Az Oktatás és képzés az EU-ban és itthon a Tempus Közalapítvány szakpolitikai hírlevele, amely döntéselőkészítőknek, döntéshozóknak és oktatási szakértőknek nyújt tájékoztatást európai oktatással és képzéssel kapcsolatos szakpolitikai témákról. Az információközvetítésen túl a hírlevél kifejezett célja, hogy segítse az egyes szakpolitikai anyagok, diskurzusok értelmezését, egyrészt az ezek hátterében álló szakmai megfontolások, kutatási eredmények (evidence-base) összefoglalásával, másrészt a konkrét intézményi, oktatási-képzési gyakorlathoz való kapcsolódásuk feltárásával.

A Tempus Közalapítvány célja - az uniós Erasmus+ program oktatási-képzési részének hazai nemzeti irodájaként és számos más ösztöndíjprogram kezelőjeként - a közös európai értékek és célok közvetítése az oktatás és képzés területén, valamint a magyar oktatási-képzési rendszer megismertetése és érdekeinek képviselete nemzetközi környezetben, részben kommunikációs tevékenységek, részben tudásmenedzsment eszközök segítségével. 

Ehhez járul hozzá a jelen hírlevél is a következő célkitűzésekkel:

  • a támogatott projektek és a szervezet működése során születő eredmények és tudás széleskörű és célzott terjesztése, illetve azok hasznosulásának elősegítése;
  • a mobilitásban rejlő pedagógiai lehetőségek és az ehhez kapcsolódó módszerek feltárása;
  • az ágazati szakmapolitikai célokhoz, kiemelt prioritásokhoz csatlakozva információs és tudásmegosztó tevékenységek szervezése, valamint képzések fejlesztése.

Témakörök:

  • Európai értékek az iskolában
  • Korai iskolaelhagyás
  • Felsőoktatás nemzetköziesítése
  • Európai felsőoktatási térség
  • Képesítések és végzettségek átláthatósága
  • Oktatás, képzés és foglalkoztatás
  • Szakmai kiadványok és események

 

IRATKOZZON FEL A HÍRLEVÉLRE!

Név:*
E-mail cím:*
Az Oktatás és képzés az EU-ban és itthon – szakpolitikai hírlevélre feliratkozással megismertem az Adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat, és hozzájárulok ahhoz, hogy a Tempus Közalapítvány a hírlevélre feliratkozáshoz megadott személyes adataimat az abban foglaltak szerint kezelje.

Az aktuális hírlevél szövege és a korábbi számok itt elérhetők.

Utolsó módosítás: 2018.06.20.