Most érdemes jelentkezni! Erasmus+ pályázatíró szemináriumok óvodáknak és iskoláknak

Idén minden eddiginél magasabb forrás áll rendelkezésre az Erasmus+ pályázatok megvalósítására, így a korábbiaknál jóval többen vehetnek részt az uniós támogatású programban. A közelgő beadási határidőkre való tekintettel januárban több helyszínen is pályázatíró szemináriumokat tartanak a Tempus Közalapítvány munkatársai.

A rendezvényeken gyakorlati tanácsokat kaphatnak az érdeklődők ún. stratégiai partnerségek megvalósításához, amelyekben különböző intézmények és szervezetek nemzetközi együttműködésére van mód. Több ország óvodái, iskolái, oktatással foglalkozó intézményei dolgozhatnak egy-egy közös projekten, megvalósulhatnak módszertani vagy tananyagfejlesztések, illetve diákok külföldi szakmai gyakorlata is támogatható. Az együttműködések témái nagyon változatosak lehetnek, a környezettudatos gondolkodástól, a zenepedagógiai gyakorlat megújításán keresztül, a munkaerőpiac által elvárt készségek fejlesztéséig bármi előfordulhat, amire igény van a hazai intézményekben.

A nemzetközi projektekben a gyerekek izgalmas feladatokban, érdekes programokon vehetnek részt, a pedagógusok pedig eközben szakmai tapasztalatokat szerezhetnek és információt cserélhetnek külföldi kollégáikkal. A résztvevők nemzetközi találkozókra utazhatnak a partnereikhez, az együttműködés pedig számos területen járul hozzá a pedagógusok és a diákok fejlesztéséhez, fejlődéséhez. 

Idén minden eddiginél magasabb forrás, csaknem 10 milliárd forint támogatás áll rendelkezésreoktatási intézmények és oktatással foglalkozó szervezetek számára az Erasmus+ programban. Így 2017-ben várhatóan a korábbiaknál jóval többen vehetnek részt az EU nemzetközi együttműködéseket támogató programjában.

Azért, hogy minél több sikeres pályázat születhessen, pályázatíró szemináriumokat tart a program hazai koordinálását végző Tempus Közalapítvány Budapesten, Szegeden és Győrben. További információ és jelentkezés

Közelednek az Erasmus+ határidők! Az oktatási és képzési mobilitási pályázatok beadási határideje 2017. február 2., a stratégiai partnerség pályázatoké pedig március 29. További információ: Erasmus+ 2017

 

 

Utolsó módosítás: 2017.01.13.