Önbizalomra és dicséretre van szükségük a gyerekeknek

2018.03.05.

Projekttükör | Szakképzés

Sokan még jól emlékszünk diákéveink nyári gyakorlataira: leginkább a vakáció megkurtításaként éltük meg. Persze, egészen másként tekintettünk volna rá, ha azt egy napfényes mediterrán szigeten tölthetjük, akárcsak az egyik dombóvári iskola diákjai. Ahogy Zilizi Rozália projektkoordinátor elmondta, sok tanulójukat fenyegeti a korai iskolaelhagyás veszélye, így folyamatosan pozitív élményekre van szükségük, melyek az iskolapadban tartják őket. Ebben az Erasmus+ program is segíthet nekik.

Intézmény: Szekszárdi SzC Apáczai Csere János Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma, Dombóvár
Projekt címe: „Ha összejövünk, az a kezdet. Ha együtt maradunk, az már haladás. Ha együtt dolgozunk, az a siker.” (H. Ford)
Koordinátor: Zilizi Rozália, kísérőtanárok: Nagy Emese (Málta) Kurdi Mihály (Németország)
Honlapok: www.apaczai.szekszardiszc.huwww.acsjszki.hu

Ötszáz, 14 és 24 éves kor közötti gyerek, fiatal tanul Önöknél. Nagy létszám, nagy korkülönbségekkel. Nem okoz ez nehézséget az oktatásban?

Nem, pontosabban nem ez okoz nehézséget. Régiónk, és így iskolánk vonzáskörzete, ugyan nem a munkanélküliség által legjobban sújtott terület, de az élbolyban vagyunk. Nem tehetjük meg, hogy e tényről ne vegyünk tudomást, hiszen a legnagyobb nehézségünknek, a gyerekek folyamatos lemorzsolódásának legfőképpen gazdasági okai vannak. Az egyre reménytelenebb munkakeresés, különösen a zsákfalvakban élők számára, törvényszerűen egyre több család folyamatos elszegényedésével jár. Ráadásul az ilyen családokban azt látja a gyerek, nem éri meg tanulni, szakmát szerezni.

Erre a jelenségre keresett kiutat iskolájuk azzal, hogy külföldi szakmai gyakorlatokat szervezett diákjainak?

Ennek voltak előzményei. Leonardo mobilitási projektekben 2006 óta veszünk részt, és számos Comenius program révén is együttműködtünk külföldi iskolákkal, sőt, az Erasmus+ támogatásával már 2014-ben tudtunk diákokat angol és német nyelvterületre szakmai gyakorlatra küldeni. Így tapasztalatokkal a hátunk mögött vágtunk bele ismét. Mert, hogy tenni kell az nyilvánvaló volt. Ahogyan az is, hiába hajtogatom én és pedagóguskollégáim a gyereknek, hogy a szaktudás és az ehhez szükséges gyakorlati ismeret a legjobb befektetés a jövőbe, ez csak akkor lehet hiteles, ha minderről neki is van személyes tapasztalata. És ha ehhez egy életre szóló élménye is fűződik, na, akkor az valóban iránymutatás a számára.

2017 nyarán a németországi Deggendorfba változatos szakokról érkeztek a dombóvári diákok: volt köztük közgazdasági, kereskedelmi, közlekedési, pedagógiai és informatikai képzésre járó. Az iskola évtizedes kapcsolatot ápol a bajor testvérintézménnyel, így, az ottani iskola segítségével, minden tanuló szakirányának megfelelő gyakorlati helyen kezdhette el a munkát, német tanulópárjával, hogy minden a lehető leggördülékenyebben menjen. Kitti például egy hipermarket reklámosztályán kapott változatos feladatokat, Barbi a járási hivatal menekültek segélyezésével foglalkozó csoportjának munkájába kapcsolódott be, Berni pedig a helyi szociális munkás képzésre járókkal együtt tölthette óvodai gyakorlati idejét.

Egy évvel korábban Máltára is különböző szakirányokról érkeztek a fiatalok, s ahogyan Zilizi Rozália projektkoordinátor elmondta, „a gombhoz keresték meg a kabátot”. Az informatika szakos Béla hardverekkel foglalkozhatott egy elektronikai boltban és nyomtatni, szkennelni segíthetett a boltba betérőknek. József autószerelő műhelyben hasznosíthatta, amit a közlekedési képzésben tanult, Henrietta ugyanakkor egy bioboltban, Olivér pedig Málta legnagyobb múltú bortermelőjénél csiszolhatta angoltudását.

Tíz tanuló utazott tavaly Máltára, idén pedig hat a németországi Deggendorfba. Ez a kétszer három hét elég a világmegváltáshoz?

