---

A hallgatók mobilitási kedvével kapcsolatban az Oktatási Hivatal készített kérdőívet 2017-ben. 64 intézmény hallgatóit vizsgálták, akik a 2015/2016-os tanév második félévében aktív jogviszonnyal rendelkeztek. A 7202 válaszadótól begyűjtött adatok alapján 19 olyan nehézség rajzolódott ki, melyek a mobilitás akadályát jelenthetik. Ezeket három témacsoportba sorolhatjuk: képzési rendszerrel kapcsolatos, valamint objektív és szubjektív aggályokra.

1. A kutatás alapján az első kategóriába tartoznak a hazai képzési rendszerrel és a külföldön teljesített tárgyak hazai elfogadtatásával kapcsolatos félelmek. Az egyik leghangsúlyosabb visszatartó tényező a hallgatói mobilitások esetében a félévcsúszástól való félelem, ugyanakkor ez ellen tud a legtöbbet tenni egy intézmény. Ha kiépített kreditelismerési folyamatokat kínálnak, illetve ha az oktatók meggyőzésével és közreműködésével egyszerűbbé tudják tenni a külföldön teljesített tárgyak itthoni elfogadását, akkor többen mernek belevágni a pályázásba. A hallgatókat nagymértékben visszatartja a tervezéstől, ha úgy látják, hogy a külföldi kurzusokat nem tudják a hazai képzésük részeként elszámolni. Ugyanakkor az is világossá vált a felmérésből, hogy ha valaki ennek ellenére mégis elkezd gondolkodni a mobilitáson, akkor nagy valószínűséggel pályázni is fog.
   
   
2. A második kategóriába az objektív szabályozási jellegű nehézségek tartoznak, mint a mobilitási programok elérhetősége, illetve az ezekkel kapcsolatos információkhoz való hozzáférés. Itt fontos erősíteni az intézményeken belüli kommunikációt, és a koordinátorokon felül több szereplőt (pl. rektort, oktatókat, tanulmányi osztályt, hallgatói önkormányzatot) is bevonni a széles körű tájékoztatás érdekében.
   
   
3. A harmadik kategóriába a szubjektív, egzisztenciális jellegű aggályok kerültek. A honvágytól és a magánytól való félelem, vagy a nem megfelelő nyelvtudás miatti aggodalmak jelentős szerepet játszanak az alacsony mobilitási hajlandóságában. Ezek közül is a nyelvtudás (pontosabban annak hiánya) a legerősebb tényező. A kutatás eredményeképp kijelenthetjük, hogy minél több nyelvet beszél valaki, annál valószínűbb, hogy járt valamelyik mobilitási program keretében külföldön.

A pénzhiány és a rossz egészségi állapot miatti aggodalom az utóbbi két akadály-csoporthoz egyaránt hozzátartozik. Itt sem elhanyagolható az intézmény szerepe a tájékoztatásban, hiszen a megpályázható kiegészítő ösztöndíjaknak köszönhetően – mint a szociális támogatás, illetve a fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg résztvevők Erasmus+ támogatása – a mobilitás a hátrányos helyzetű hallgatók számára is elérhető.

A fent említett szempontokon túl azonban a felsőoktatási intézmények nemzetközi mobilitás iránti elkötelezettségének jelentőségéről sem szabad megfeledkeznünk. Ez nemcsak a koordinátorok felkészültségében, de az elérhető mobilitási kapcsolatok mennyiségében és minőségében is megmutatkozik, és jelentős hatással van a pályázási szándékra.

A felmérés alapján megállapíthatjuk, hogy a hallgatók jelentős része általánosságban gondolkozik azon, hogy részt venne egy külföldi mobilitási időszakon. Bár ezek élmény jellege átértelmeződött az elmúlt években, hiszen a külföldi utazás már többek számára elérhető, így nincs akkora vonzereje, mint korábban. Ugyanakkor fontos a hallgatók számára az önállóság, a komfortzónából való kilépés képessége és a szakmai fejlődés, melyre egy Erasmus+ időszak remek lehetőség.

Összeállította: Deme Felícia
Tempus Közalapítvány, Kommunikációs egység

Az Oktatási Hivatal kutatásának eredményei itt olvashatók: oktatas.hu/felsooktatas/projektek/efop345/dpr_eredmenyek

A cikk a Pályázati Pavilon 2020. tavaszi számában jelent meg.

Utolsó módosítás: 2020.05.27.