Ötletek, tippek a megfelelő partnerintézmények megtalálásához

Van már projektötletük, de még nincsen hozzá partnerük? Szívesen csatlakoznának egy formálódó együttműködéshez? Számos lehetőség áll az Önök rendelkezésére, melyeket az alábbiakban gyűjtöttünk össze.

Érdemes az intézménye, a munkatársak, a felnőtt tanulók nemzetközi kapcsolatait, valamint a testvérvárosi kapcsolatokat is mozgósítani.

Több partnerkereső adatbázis és felület is elérhető a világhálón, melyet kifejezetten az oktatási/képzési programokban részt venni kívánó intézmények számára készítettek. Kényelmesen böngészhetnek az együttműködésre nyitott intézmények között, illetve feltölthetik saját intézményüket és projektötletüket.

Nemzeti irodák saját felületei

Néhány nemzeti iroda önálló partnerkereső felületet is biztosít a pályázók számára, melyeken az Erasmus+ program bármelyik pályázatához kereshet partnert:


EPALE Partner Search Facility

Az Európai Bizottság által létrehozott EPALE oldalon lehetőség nyílik projektötletek, illetve felnőttkori tanulással foglalkozó szervezetek között keresni, továbbá saját partnerkeresést feltölteni: https://ec.europa.eu/epale/en/partner-search
Partnerkeresés feltöltésére előzetes regisztráció után nyílik lehetőség. A regisztráció során a következő adatok megadására van szükség:

Érdemes lehet közösségi oldalak adta partnerkeresési lehetőségeket is megnézni.


Erasmus+ egyéni tréning programok (TCA)

Az Erasmus+ programban részt vevő országok nemzeti irodái a program céljainak és prioritásainak hatékonyabb megvalósulását szolgáló tréning programokat szerveznek nemzetközi együttműködési tevékenységük (TCA – Transnational Cooperation Activities) keretében. Az egyéni tréning programok formájukat tekintve lehetnek partnerkereső szemináriumok, tanulmányutak, tematikus szemináriumok, konferenciák és egyéb nemzetközi támogató rendezvények.

A lehetőségről bővebb információ ezen a linken található.

Utolsó módosítás: 2022.11.10.