Megjelent a Nemzeti Ifjúsági Tanács első folyóirata, az Y.Z.

2021.07.23.

Eurodesk | Ifjúság

Az Y.Z. folyóirat célja, hogy közérthető, izgalmas és rendszeresen megjelenő szakmai tartalmat biztosítson (nem csak) a fiatal korosztály számára fontos kérdésekben.

Az Y.Z. szerkesztői feladatukként tűzték ki, hogy olyan témákat dolgozzanak fel, amely a fiatalok és a velük foglalkozó szakemberek széles köréhez egyaránt kapcsolódik, ezzel is támogatva az ifjúsági terület módszertani fejlesztését.

Az első szám tematikája a digitalizáció, a digitális oktatás és az EU-s ifjúságpolitika köré épül az alábbi témákban:

  • Hogyan látják a távoktatást a mai egyetemisták?
  • Melyek az iskolai zaklatás és cyberbullying különbségei, hasonlóságai
  • Tudás és szakértelem az ifjúsági szektor szolgálatában
  • Tudatos internethasználat a Kortárs NETMENTOR programmal
  • Tanulási eredményesség és irodalomtanítás a távoktatásban
  • Múzeumok közösségi média jelenléte COVID-19 pandémia előtt és alatt
  • Az "Ifjúsági Párbeszéd Magyarországon" kutatás eredményei

Az Y.Z. szerkesztésében a Nemzeti ifjúsági Tanács mellett a Doktoranduszok Országos Szövetsége is részt vesz. A folyóirat első száma a Nemzeti Ifjúsági Tanács oldalán olvasható.

Utolsó módosítás: 2021.07.23.