Hudacsek Éva, általános iskolai tanár

 

Hudacsek Éva a Dunakeszi Széchenyi István Általános Iskolában tanít, az Erasmus+ programban mint pedagógus vett részt.

A külföldi projekteket rendkívül inspiráló közegnek tartja, saját bevallása szerint szüksége is van az ezekkel járó kihívásokra és kalandokra, mert ez élteti benne a játékos kedvű fiatalt. Színjátszó múltjából fakadóan mindig is kereste azokat a lehetőségeket, amelyekben a játék és a színjátszás iránti szenvedélyét tudja ötvözni mindennapi munkájában. Exeterbe, a dél-nyugat-angliai kisvárosba az elmúlt években már kétszer is elutazott továbbképzésekre, ahol a színjátszás és a drámatechnikai eszközök alkalmazásáról szélesítette tudástárát. Ma pedig minden egyes tanórát az itt tanult ráhangolódással és játékkal kezd.

„Nyelvtanárként mindig is használtam kis meséket, előadásokat az óráimon, és ez nagyon sikeres lett. Főleg az olyan gyerekek körében, akiknek nem ment olyan jól a nyelvtan, nagy sikerélmény volt, hogy a játékban ügyesek lehettek.

Így amikor jelentkeztem a drámakurzusra Exeterbe, tudtam, hová megyek. A képzés alatt az egyik legkedvesebb élményem, hogy a 16 tanár úgy összekovácsolódott, mint egy nagy csapat. Ez nekem sok erőt, energiát adott, ami a tavalyi tanévben végigkísért. Három lépéssel a föld fölött lebegtem az iskolában, nem fáradtam el! Miután hazajöttem, az iskolában a kollégáknak rendeztem egy úgynevezett „játék órát”.

A kinti játékokat átfordítottam, és végigjátszottunk egy csomó mindent. Ezek az anyagok alsós tanító nénik, magyartanárok, osztályfőnökök, fejlesztőpedagógusok, sőt, erkölcstantanárok számára is használhatóak, a diákoknak pedig nagyon tetszenek a bemelegítő játékok és a drámajátékok is.”

Utolsó módosítás: 2017.10.03.