EU-Tanoda - Uniós ismeretek vidéken élő diákoknak

Partner hír | 2020.07.02.

Magazin | Köznevelés

2019. március 1-jén egy új projekt vette kezdetét: az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete elindította vidéki tanóra programját, az EU-Tanodát. A projektet a Képviselet megbízásából a Pillar Alapítvány valósítja meg. A Képviselet munkatársai már évek óta tartanak hasonló órákat, ám eddig főként budapesti és megyeszékhelyeken lévő iskolákat sikerült elérniük. A korábbi sikeres koncepcióra építve most az a cél, hogy az uniós ismeretek és lehetőségek híre a kisebb településeken élőkhöz is eljusson.

Fontos és hasznos tudás

A 7-8. osztályos és középiskolás diákoknak tartott rendhagyó EU-s ismeretterjesztő órákon a résztvevők az elméleti ismereteken felül interaktív, játékos foglalkozások keretében szerezhetnek a mindennapokban is jól használható tudást az Európai Unióról és az általa kínált lehetőségekről. Szó esik az EU történetéről, intézményrendszeréről, a tagállamokról, az EU vívmányairól és aktualitásairól is. Az oktatók a program keretében hangsúlyozzák, hogy az EU egy lehetőség, így az órákon mindig szerepet kapnak a kifejezetten diákoknak szóló uniós programok, így például az Erasmus+ ösztöndíjak, a csereprogramok, az önkéntes vagy továbbtanulási lehetőségek és a szakmai gyakorlatok. A 45 vagy 90 perces előadások tartalma minden esetben igazodik a diákok életkori sajátosságaihoz, a tantervi követelményekhez, és a fogadó iskola igényeihez. A tanórán való részvétel az iskolák részéről anyagi hozzájárulást nem igényel, mindössze kivetítő, laptop és internet szükséges az órákhoz.

Az első év tapasztalatai és a folytatás

Az EU-Tanoda csapata Budapestről indulva járja az országot. Az oktatóknak hosszú kilométereket megtéve a projekt első évében Magyarország mind a 19 megyéjébe, összesen 55 településére sikerült eljutniuk. A 76 megtartott tanórán 1997 diák gazdagodott uniós ismeretekkel. Az iskolákban kapott szívélyes és örömteli fogadtatás az oktatókat is lelkesedéssel töltötte el, az egyes alkalmak pedig számukra is hasznos tapasztalatot és sok emlékezetes pillanatot nyújtottak. A programsorozat első éve lezárult, a visszajelzések nagyon pozitívak voltak, több helyszínen visszavárják az EU-Tanodát. Jó hír, hogy a tanórák a 2020/2021-es tanévben is folytatódnak, a szervezők folyamatosan várják vidéki általános és középiskolák jelentkezését.

Az EU-Tanoda csapata

Az EU-Tanoda csapata tapasztalt és lelkes uniós szakértőkből áll. A projekt vezetője, Berezvai Ágnes, több mint 16 év tapasztalattal rendelkezik az uniós tájékoztatás terén, és számos fiataloknak szóló uniós projekt megvalósításában vett már részt. A csapathoz tartozik az Európa Pont két európai tanulmányok szakirányon végzett, pályája elején járó munkatársa is: Kóti Enikő és Schrancz Daniella. A programban részt vesz szakértőként és óraadóként a Budapesti Gazdasági Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Tanszékének tanszékvezetője, dr. Ferkelt Balázs is.

A négyfős csapat tagjai heti rendszerességgel utaznak vidékre, hogy az interaktív tanórákat megtartsák, emellett munkájuk részét képezi az iskolákkal való kapcsolattartás és a projekttel kapcsolatos háttérfeladatok elvégzése is.

Jelentkezni az alábbi oldalon lehet: https://tinyurl.com/EUTanoda-jelentkezes

A cikk a Pályázati Pavilon 2020. tavaszi számában jelent meg.

Utolsó módosítás: 2020.08.05.