A szakképzési témakörben benyújtható pályázatokra vonatkozó gyakori kérdések gyűjteménye a 2014-2020-as programszakaszban

KEDVES ÉRDEKLŐDŐ, KEDVES JÖVŐBELI PÁLYÁZÓ!

Kérdéseire új weboldalunkon találhatja meg válaszait! A legfrissebb pályázati információkért kattintson ide: Erasmusplusz \ Szakképzés Erasmus+ | Tempus Közalapítvány

A Szervezetek Regisztrációs felülete/Organisation Registration System (ORS) regisztrációs felülete itt érhető el.   

A belépéshez szükség van egy bizottsági ügyfélkapus (EU Login, korábban ECAS) regisztrációra is, névvel, e-mail címmel. Hasznos, ha a projektkoordinátor és az intézmény által is elérhető, közösen kijelölt e-mail címmel jelentkeznek be. Az EU Login regisztráció után érhető el az intézmény regisztrációja (ORS). Itt is meg kell adniuk egy előre meghatározott meghatalmazott kapcsolattartót, aki szerkesztheti szervezete/intézménye adatait, felvehet/törölhet további meghatalmazott kapcsolattartókat. Akik már rendelkeznek ECAS fiókkal, azok az EU Login rendszeren keresztül is használhatják korábbi adataikat a belépéshez. Az EU Login fiók létrehozásához segítséget nyújtó útmutató az alábbi linken érhető el: 
http://www.tka.hu/palyazatok/576/palyazati-dokumentumok >> 2020 - Mobilitási pályázatok (KA1)

Minden intézménynek és szervezetnek csak egyszer kell regisztrálnia. Ha korábban már regisztráltak a Participant Portalon és rendelkeznek PIC kóddal, új pályázat benyújtása esetén újbóli regisztrációra nincs szükség. Szervezete/intézménye adatai átmásolásra kerültek a Participant Portal-ról a Szervezetek Regisztrációs felületére, ennek következtében a szervezet/intézmény automatikusan kapott egy egyedi OID azonosítót.

Igen, szükséges OID azonosítóval rendelkezniük minden, a Nemzeti Iroda által koordinált decentralizált Erasmus+ programhoz. 

Amennyiben használták már PIC kódjukat decentralizált Erasmus+ pályázat benyújtása során, nem szükséges újra regisztrálniuk a Szervezetek Regisztrációs felületén. A szervezete/intézménye adatai átmásolásra kerültek a Participant Portal-ról a Szervezetek Regisztrációs felületére, ennek következtében a szervezet/intézmény automatikusan kapott egy egyedi OID azonosítót. Amennyiben a Participant Portal-on ön kapcsolattartóként, vagy LEAR-ként volt feltüntetve, akkor már van hozzáférése szervezete/intézménye adataihoz az új felületen (ORS) is. Lépjen be a Szervezetek Regisztrációs felületére (ORS) EU Login felhasználói adataival. Válassza az "Organisations" menü legördülő listájából a "My Organisations" menüpontot szervezete/intézménye adatainak megtekintéséhez.

Szervezete/intézménye OID azonosítóját megtalálhatja a "Search" (kereső) funkció és a PIC kód segítségével.

Ebben az esetben érdemes akár kétszer is ellenőrizni a "Search" (kereső) funkció segítségével, hogy biztosan nincs szervezetének/intézményének előzetesen már regisztrációja.

Amennyiben biztos benne, hogy nincs, kérjük, regisztrálja szervezetét/intézményét.

Amennyiben több találatot is eredményez a keresés, kérjük, egyeztessen munkatársaival, hogy melyik regisztrációt használják. Ha a találatok közül bármelyik PIC kódhoz/OID azonosítóhoz ECHE kód van rendelve, akkor a jövőben ezt a regisztrációt szükséges használni a pályázati űrlapokban.

A Szervezetek Regisztrációs felülete (ORS) itt érhető el. Ahhoz, hogy a felületre (ORS) be tudjon lépni, EU Login felhasználói fiókkal (EU Login kézikönyv) kell rendelkeznie.

Minden részt vevő intézménynek/szervezetnek regisztrálnia kell a Szervezetek Regisztrációs felületén és az OID azonosítót kell használnia az űrlap kitöltésekor. A regisztrációt követően kapják meg az intézmények az E betűvel kezdődő 8 számjegyből álló egyedi azonosítójukat (OID azonosító), amit be kell írni az űrlapba.