Ha ahhoz nem is elegendő, kedvező hatásai messze túlmutatnak a három héten. Például lehetőségünk van így a duális szakképzés tapasztalatait a hazai viszonyokhoz adaptálni és saját, hazai gyakorlati oktatásunkba beépíteni azokat. Eközben a gyerek mellett az iskola szintén nemzetközi kapcsolati tőkére tehet szert, mely akár a többiek külföldi munkavállalását is nagyban segítheti. S ha mindehhez hozzávesszük, hogy az utazó tanuló idegen nyelvtudása, pláne, szaknyelvtudása is komoly lendületet kap, az európai szintű szaktudás már egyáltalán nem tűnik számára egy elérhetetlen ábrándnak. Éppen ezért a mobilitásban részt vevő diákokat nagyon gondosan választjuk ki a jelentkezők közül. Így például a gyerek motivációi mellett nem csak az osztályfőnökök, mentorok, nyelvtanárok, de még társaik javaslatát is figyelembe vesszük. Sőt, az is célunk, hogy a kiválasztáskor a hátrányos helyzet, ha úgy látjuk, akár előnyt jelenthessen.

Ezt az utóbbi szempontot mi indokolja?

Azokra a gyerekekre, akiket a lemorzsolódás, azaz a korai iskolaelhagyás veszélye fenyeget, különösen próbálunk odafigyelni. Sokéves tapasztalatunk, hogy rendre a 9. évfolyamban a legdrámaibb a helyzet. Volt olyan évünk, amikor innen 28 tanulót veszítettünk el, gondoljunk csak bele, egy egész osztálynyi diákot! Miközben valljuk, minden egyes gyerek számít. És minden egyes gyerek tehetséges valamiben, a mi feladatunk megtalálni, miben. Éppen ezért a 9. évfolyamban például az osztályfőnök munkáját egy mentor is segíti, így kétszer annyi figyelem juthat az egyes gyerekekre. Hasonló célt szolgál az úgynevezett vendégtanári gyakorlatunk is, matematika órán például ott van még egy pedagógus, s ha az egyik diák elakad, mert nem ért valamit, ő azonnal odaül mellé, és segít. A módszerek kidolgozásával és bevezetésével a CroCooS projekt (Előzzük meg a lemorzsolódást!) csoportja foglalkozik, ők folyamatosan próbálják a tantestület tagjait bevonni a közös munkába, ha a veszélyeztetettség jelei felbukkannak.

Melyek ezek a figyelmeztető jelek?

Színesek a tünetek, a romló tanulmányi eredmény éppúgy idetartozik, mint az egyre elhanyagoltabb külső. Tapasztalatból tudjuk, ha már túl van a gyerek egy iskolaelhagyáson, egy iskolaváltáson, akkor ott az esélye egy következőnek, különösen, ha ismét sokasodnak a hiányzások. A családi háttér, pontosabban annak hiánya nagyon gyakori, előfordul, hogy az egész képzés ideje alatt egyszer sem találkozunk a szülővel. Egy 24 fős osztály esetén a szülői értekezleten rendszerint 6-10 szülő jelenik meg, ez sokat elárul. És azt is tudjuk, ez a korosztály egymásra is igen veszélyes lehet, a rossz baráti társaság kiválasztása, amely akár szerhasználathoz vagy rendőrségi ügyekhez is vezethet. De ez a veszély megnyilvánulhat abban is, hogy az osztályközösség fordul egy gyerek ellen, akár eltérő szociális helyzete miatt. Pont ezért tekintjük kiemelt feladatunknak a közösségépítést, ha lehet, minél több szabadidős tevékenységgel. És ebben is nagy segítség lehet a közös utazás, a közös külföldi szakmai gyakorlat eltöltése.

Ez a segítség miben nyilvánul meg?

Közösségi szinten azt látjuk, hogy új, összetartó kis csoportok alakultak. A nemzetközi gyakorlaton munkájukat, szabadidős programjaikat kísérőtanáraink segítik. Ők vannak jelen, ha segítség kell az utazásban, kommunikációban, figyelnek rájuk, meghallgatják őket. Nagy Emese és Kurdi Mihály kollégáim nyári programja tehát 3 hét szolgálat éjjel és nappal. A diákok viszont saját maguk gazdálkodhatnak a heti megélhetési pénzkeretükből, amiből sokat tanulhatnak. Ez, és a folyamatos pozitív visszajelzés az önbizalmukat is növeli. Emellett a visszajelzéseikből kiderül, hogy megtapasztalhatták, milyen hasznos és értékes a munkájuk. Harminc éve tanítom ezt a korosztályt, tudom, hogy milyen gyorsan és kritikusan ítélkeznek, ezért különösen becsesek számomra a hála és a köszönet szavai tőlük.

Szekeres P. Mónika

Utolsó módosítás: 2018.03.05.