---

Már kamaszkorában kereste a lehetőségeket arra, hogy valami plusz dolgot tanuljon. Elvégezte a szociális munkás szakot, majd a közösség és civil tanulmányok mesterszakot, jelenleg pedig a Pécsi Tudományegyetem doktorandusza, de továbbképzésekben, saját kezdeményezésekben és önkéntes munkában sosem volt megállás.

Rengeteg projektben és képzésben vettél részt. Mi volt ezek közül az, amit a személyes és szakmai fejlődésed csúcspontjának tekintesz?

A 2015-ös Training of Trainers (ToT) Erasmus+ program, ami ifjúsággal foglalkozó szakembereknek szólt. Abban a kivételes helyzetben voltam, hogy egy éven keresztül csak azzal foglalkozhattam, hogyan fejlődhetek mint képző. Ennek hatására a Társaságunknál ma még tudatosabb, megalapozottabb munka folyik. Természetesen nemcsak szervezeti szinten adott a program hatalmas lökést, hanem szakmailag is. Magabiztossá és még nyitottabbá váltam.

Hogyan kell elképzelni egy ilyen programot?
Ez egy nagyon gyakorlatorientált képzés volt. Természetesen volt elmélet is benne, de a lényege az volt, hogy kézzel fogható, gyakorlati tanulási lehetőséget kapjunk ahhoz, hogy minőségi tanulási folyamatot tudjunk fiataloknak tervezni, megvalósítani és értékelni.

Gondolom, a képzés során ti is próbára tehettétek magatokat trénerként.
Igen. Én egy bolgár, egy olasz és egy spanyol résztvevővel alkottam egy csapatot, egyikük látássérült volt. A vizuális eszközök kiiktatása önmagában nagy szakmai kihívást jelentett, a témánk ráadásul a konfliktuskezelés volt.

Milyen egyéb hozadéka volt ennek a programnak azóta?
A másik két magyar résztvevővel később is folytattuk a munkát. Úgy éreztük, szeretnénk visszaadni valamit abból, amit kaptunk. Szerveztünk műhelyt az önirányított tanulásról a Tempus Közalapítvánnyal, de belevágtunk egy nagyobb kihívásba is. Terveztünk egy tréninget a csend használatáról az ifjúsági munkában. Régóta szerettem volna jobban kihasználni a csendet mint eszközt a munkám során. Az a kérdés foglalkoztatott, hogy van-e értelme a csendnek? Erre írtunk egy Erasmus+ ifjúságsegítők mobilitása pályázatot, ami 100-ból 99 pontot kapott. Nyolc országból érkező szakembereknek tarthattunk egy hétnapos képzést, melyből fél napig végig csendben voltunk. Felejthetetlen élményt jelentett.

Több mint ötszörös jelentkezés érkezett a tréningre. Ez meglepett titeket?
Egy kicsit igen. A mai ember gondban van a csenddel. Pedig, ha megtanulja kezelni, rengeteget segíthet vele másoknak. Olyan fiataloknak például, akik valamilyen problémával fordulnak hozzá, akiket jól kell tudni meghallgatni, annál is inkább, mert sokszor mindössze egyetlen esély van erre. A bizalomépítés legfontosabb eszközének tartom a csendet és az aktív hallgatást. Ráadásul annak is segít, aki csendben van, hiszen így lesz ideje végiggondolni a helyes reakciót.

Milyen egyéb, esetleg személyes hozadéka volt ezeknek a programoknak?
A ToT-on együtt dolgoztam Evaval, a spanyol képzőtársammal, akivel nagyon jó barátok lettünk. Azóta ő az egyik biztos pont az életemben, akihez bármikor fordulhatok, ha szakmailag elbizonytalanodom valamiben. Kicsit olyan, mintha lenne egy állandó szupervízorom, miközben barátok is vagyunk.

Mi az, ami mostanában foglalkoztat?
Az egyik legfontosabb kérdés a fejemben az, hogy mit tehetünk az ifjúsággal végzett munkánkkal annak érdekében, hogy ne öregedjen el minden település? Illetve mit tehetnek a fiatalok mindezért? A Társaságnál folyamatosan azon dolgozunk, hogy növeljük a települési ifjúsági munka láthatóságát és minőségét.

 

Az interjút készítette:
BAKÓCZY SZILVIA újságíró

Utolsó módosítás: 2019.05.23.