Fogadó vagy partnerintézmény esetén lehetőség van OID azonosító nélkül is rögzíteni az adott intézményt/szervezetet az űrlapon.

A partnerek regisztrációját a magyar fél is elvégezheti, amennyiben rendelkezésére állnak a regisztráció során kért adatok. Fontos azonban, hogy kapcsolattartóként ez esetben is a regisztrált intézmény egy képviselőjét jelöljék meg.Partnerek esetében a banki adatlapot nem szükséges kitölteni.

Az ORS felülete itt érhető el:https://webgate.ec.europa.eu/erasmus-esc/organisation-registration/screen/home

Közoktatási intézmények esetén az Oktatási Hivatalt kell megadni, mint „registration authority", a regisztráció időpontjának pedig az Oktatási Hivatalnál történt bejegyzés dátumát.

Mobilitási projektben, oktatási és szakképző intézmények esetében önálló pályázatot az OM azonosítóval rendelkező intézmények nyújthatnak be. 

Tagintézményenként, amennyiben a tagintézménynek nincs külön OM azonosítója, nincs lehetőség pályázni, mivel nem rendelkezik önálló jogi személyiséggel az Európai Bizottság döntése alapján. Emiatt a pályázatban nagyon fontos az egy ernyőszervezet alá tartozó intézmények szakmai céljainak összehangolása, egy koherens pályázatban történő bemutatása.

Szakképzési Centrumok tagintézményei esetében az „önálló ügyvitellel rendelkező, oktatási vagy képzési tevékenységet folytató feladatellátási helyek” jogosultak pályázásra. Ebben az esetben az Organisation Registration System (ORS) felületen történő regisztrációkor, vagy az adatok módosításakor az adott szakképzési centrum OM azonosítójához kötőjellel kell kapcsolni a tagintézmény feladatellátási hely azonosítóját (pl.: 123456-002).

Az ORS felület innen érhető el:https://webgate.ec.europa.eu/erasmus-esc/organisation-registration/screen/home

A jogi státuszt igazoló dokumentumot a regisztrált intézmény hivatalos képviselője, a banki adatlapot a banki képviselő és a regisztrált intézmény hivatalos képviselője írja alá.

Mobilitási projektben (KA1), ha a pályázó hazai konzorcium koordinátora, akkor minden konzorciumi partner részéről külön-külön mellékletként fel kell tölteni a konzorcium vezetője és a konzorciumi tag által aláírt megbízólevelet.

Stratégiai partnerségekben (KA2) minden pályázathoz egy megbízólevelet (mandate letter) kell csatolni a pályázathoz, melyben a partnerintézmények nyilatkoznak arról, hogy elfogadják és felhatalmazzák koordinátor intézményt a koordinátori feladatok ellátására.

Igen. Bármely, a szakképzés területén működő köz- vagy magánintézmény, illetve bármely, a munkaerőpiacon vagy az oktatás, képzés és ifjúság területén aktív köz- vagy magánintézmény nyújthat be pályázatot.

Nem szükséges. A hivatalos képviselő által aláírt Nyilatkozatot kell beszkennelni és feltölteni az űrlap mellékleteként.

KA1 - Mobilitási projektben csak a pályázó/küldő intézményből a fogadó intézménybe irányuló külföldi mobilitás támogatható.

KA2 – Stratégiai partnerségek esetében nemzetközi konzorciumi projektekről van szó, így ott lehetséges a többoldalú mobilitás.

Az űrlapot magyar nyelven (vagy az EU valamelyik hivatalos nyelvén) kell kitölteni.

Szerződéses jogviszonynak kell lennie az intézmény és a kiutazó oktató között. A szerződés lehet munkaszerződés, megbízási szerződés vagy önkéntes munkát igazoló szerződés is.

Formailag megengedett, hogy egy adott intézmény pályázzon egyénileg, konzorcium(ok) vezetőjeként, illetve tagjaként is.

