Új receptek és minőségbiztosítási dokumentumok

2018.09.24.

Projekttükör | Szakképzés

Hosszú évek óta biztosít szakács, pincér és cukrász tanulói számára külföldi tapasztalatszerzési lehetőséget a 2018-ban Erasmus+ Nívódíjas Szegedi Szakképzési Centrum Hansági Ferenc Szakképző Iskolája.

Kiváló pályázataiknak, valamint projektjeik tudatos és hosszú távú tervezésének köszönhetően számtalan egyéb díjban is részesültek már. Jancsikinné Smicskó Klára projektkoordinátorral beszélgettünk.

Nem ez az első elismerés, amit sikeres projektmegvalósításért kapnak…

Valóban, 2004-ben E-Quality díjat kaptunk egy németországi Socrates/Comenius nyelvi projekt kivitelezéséért, 2005-ben Mobilitási Nívódíj elismerésben részesültünk egy 3 hónapos németországi Leonardo da Vinci szakmenedzser mobilitásért, majd a Vendéglátós tudásimport című projektünkért 2014-ben átvehettük a Nemzetközi Együttműködési Kultúráért Nívódíjat is. 2009-ben Leonardo mobilitási tanúsítványt kaptunk, majd 2016-ban ismét elnyertük a tanúsítványt az Erasmus+ projektek lebonyolítására.

Milyen hozadékai lehetnek egy mobilitási projektnek?

A mobilitási projektek eredményeinek köre rendkívül sokszínű lehet. Mi elsősorban a diákok szakmai és nyelvi fejlődését várjuk a külföldi gyakorlattól. A legtöbb diákunk beszámol arról az értéktöbbletről, hogy a program segítségével nőtt az önállósága és az önbecsülése. A szakmai fejlődést bizonyítják a jó színvonalú munkanaplók, a szakoktató kollégák tapasztalatai az órákon, és a tartalmas előadások a disszeminációs rendezvényeken, ahol a fiatalok a résztvevőket a külföldről hazahozott receptek alapján készített kóstolóval is megvendégelik. Mivel általában egyhónapos programokat szervezünk, a nyelvvel kapcsolatban ennyi idő alatt főleg a hallás utáni értés kompetenciája erősödhet meg, és a szókincs fejlődhet. A mobilitások eredményeképpen bővül a szakmai tananyag, fejlesztjük az iskolai honlapot a külföldön megismert recepteket bemutató Receptbank létrehozásával.

Lényeges eredménynek tartjuk a minőségbiztosítási dokumentumaink létrehozását, amelyek nélkül nehezen képzelhető el a projektek zökkenőmentes, korrekt lebonyolítása, a mérés és értékelés folyamatszabályozása, valamint a külföldön végzett munka beszámíthatósága a hazai kötelező szakmai gyakorlatba.

Olvassa tovább az interjút és nézze meg a projektről készült videónkat!

További sikeres projektekről is szívesen olvasna? 
Ide kattintva böngészheti szűrhető adatbázisunkat.

Utolsó módosítás: 2018.09.24.