Így ünnepeljük a 30 éves Erasmus programot

2017.10.30.

Hír | Köznevelés, Felsőoktatás, Szakképzés, Felnőtt tanulás, Ifjúság, EU

Kisfilmet készítettünk, hogy bemutassuk, milyen programokkal, akciókkal ünnepeljük 2017-ben az Erasmus program 30. születésnapját.

A program számos lehetőséget kínál a felsőoktatási ösztöndíjaktól az önkéntességen és szakmai gyakorlaton át a nemzetközi projektekig az oktatás minden szektora számára. Igyekeztünk olyan programokat összeállítani, amelyekkel minden résztvevőt megszólíthatunk.

Januárban kerestük az Erasmus+ 30 arcait: Legyél Te az Erasmus+ 30 arca felhívásunkra több százan jelentkeztek. Volt Erasmus ösztöndíjasok, önkéntesek, szakmai gyakorlatos diákok, projektgazdák, tanárok, iskolaigazgatók közül választottuk ki a program arcait, akikről rövidfilmeket és online plakátokat készítettünk.

Februárban egyetemi roadshow-ra indultunk, amellyel 5 város 6 egyetemét látogattuk meg, és több mint 1200 hallgatóval találkoztunk.

Májusban Erasmus+ Szabadegyetemet szerveztünk, ahol volt ösztöndíjasok, az Erasmus+ 30 arcai tartottak inspiráló előadásokat, kiállítást szerveztünk volt ösztöndíjasok emléktárgyaiból, és egy Erasmus+ party zárta az estét interaktív fényjátékkal. Az eseményen megkóstoltuk az Erasmus szülinapi tortáját is, amelyet Szó Gellért cukrász készített.

A hónap végén pedig szakmai konferenciát tartottunk az Erasmus+ összes szektora számára, és megmutattuk a program résztvevők életére gyakorolt hatását, miközben a résztvevők ízelítőt kaptak számos projekt szakmai eredményéből is.

A nyári fesztiválokat sem hagytuk ki, ellátogattunk az EFOTT-ra, a Campus Fesztiválra, a SZIGET-re és a Szegedi Ifjúsági Napokra is, ahol az izgalmas játékokon és nyereményeken kívül rengeteg választ nyújtottunk a fiatalok személyre szabott, külföldi tanulással és ösztöndíjainkkal kapcsolatos kérdéseire.

Ősszel az Erasmus+ pályázatíró szemináriumokon várjuk az érdeklődőket. Országszerte több időpontban és helyszínen nyújtunk praktikus segítséget leendő pályázóinknak a 2018-as mobilitási és stratégiai partnerségi pályázatok elkészítésében.

Utolsó módosítás: 2017.10.30.