Fontos megjegyezni azonban, hogy az Európai Bizottság útmutatása alapján ilyen esetekben a bírálóknak a tartalmi értékelés során vizsgálniuk kell, hogy minőségileg valóban indokolt-e, hogy adott intézménynek külön egyéni és külön konzorciumi pályázata(i) is van(nak). Amennyiben nem azonosítható ennek hozzáadott értéke, az az értékelésben fog tükröződni.

A programban nincs maximalizálva a résztvevői létszám. Tekintve, hogy intézményenként csak egy pályázatot lehet benyújtani, várható, hogy többen nagy létszámú pályázatot nyújtanak be. A pályázatok száma, a tervezett kiutazói létszám, ill. a költségvetési keret alapján dől majd el, hogy szükség lesz-e a nagyobb projektek résztvevői számának csökkentésére. A csökkentés mindig minőségi alapon történik, pl. előfordulhat egy nem kellően alátámasztott turnus levonása.

Az előző évektől eltérően, a 2017-es évben a Szakképzési tanulók és munkatársak mobilitása esetében az egy pályázaton belül igényelhető összeg nincs maximalizálva.

Mobilitási pályázatok (KA1) estén csak hazai konzorciumi projektekről lehet szó, nemzetköziről nem.

Nem. A TKA a magyar pályázó intézménnyel köt szerződést és az intézmény számlaszámára utalja a támogatási összeget. A fogadó intézmény felmerülő költségei a támogatási összegből természetesen finanszírozhatóak, közvetlen támogatást viszont nem kap.

Kísérők esetében utazásra és megélhetésre lehet támogatást igényelni, a szakképzési munkatársakra vonatkozó ráták érvényesek rájuk is. Alapvetően kiutazói csoportonként egy kísérő kiutazása támogatható. Nagyobb létszámú csoportok esetén 10 kiutazó mellett 1 kísérőszemély kiutazására igényelhető támogatás.

A mobilitási projektekben alapvetően a szervezési átalánytámogatás (100 kiutazóig 350€/fő, e fölötti létszám esetén 200€/fő) használható a résztvevők szakmai, (szak)nyelvi, kulturális és lélektani felkészítésére, mind a munkatársak, mind a tanulók esetében.

Támogatás kérhető a szakképzési tanulók nyelvi felkészítésére. A nyelvi felkészítés támogatása a 19 nap-12 hónap közötti időtartamra kiutazó szakképzési tanulók esetében lehetséges, vagy az online nyelvi támogatás (OLS) rendszerén elérhető nyelvi kurzus által (angol, francia, holland, német, olasz, spanyol, holland, svéd, cseh, dán, görög, lengyel vagy portugál munkanyelv esetén), vagy külön nyelvi támogatás által (150 euró/fő) az online eszköz által nem elérhető nyelvek esetében.

Bármely, a szakképzés területén működő köz- vagy magánintézmény, illetve bármely, a munkaerőpiacon vagy az oktatás, képzés és ifjúság területén aktív köz- vagy magánintézmény nyújthat be pályázatot.

Szakképzési Centrumok tagintézményei mint „önálló ügyvitellel rendelkező, oktatási vagy képzési tevékenységet folytató feladatellátási helyek” jogosultak pályázásra. Ebben az esetben az Organisation Registration System felületen történő regisztrációkor, vagy az adatok módosításakor az adott szakképzési centrum OM azonosítójához kötőjellel kell kapcsolni a tagintézmény feladatellátási hely azonosítóját (pl.: 123456-002).

A pályázatot a koordinátor intézmény a partnerség nevében nyújtja be, aki azonos partnerség nevében csak egy pályázatot adhat be. Ha azonos partnerség több pályázatot nyújt be, akkor a kettős finanszírozás ellenőrzése során minden pályázatuk elutasított lesz.

Ha a téma és a partnerség felépítése különböző, akkor a pályázat minőségétől és a koordinátor szervezet kapacitásától függ, hogy támogatást nyernek-e? Fontolják meg azt is, hogy hány pályázatot tudnak megfelelő minőségben kidolgozni!

Szakképzési stratégiai partnerségek esetén nem fordulhat elő. A pályázatok bírálata során, ha egy (vagy több) partner szerepel nem kellően indokolt, akkor a pályázat egészének minőségét rontja, ami a pályázat elutasítását is eredményezheti. Ha mégis támogatást kapnak, akkor a bírálat eredményének függvényében kapják meg a partnerek a nekik megítélt támogatást.

