---

Az élet úgy hozta, hogy harmadik éve Svédországban élünk és dolgozunk. Éppen félúton Stockholm és Oslo között, Örebro-ban. A fiatal, ön- és céltudatos lányunk pedig minden atyai „parancsot” áthágva nem az itteni igazán menőnek számító egyetemre iratkozott be, hanem a Budapesti Corvinus Egyetemen kezdte el a tanulmányait, szociológia szakon. Hogyan is parancsolhatna ebben egy apa, főleg akkor, amikor az érvelő vitában a „gyerkőc” a szívére is szeretne hallgatni.

A közelmúltban, amikor a lányunk nálunk járt, büszkén vittem be a munkahelyemre. Oda, ahol svédeknek tanítok francia nyelvet. Igazi nyelvparádé lett a vége, ki-ki mondta a magáét hol franciául, hol angolul, hol meg svédül. Sokszor, sokat engedtünk a gyereknek, de egyben soha, bár ebben tiltakozás sem volt részéről: idegen nyelveket tudni kell. Így az elmúlt húsz év alatt nemcsak egy öntudatos, hanem egy világot látott, angolul és franciául időnként a szüleit kenterbe verő fiatal nő cseperedett a „gyerkőcből”. Általános és középiskolás korában többször vett részt az Erasmushoz hasonló programokban, projektekben. Nemcsak ő volt „cseregyerek”, hanem mi is voltunk „csereszülők”. Ezért valahogy természetesnek tűnik most, hogy éljen az újabb Erasmus lehetőséggel is, már felnőttként, talán kicsit nagyobb egyéni felelősséget vállalva azért, hogy a „projekt” sikeres legyen.

Magától értetődő volt, hogy a „gyerek” olyan célországot válasszon, ahol a képzés nyelve a francia és/vagy az angol. Ennek megfelelően készült el a lista: az első helyen Toulouse (a képzés nyelve francia), a második Oslo (a képzés nyelve angol) és a harmadik Rotterdam (a képzés nyelve angol). Rossz ebből nem sülhet ki, főleg ha Oslo jön be (kicsit önzően érveltünk szülőként a város egyeteme mellett). Akkor vonatra ülve egy délelőtt alatt vihetjük a házi kosztot. Mert ha aggódnunk kellene bármi miatt is, nos akkor ez lenne az: hamarabb landol a bevásárlókorsárban egy zacskó chips, mint egy paprikás krumpli a tűzhelyen. Bár a hasonló korabeli apukák körében végzett rögtönzött felmérésem azt mutatja, hogy ezzel nem vagyunk egyedül. A valósághoz pedig hozzátartozik, hogy a tojásrántotta készítése már gond nélkül megy. 

Sok szempontból örülnénk a skandináv „kalandnak”. Saját bőrén tapasztalhatta már, hogyan esnek jobban az ember keze alá a dolgok, mint a világ más helyein. Mit jelent az, hogy közösségi mosókonyha, fenntartható szelektív hulladéksziget, mindenből csak annyit, hogy kényelmesen ellegyél (lagom) és másnak is jusson. Saját példánkból tudjuk, hogy amilyen különösen hangzanak ezek a dolgok, olyan könnyen hozzájuk is lehet szokni, meg lehet tanulni őket. Azzal, hogy ez nem menne, egyáltalán nem számolunk. Egyébként persze azt is gondolom, ahogy a fiatal nő kézitáskájában nincs apaként semmi keresnivalóm, úgy egy fiatal nő főzési, mosási és takarítási szokásaiba sem tudok már beleszólni. Meglehet, hogy ezekben a kérdésekben egy gyorstalpaló már megkésett. De jártunk már a világnak olyan részén, ahol találkoztunk a magyartól, az európaitól alapvetően eltérő étkezési, kulturális szokásokkal. A mi esetünkben a legsúlyosabb étkezési tétel az extra bűzös sajt vagy a rothasztott hal lehet. Biztosan tudom én is és a lányunk is, hogy megfelelő társaságban mindkettőt elfogyasztja az ember. 

Emlékszem, 8 éves lehettem, amikor két hétre táborozni küldtek a Balatonhoz. Minden nap, de tényleg minden nap levelet írtam a szüleimnek, hogy azonnal jöjjenek értem és vigyenek haza. Nos, átlagon felüli kiváló apa-lánya kapcsolat ide vagy oda, hasonló két hét el tud úgy telni, hogy a megérkezéskor kapunk egy üzenetet, hogy „Rendben megérkeztem.”, hazaindulás előtt egy másikat, hogy „Hamarosan indulok.” + „Legyen valami jó kaja, éhes leszek!”, esetleg a kettő közt egy olyat, hogy „Tudnátok egy kis pénzt a számlámra utalni?”.  Honvágy problémákkal így nem nagyon számolunk.

Egyik kedvenc filmes mondatom Szabó István A napfény íze című filmjéből származik: „És akkor Sonnenschein Manó arra gondolt, vajon mibe fog ez a boldogság neki kerülni.” Számítunk rá, hogy az elnyert ösztöndíj elég lesz, hogy az alapvető szükségleteket fedezze. Beszéltünk már arról, hogy hogyan tudnánk az apanázst kicsit kiegészíteni, akár saját erőforrásokból, akár valamilyen plusz bevételből. Egyetértettünk abban, hogy remek lehetőségnek ígérkezik mind az anyagi biztonság, mind az emberi kapcsolatok erősítése szempontjából a diákmunka vállalása. Ez sem lesz új, vagy megoldhatatlan kihívás, hiszen ez Budapesten már középiskolás korában és most is remekül működő alternatíva volt a zsebpénz kiegészítésére. Persze azért B-terv is készül, különösen az anyagi „katasztrófák” elkerülésére. Más gonddal egyelőre tényleg nem számolunk.

„Vigyázz, el ne császárosodj, fel ne vedd szokásaikat - mert ez könnyen megesik. Légy csak egyszerű, jó, tiszta, komoly, kendőzetlen, igazságszerető, jóindulatú, szeretetteljes, tántoríthatatlanul kötelességtudó.” Ezt az ókori gondolatot korábban gyakran adtam útravalóként a tanítványaimnak. Van ennek egy apa-verziója is. Persze azt nem mondogatni szokta az ember, hanem jó esetben valahogy a dolgok mindig úgy alakulnak, hogy apáról lányára ragad a fenti gondolat minden eleme. Ha egy dolgot felülírhatnék az egyébként zseniális eredetiben, akkor a „fel ne vedd szokásaikat” lenne az. Hiszem ugyanis, hogy a környezetünkhöz való alkalmazkodás, a mimikri mesteri alkalmazása megkönnyíti egy új, a sajátunktól eltérő nyelvi-kulturális közegbe való beilleszkedésünket. Ahová újként érkezünk, ott egy darabig csak vendégek vagyunk. Tanulunk és dolgozunk azért, hogy ne csak vendégek legyünk, hanem értékes részévé váljunk az új helyünknek. Ez a jótanács mindenképp be fog most is kerülni a hamuban sült pogácsa mellé. 

Szerző: Juhász Gábor

Olvass hasonló cikkeket! 

Erasmus+ ösztöndíjasok és szüleik történeteit keresd Facebook oldalunkon: Erasmus ösztöndíj hallgatóknak

Utolsó módosítás: 2020.02.25.