Európa az innovatív ötletek kincsesbányája – konferencián ünnepelték a 35 éves Erasmus+ program eredményeit

2022.06.02.

Hír | Ifjúság, Szakképzés, Felnőtt tanulás, Köznevelés, Felsőoktatás

Idén hetedik alkalommal adták át az Erasmus+ Nívódíjat

Csaknem háromszázan vettek részt a Tempus Közalapítvány június 1-i „Az Erasmus+ ajtókat nyit! Konferencia az inklúzió jegyében” c. rendezvényén, amelyen hetedik alkalommal ismerték el Nívódíjjal a legkiemelkedőbb Erasmus+ projekteket. A konferencián a példaértékű kezdeményezések díjazása és bemutatkozása mellett a 35 éves program „arcai” meséltek arról, milyen maradandó hatást gyakorol az egyének és a közösségek életére a három és fél évtizeddel ezelőtt indult program.

Idén ünnepli 35. születésnapját az Erasmus+ program, ami több mint 10 millió résztvevőjével máig az Európai Unió egyik legsikeresebb programja. A program 2014 óta nem csak a felsőoktatásban résztvevők számára kínál nemzetközi lehetőségeket: a Tempus Közalapítvány hagyományosan minden évben Nívódíjjal ismeri el a köznevelés, a szakképzés, a felnőtt tanulás és az ifjúság területén megvalósított legkiválóbb magyar koordinálású nemzetközi együttműködéseket, ezzel segítve a jó gyakorlatok terjesztését és inspirálva minél több egyént, intézményt és szervezetet a programba való bekapcsolódásra.

A program eredményeit ünneplő konferenciát Dr. Maruzsa Zoltán, köznevelésért felelős államtitkár nyitotta meg köszöntő beszédével: elmondta, hogy újító és innovatív ötletek több helyről érkezhetnek, az európai országok oktatási rendszerei a jó gyakorlatok terén kincsesbányának számítanak. Kiemelte, hogy rekordmennyiségű forrás áll az intézmények és szervezetek rendelkezésre az Erasmus+ program keretében megvalósuló projektekhez, ezért arra ösztönöz minden oktatási szereplőt, hogy éljenek a lehetőséggel: „A fáról a gyümölcsöt nekünk kell leszednünk” – üzente az államtitkár úr.

Dr. Sinóros-Szabó Laura, a Kulturális és Innovációs Minisztérium Felsőoktatási Stratégiai és Intézményfejlesztési főosztályvezetője hangsúlyozta, hogy a minisztériumok és az oktatási intézmények feladata, hogy közösen találjanak olyan megoldásokat, amik a legjobban szolgálják a hallgatók érdekeit és Magyarország felsőoktatási intézményei számára is előrelépést jelentenek a nemzetközi terepen.

A rendezvény megnyitóját Czibere Károly, a Tempus Közalapítvány kuratóriumának elnöke zárta, aki beszédében elmondta, hogy a konferencia fókuszát képező inklúzió, vagyis a befogadás az utóbbi időszakban új értelmet nyert a háború elől menekülők megsegítése miatt. A kuratórium elnöke hangsúlyozta, hogy a befogadás erkölcsi döntés, ami a befogadó számára a komfortzónájából való kilépést, egyben sorsközösség-vállalást jelent. A Tempus Közalapítvány küldetése pedig a példaértékű, inkluzív kezdeményezések felkutatása és az ebből épített tudásbázis hozzáférhetővé tétele mindenki számára – erre szolgál a Nívódíj és a disszeminációs konferencia is.

35 éve indult az Erasmus+ program

Az évforduló alkalmából szervezett kerekasztal-beszélgetésen korábbi résztvevők és projektmegvalósítók a személyes történeteiken keresztül mutatták be a program szépségeit, sokszínűségét, pozitív hatásait az ember életére. Az Erasmus35 „arcai” különböző szektorokban szereztek életre szóló élményeket a program által. A tanulmányi mobilitás résztvevőit a kíváncsiság ösztönözte, a programnak köszönhetően pedig magabiztosabbak lettek és rengeteget fejlődött a nyelvtudásuk. A szakképzés és ifjúság szektorban projektmegvalósítóként tevékenykedő Erasmus35 arcok pedig azt emelték ki motivációként, hogy a program segítségével rengeteg fiatalt juttathatnak a személyi és szakmai fejlődésük szempontjából meghatározó lehetőséghez, és még a korábban a szülőfalu határán túl nem merészkedő hátrányos helyzetű gyerekek számára is kinyílhat a világ.

Nyelvtanulás, fenntarthatóság és mentális egészség a Nívódíjas projektek fókuszában

A konferencián átadták az idei Nívódíjakat: ebben az évben három szektorban, a köznevelés, a szakképzés és a felnőtt tanulás területén megvalósított hat projektnek ítélték oda a rangos elismerést. Az előremutató projektek között szerepel egy nyelvtanulást segítő innovatív applikáció, ami a digitális tanulási igényeket kielégítve kapcsolja össze a diákokat és a tanárokat az online térben; illetve egy fenntartható állattartást bemutató tanulmányút is, amely során szakképzésben tanuló diákok juthattak el az osztrák testvériskola okosistállójába, hogy testközelből ismerjék meg a jövő mezőgazdálkodását.

További információ az Erasmus+ program által kínált pályázati lehetőségekről a Tempus Közalapítvány honlapján található: www.erasmusplusz.hu

 

Utolsó módosítás: 2022.06.03.