösztönözni a tanulókat szakmai információk gyűjtésére, rendszerezésére, bemutatására,
  3. az iskolai tehetséggondozás hatékonyságának növelése a motivációs háttér biztosítása révén,
  4. pozitív módon befolyásolni a tanulók internetezési és hálózati tanulási szokásait,
  5. felhívja a figyelmet a környezetvédelem és fenntartható fejlődés fontosságára.

Az információgyűjtés fő témakörei

1. fordulóban: hardver eszközök, szoftverek, saját alkotások bemutatása, környezetvédelem
2. fordulóban: az internet veszélyei

A 2. fordulóban minden versenyző választhatja az "Én így oktatnám a programozást" témakört is. 
A programozás alapjait bemutató legjobb pályaművet a HelloWorld (https://www.facebook.com/hellotabor ) különdíjjal jutalmazza. 


A választható altémakörök a kategóriák feladatsoraiban találhatóak. FONTOS! Mindenki a saját kategóriája témakörei közül kell, hogy válasszon!

Általános tudnivalók

A verseny kétfordulós egyéni verseny. Az első fordulót az iskolák rendezik meg, felhasználva a verseny honlapján közzétett versenyfeladatokat és betartva a jelen versenykiírás szabályait. 
A második fordulóba, az országos versenyre az iskola nevezi a tanulóit, maximum három főt (kategóriánként, tagintézményenként), az iskolai forduló eredményei alapján. 
A második fordulót a verseny kiírója szervezi. Kiküldi a versenyzőknek a feladatokat, értékeli a visszaküldött versenymunkákat és eredményt hirdet. A verseny lényegében az interneten, illetve elektronikus módon (elsősorban e-mail) bonyolódik. 

Kategóriák

  1. Általános iskolás és szakiskolás kategória:
    Bármely magyar nyelven beszélő, nappali rendszerű általános iskolai vagy szakiskolai oktatásban résztvevő diák jelentkezhet ebbe a kategóriába, akinek jelentkezését szülei és iskolája támogatják. (Határon túli magyar fiatalok is jelentkezhetnek.)
  2. Középiskolás kategória:
    Bármely magyar nyelven beszélő, nappali rendszerű közép iskolai oktatásban résztvevő diák jelentkezhet ebbe a kategóriába, akinek jelentkezését szülei és iskolája támogatják. (Határon túli magyar fiatalok is jelentkezhetnek.)
  3. Speciális kategória:
    Azok a sérült (nem csak hallássérült) fiatalok, akik integráltan vagy szegregáltan az általános iskola felső tagozatán vagy középiskolában, szakiskolában tanulnak, jelentkezhetnek ebbe a kategóriába.

Ha az iskolában igény mutatkozik a versenyen való részvételre az iskola e-mailben (levélben vagy faxon) jelzi a kiírónak, hogy részt kíván venni a versenyen. Ez még nem jelent nevezést, csupán kapcsolatfelvételt a kiíróval.

A nevezés módja

Az országos versenyre - a tanulók és a tanárok igénye esetén - az iskola nevezi a tanulóit, maximum három főt (kategóriánként, tagintézményenként), az iskolai forduló eredményei alapján. 

Határon túli fiatalok esetén bejegyzett helyi magyar közösségek, szervezetek is nevezhetik a tanulókat, ha nincs magyar nyelvű iskola. 

A három versenyző pontosan kitöltött, a tanuló, a szülő és a felkészítő pedagógus által aláírt jelentkezési lapját az iskolák (magyar közösségek, szervezetek) továbbítják postai úton, vagy faxon a kiírónak. Ezzel egy időben a tanulók pályamunkáját is beküldik e-mailben a web@egressy.info címre. 

A munkák beérkezését követően a válasz e-mailben a kiíró egy űrlapot küld, amelynek kitöltésével elektronikusan is meg kell adni a jelentkezési lapon megadott adatokat az elektronikus feldolgozás megkönnyítése érdekében. 

Minden tanulónak a kategóriájának megfelelő feladatot kell elkészíteni! 

A versenykiíró főszervező címe és e-mail címe:

BMSC Egressy Gábor Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskolája 
cím: 1149 Budapest, Egressy út 71.
e-mail cím: web@egressy.info 
telefon: 06 1 220-8186

Nevezési határidő:

2017. február 16.

Nevezési díj:

Nincs.

További Információkat ITT találhat.

Utolsó módosítás: 2016.12.20.