Erasmus+ program: fordulópont 5 millió európai diák életében

2019.05.24.

Hír | Felsőoktatás

Az Európai Bizottság által ma közzétett két új, független tanulmány szerint újabb bizonyítékok azt mutatják, hogy az Erasmus+ segít a diákoknak abban, hogy sikeresebbek legyenek magán- és szakmai életükben, az egyetemeknek pedig abban, hogy innovatívabbakká váljanak.

A közel 77 000 diák és oktatási személyzet
és több mint 500 szervezet visszajelzéseire épülő átfogó tanulmány az Erasmus+ programnak a fő kedvezményezettekre gyakorolt hatását méri és elemzi. Az eredményekből kiderül, hogyan támogatja
az uniós program az európai fiatalokat az új digitális korszakra való felkészülésben, és miként segíti a jövőbeli szakmai pályafutásukat.

Az Erasmus+ ösztönzi az egyetemek innovációs kapacitását is, valamint nemzetközi szerepvállalásukat és azon képességüket, hogy meg tudjanak felelni a munkaerőpiaci igényeknek.

Navracsics Tibor, az oktatásért, a kultúráért, az ifjúságért és a sportért felelős biztos így nyilatkozott: „Lenyűgöző, ahogy az Erasmus+ program lehetővé teszi a fiatalok számára, hogy helyt álljanak a modern munkaerőpiacon és a mindinkább összetett társadalomban. Örömmel tölt el, hogy az Erasmus+ program résztvevői fokozottan késznek érzik magukat az új kihívásokra, vonzóbbak a karrierlehetőségeik és jobban tudatában vannak annak, hogy az EU milyen előnyökkel jár mindennapi életük szempontjából. Ugyanakkor az Erasmus + programban részt vevő egyetemek nem csak nemzetközibbek, de jobb helyzetben vannak ahhoz is, hogy megfeleljenek a munkaerőpiaci igényeknek.”

A tanulmányok fő megállapításai a következők:

Az Erasmus+ segíti a diákokat abban, hogy megtalálják a kívánt életpályát és gyorsabban állást találjanak

Az egykori Erasmus+-ösztöndíjasok több mint 70%-a állítja, hogy jobban tisztában vannak azzal, milyen pályán szeretnének majd dolgozni, ha visszatérnek országukba. Külföldi tapasztalataiknak köszönhetően meg tudják változtatni tanulmányaikat, hogy azok jobban illeszkedjenek törekvéseikhez. A felsőoktatásra gyakorolt hatásokról szóló tanulmányból az is kiderül, hogy 80%-uk a diplomaszerzéstől számított három hónapon belül elhelyezkedett, 72%-uknak pedig állításuk szerint a külföldi tapasztalatok segítettek az első munkahelyük megszerzésében. Az Erasmus+ programban részt vett tíz diákból kilenc állítja, hogy a külföldön szerzett készségeket és tapasztalatokat felhasználja mindennapi munkája során. Az Erasmus + megoldást kínál a strukturális munkaerőhiány kezelésére azáltal, hogy a vállalkozások számára szükséges humán és interdiszciplináris készségfejlesztésre helyezi a hangsúlyt.

A teljes tanulmány az Erasmus+ program felsőoktatásra gyakorolt hatásairól a cikk végén elérhető.

Az Erasmus+ előmozdítja az európaiak összetartozásának érzését

Az Erasmus+-diákok több mint 90 %-a fejlesztette azon képességét, hogy közösen dolgozzon és együttműködjön eltérő kultúrájú emberekkel, és mindeközben érezze a közös európai identitást. A program a legnagyobb hatást azokra a diákokra gyakorolta, akik a csereprogram előtt kevésbé voltak meggyőződve az EU szerepét illetően, valamint akik a sajátjuktól kulturális értelemben eltérőbb országban voltak. Az Erasmus+ programban részt vevő összes diák közül a kelet-európai országokból érkezők azonosultak a leginkább az EU-val. 

Az Erasmus+ támogatja a digitális átalakulást és a társadalmi befogadást

Az Erasmus+ keretébe illeszkedő együttműködési projektek jobban felkészítik a részt vevő egyetemek többségét a digitális átalakulásra. Az új technológiák, valamint az innovatív oktatási és tanulási módszerek alkalmazása hozzájárul az egyetemek nemzetközi együttműködési és innovációs kapacitásának erősítéséhez.

Az egyetemek Erasmus+ programban részt vevő dolgozói nyitottabbak arra, hogy a vállalati szféra munkatársait is bevonják az óráikba (mintegy 60%-uk a mobilitásban nem részt vevők 40%-ával összehasonlítva). A tudományos dolgozók több mint 80%-a arról számolt be, hogy külföldi tapasztalata eredményeként innovatívabb tanterveket dolgoz ki. Ezenkívül a részt vevő egyetemek kétharmada állította, hogy az uniós szintű projektek ösztönzőleg hatnak a felsőoktatásban a társadalmi befogadásra és erősítik a megkülönböztetés tilalmát.

Más megállapítások szerint az Erasmus+ program egykori diákjai elégedettebbek a munkájukkal azokhoz képest, akik nem vettek részt külföldi mobilitásban. Életpályájuk nemzetközibb, és esetükben mintegy kétszer nagyobb annak az esélye, hogy külföldön dolgozzanak. Az Erasmus + a vállalkozói készséget is támogatja. Az együttműködési projektek negyede járult hozzá a vállalkozói ismeretek oktatásához és a vállalkozói készség erősítéséhez. A projektek harmada segítette elő spin-offok és startupok alapítását. 

A teljes tanulmány az Erasmus+ felsőoktatási stratégiai partnerségek és tudásfejlesztési szövetségek eredményeiről a cikk végén elérhető.

***

Háttér-információk

2014 és 2018 között több mint 2 millió, felsőoktatásban részt vevő diák és oktató tanult, gyakornokoskodott, illetve tanított külföldön az Erasmus+ program keretében. Ugyanezen időszakban mintegy 1 000, felsőoktatási intézmények közötti Erasmus+ stratégiai partnerség, valamint 93, egyetemek és vállalkozások közötti tudásfejlesztési szövetség részesült uniós finanszírozásban. Ezeknek több mint 40%-a olyan előretekintő készségekkel ruházta fel a programban részt vevő hallgatókat és tudományos dolgozókat, amelyek a környezetvédelemhez és az éghajlatváltozáshoz, az energiához és az erőforrásokhoz, a digitalitáshoz (IKT és digitális készségek), valamint a vállalkozói készséghez kapcsolódnak.

A két (az Erasmus+ program felsőoktatásra gyakorolt hatásairól, valamint az Erasmus+ program keretében létrejött felsőoktatási stratégiai partnerségekről és tudásfejlesztési szövetségekről szóló) tanulmány értékelte a programnak annak két fő kedvezményezettjére, a magánszemélyekre és a szervezetekre gyakorolt hatásait.

Az első tanulmány esetében mintegy 77 000 válasz, köztük az Erasmus+ programban részt vett mintegy 47 000 diák, 12 000 diplomás és 10 000 oktatási alkalmazott válaszának elemzésére került sor. A második tanulmány megállapításai a 258 (504 szervezetet képviselő), 2014 és 2016 között finanszírozásban részesülő Erasmus+ stratégiai partnerség és tudásfejlesztési szövetség válaszain, valamint 26 részletes esettanulmányon alapultak.

További információk

Forrás: http://europa.eu/rapid/press-release_IP-19-2548_hu.htm
Brüsszel, 2019. május 20.

Utolsó módosítás: 2019.05.27.