NIT Pro és Kontra: országos vitaverseny középiskolásoknak

Partner hír | 2021.02.25.

Hír | Köznevelés

A középiskolások vitakultúrájának fejlesztését, és így közvetve a kritikai gondolkodás és az állampolgári elhivatottság erősítését célozza a Nemzeti Ifjúsági Tanács „Pro és Kontra” elnevezésű országos vitaversenye.

A versenyre olyan háromfős csapatok tudnak nevezni, amelynek tagjai középiskolások, és rendelkeznek tanulói jogviszonnyal. A versenyben a Karl Popper-vita mintáját követve két, háromfős csapat vehet részt, amelyek minden résztvevője egyszer szólalhat fel. A vita során a csapatok egymásnak is feltehetnek kérdéseket a másik fél álláspontjához kapcsolódóan.

A Pro és Kontra háromfordulós lesz: az online válogatót régiós középdöntők, majd egy országos döntő követi. Az első körben a résztvevő csapatoknak az előre meghatározott témák valamelyike mellett vagy ellen kell érvelniük, vagy egy öt perces videóban, vagy egy 3000-4000 karakteres esszében; a témát és a formátumot is szabadon választhatják ki. A versenyre a jelentkezési felület kitöltésével, valamint az érvelésük beküldésével tudnak nevezni.

A hét régiós középdöntőbe 4-4 csapat jut tovább, ahonnan a győztesek kerülnek az országos döntőbe.

Az országos döntő első három helyezettje értékes nyereményekkel gazdagodik:

1. helyezett csapat: 3 db iPad
2. helyezett csapat: 150 000 Forint értékű könyvcsomag
3. helyezett csapat: 90 000 Forint értékű ajándékutalvány

A jelentkezési határidő és az érvelések beküldésének határideje: 2021. február 28.

Részletek és jelentkezés >>

Utolsó módosítás: 2021.02.26.