Az idén 30 éves Erasmus+ program hazai eredményei

Évről évre egyre többen pályáznak Magyarországon is az Erasmus+ program oktatási, képzési és ifjúsági területeiről.

Magyarország 1998 óta vesz részt az Európai Unió által támogatott oktatási programokban. Elsőként a felsőoktatási hallgatók uniós tanulmányait segítő Erasmusban, majd a köznevelés, a szakképzés, a felnőtt tanulás és az ifjúsági programok terén is elindulhattak az együttműködések.

Hazánkból eddig már 60.000 egyetemi és főiskolai hallgató vett részt a programban, ugyanakkor Magyarország is egyre vonzóbb célponttá vált. Mostanra évente több mint 5000 külföldi Erasmus hallgató érkezik magyar felsőoktatási intézményekbe vagy szakmai gyakorlatra Magyarországra.

Az Erasmus+ program hazai koordinálását végző Tempus Közalapítvány adatai szerint évről évre egyre többen pályáznak a köznevelés, a szakképzés és a felnőtt tanulás szereplői közül is: 2016-ban több mint 14.000 magyar résztvevője volt az Erasmus+ programnak az oktatási, képzési és ifjúsági területről. Legtöbben az Egyesült Királyságba, Németországba, Olaszországba és Spanyolországba utaztak külföldi tanulmányútra, szakmai gyakorlatra, vendégtanításra, továbbképzésre vagy önkéntes munka végzésére.

A program elindításának 30. évfordulója alkalmából az Európai Bizottság kiválasztotta az Erasmus+ kampány európai arcait, köztük a magyar Szó Gellértet, aki cukrászként Erasmus+ szakképzési gyakorlatát végezte Franciaországban, és a nemzetközi tapasztalatai is hozzájárultak ahhoz, hogy két egymást követő évben megnyerje a Magyarország Tortája versenyt.

2017 folyamán hazánkban is számos program, esemény és közösségi média akció megvalósítását tervezik az Erasmus+ 30 kampányban. A Tempus Közalapítványnál jelenleg is keresik a program magyarországi arcait, emellett egyetemi roadshow keretében tájékoztatják a fiatalokat az Erasmus+ program nyújtotta lehetőségekről. Májusban inspiráló előadásokkal várják az érdeklődőket az Erasmus+ Szabadegyetemen, illetve az elmúlt 30 év eredményeit és hatásait bemutató szakmai konferencián.

További információ a program hazai eredményeiről az Európai Bizottság honlapján található.
Az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének sajtóközleménye itt érhető el.

Utolsó módosítás: 2017.01.26.