Ha azonban a szakértők úgy ítélik meg, hogy nem programországból, hanem partner országból származó szervezet közreműködése nem kellően alátámasztott, akkor a többi szervezet indokoltságától függetlenül elutasításra kerül a pályázat.

Az Erasmus+ program tevékenységalapú támogatást biztosít (menedzsment tevékenységek, partnertalálkozók - nemzetközi tanulási képzési tevékenységek, szellemi termékek fejlesztése, terjesztése multiplikációs rendezvények formájában). A pályázatban tervezett, indokolt tevékenységekhez átalánytámogatás formájában (vagy valós költség alapon) biztosít hozzájárulást. Tehát a pályázat tartalmától, az abban tervezett munkamegosztástól függ a támogatás megoszlása a partnerek között.

A szakképzési szektorban nincs elkülönített keret a kétféle stratégiai partnerség számára. Kizárólag a pályázatok minősége határozza meg, a bírálati döntés alapján a támogatási sorrendet. A bírálat nem részesíti előnyben önmagában egyik típust sem. A szakértők az arányosság jegyében (igények - célok - tevékenységek - partnerség - költséghatékonyság szempontjai alapján) ítélik meg a pályázatok értékét.

Szakképzési szektorban kizárólag konzorciumi pályázatokat lehet benyújtani, a bírálat a pályázatot benyújtó koordinátor szervezet székehelye szerinti országban történik.

Az innováció fejlesztésével és adaptálásával foglalkozó projekteket a KA2-s pályázati kategóriában kell beadni (termékorientált projektek) a főpályázó nemzeti irodájához.

A támogatás nagy része egységköltség alapon igényelhető. Tényleges költség alapon speciális igényű résztvevők, valamint rendkívüli költségek (pl. vízum, alvállalkozói költségek) esetén lehet támogatást igényelni.

A pályázat pénzügyi részében támogatási igényt kell megadni az útmutatóban meghatározott limitek szerint. Az Európai Bizottság úgy határozta meg a limiteket, hogy az nem fedezi a teljes költségeket (kivétel a fogyatékkal élő résztvevők bevonására fordított költségek, ez 100%-ben igényelhető). Vagyis a projekt partnerségének kell biztosítani további forrásokat, de ezt nem kell bemutatni a pályázatban.

A pályázat nyelve minden esetben a partnerek által használt közös munkanyelv. Magyarul akkor tudnak pályázni, ha minden intézményben aktívan használják a magyar nyelvet.

Szakképzési Centrumok tagintézményei, azaz az „önálló ügyvitellel rendelkező, oktatási vagy képzési tevékenységet folytató feladatellátási helyek” jogosultak pályázásra. Ebben az esetben az Organisation Registration System felületen történő regisztrációkor, vagy az adatok módosításakor az adott szakképzési centrum OM azonosítójához kötőjellel kell kapcsolni a tagintézmény feladatellátási hely azonosítóját (pl.: 123456-002).

A szakképzési centrumok tagintézményei önállóan nyújthatnak be pályázatot, ha önálló ügyvitellel rendelkező, oktatási vagy képzési tevékenységet folytató feladatellátási helyek. Mivel kötelezettségvállalási joggal és intézményi önállósággal nem rendelkeznek, ezért pályázati szándékukról tájékoztatniuk kell szakképzési centrumukat.

A szakképzési centrum nyújthat be stratégiai partnerségi pályázatot koordinátorként, vagy közreműködhet partnerként, de saját tagintézménye nem lehet ugyanabban a pályázatban partner (vagy koordinátor) a kötelezettségvállaló azonossága miatt.

A pályázatban közreműködő összes szervezetnek -  konzorciumi partnernek - egyaránt kell regisztrálnia. A regisztrációt követően kapják meg az intézmények az E betűvel kezdődő 8 számjegyű egyedi azonosító számukat (OID kód), amit be kell írni a pályázati űrlapba.    

Minden intézménynek és szervezetnek csak egyszer kell regisztrálnia. Ha korábban már regisztráltak az Organisation Registration System felületen és rendelkeznek OID kóddal, akkor új pályázat benyújtása esetén újbóli regisztrációra nincs szükség.

Utolsó módosítás: 2022.11.10.