Erasmus+ 30 Konferencia előregisztrációk

A Tempus Közalapítvány nagyszabású szakmai konferenciát szervez az Erasmus+ program 30 éves születésnapja alkalmából.

Időpont:

Az interaktív rendezvényre az Erasmus+ összes szektora, azaz a felsőoktatás, közoktatás, szakképzés, felnőtt tanulás, ifjúsági terület szereplőit várjuk. Célunk, hogy személyes történeteken keresztül is érzékeltessük az Erasmus+  hatásait, miközben bemutatjuk a programban rejlő potenciált: hogyan járulnak hozzá a projektek eredményei az oktatás-képzés és az ifjúsági terület minőségének fejlesztéséhez. A délután során pedig a résztvevők a korábbi években népszerű módszertani bemutatókon és mikrotanításokon vehetnek részt, ahol jó gyakorlatokat ismerhetnek meg.

A rendezvény programja hamarosan elérhető lesz ezen az oldalon.

A rendezvényen 400 fő részvételére számítunk. A szakmai konferencián való részvétel díjtalan, de a programra kizárólag az előre regisztrált és visszaigazolt résztvevőket tudjuk fogadni.

A konferenciára már előregisztrálhat, amennyiben szeretne értesítést kapni a regisztráció megnyitásáról, kérjük adja meg adatait az alábbi űrlapon.

A rendezvény az Európai Bizottság, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával valósul meg.

Utolsó módosítás: .

HIBA

Kérjük, töltse ki a kötelező mezőket.


HIBA

Az e-mail cím formátuma nem megfelelő. Kérjük, hogy a mezőbe csak egy e-mail címet írjon, és regisztrációja elküldése előtt győződjön meg róla, hogy a formátum helyes.


HIBA

Ezzel az e-mail címmel már regisztrált rendezvényünkre. A jelentkezés elfogadásáról néhány napon belül e-mailben értesítjük.