NetWBL
Tematikus együttműködés a munkaalapú tanulás és tanulószerződéses gyakorlati képzések támogatásáért


A NetWBL egy - az Erasmus+ programért felelős - 29 nemzeti irodát magában foglaló nemzetközi hálózat, melyet a német nemzeti iroda (Bundesinstitut für Berufsbildung) koordinál. A hálózat létrejöttét és munkáját az Európai Bizottság Oktatás és Kultúra Főigazgatósága (DG EAC) támogatja.

Háttér

A munkaalapú tanulás fontossága a fiatalok foglalkoztatásának megkönnyítése és a gazdasági versenyképesség javítása szempontjából széles körben elismert. Azok az országok, amelyek erős és vonzó szakképzéssel és jól megalapozott gyakornoki rendszerekkel rendelkeznek, jobban teljesítenek a foglalkoztatás terén.

Európai Szövetség a Vállalati Gyakorlati Képzésért (European Alliance for Apprenticeship)

Az Európai Szövetség a Vállalati Gyakorlati Képzésért 2013. július 2-án indult el Leipzigben, az Európai Tanács pedig 2013. október 15-én fogadta el a Szövetségről szóló határozatot. Ennek legfontosabb eleme, hogy a tagállamok kijelentik, hogy " vállalják a szakképzési rendszer reformját együttműködve a szociális partnerekkel és egyéb érdekeltekkel, a gyakornoki rendszer bevezetésével vagy a meglévő rendszerek fejlesztésével ,, annak érdekében, hogy növeljék a tanulószerződéses gyakorlati képzések számát, minőségét és népszerűségét”. 

Célok

A NetWBL célja erősíteni a jelenlegi szakképzési és felsőoktatási rendszerek munkaalapú tanulás elemeit és a támogatni a tanulószerződéses gyakorlati képzést. A hálózat mindegyik európai országban bevonja a területen működő kulcsszereplőket a különböző oktatási és döntéshozói szinteken, továbbá támogatja az előző pontban bemutatott Európai Szövetség a Vállalati Gyakorlati Képzésért elnevezésű kezdeményezést.

Tevékenységek

A NetWBL hálózat segít a korábbi Lifelong Learning Program projektjeinek eredményeit láthatóvá tenni, továbbá támogatja a szakképzési fejlesztéseket, reformokat egy, a döntéshozók, szociális partnerek és szakképzési szolgáltatók számára kifejlesztett online eszköztár létrehozásával és működtetésével. Mindezekkel egy időben hiányterületeket, igényeket is meghatároz, melyekre válaszul későbbi Erasmus+ projektek (az EU új oktatási és képzési programja) és projekttermékek jöhetnek létre.

A NetWBL hálózat az alábbi tevékenységek megvalósítását támogatja:

  • az LLP programban kifejlesztett és az Erasmus+ programban fejlesztendő jó gyakorlatok és eszközök bemutatása
  • munkaalapú tanulással foglalkozó projektek eredményeinek, termékeinek vizsgálata és ezen „átadható” termékek megosztása
  • hiányok és fejlesztendő területek meghatározása jövőbeni projektek megalapozásához
  • támogatja a területen tevékenykedő szereplők hálózatosodását
  • elősegíti a jó gyakorlatok átadását
  • segíti a területen futó projektek megvalósítását monitoring és közös tanulás által

Mit tekintünk munkaalapú tanulásnak?

A hálózat által meghatározott munkaalapú tanulás fogalma szélesebb, mint az általánosan használt gyakornokság fogalma.
Ebben a szélesebb kontextusban a munkaalapú tanulás a tudás és készségek elsajátítását nem csak egy konkrét munkahelyen történő (tanulószerződéses) képzés formájában érti. Ide tartozik mind a duális képzés, mind a szakképző intézmény által nyújtott képzés, továbbá magába foglalja a felsőoktatás területén megvalósuló munkaalapú tanulási formákat és az iskolai tanműhelyben folyó képzést is.

Események

Regionális konferencia a munkaalapú tanulás területén: "Együttműködés a képzés és a munka világa között"
2015. június 11-12., Budapest

Az osztrák, magyar és román nemzeti iroda regionális konferenciát szervez Budapesten, melynek célja a három ország közötti információáramlás és tudásmegosztás biztosítása a munkaalapú tanulás területén a korábbi Lifelong Learning Programok, valamint egyéb projektek, jó gyakorlatok bemutatkozása révén. A másfél napos konferencia lehetőséget ad arra, hogy az adott résztvevő:

  • megismerje 3 ország jó gyakorlatait;
  • saját projektjét és annak eredményeit bemutathassa 3 ország szereplői előtt;
  • hasonló területen dolgozó szakemberekkel tekintheti át, hogy mi az, ami működik és mi az, ami nem;
  • szinergiákat azonosíthat és közös együttműködéseket találhat a jövőre nézve;
  • ismeretségeket köthet és találkozhat a terület szereplőivel és döntéshozóival.

További információ a konferenciáról / Prezentációk, képgaléria

Háttérinformációk

További információ az Európai Bizottság honlapján: Európai Szövetség a Vállalati Gyakorlati Képzésért

Munkaalapú tanulás Európában

 

Forrás: www.na-bibb.de

 

Utolsó módosítás: 2015.09.22.