Tájékoztatás a közérdekű vagyonkezelő alapítványokat érintő intézkedésekről az Erasmus+ programban

2023.01.24.

Hír | Felsőoktatás

Az intézkedések nem érintik a folyamatban lévő projektek támogatási szerződéseit.

A Tempus Közalapítvány több évtizedes szakmai múlttal rendelkező közhasznú szervezet, amelynek célja a közös európai értékek és célok képviselete és közvetítése az oktatás, képzés területén, valamint a magyar oktatás-képzési rendszer megismertetése és érdekeinek képviselete nemzetközi környezetben.

Magyarországon az Erasmus+ program megvalósítását nemzeti irodaként a Tempus Közalapítvány koordinálja, tehát a felsőoktatási intézmények az Erasmus+ felhívás alapján a Tempus Közalapítványhoz nyújtják be pályázataikat. Az egyetemisták a saját felsőoktatási intézményükben tudnak pályázni mobilitási tevékenységekre, azaz a pályázó hallgatóknak nincs közvetlen szerződéses kapcsolatuk a Tempus Közalapítvánnyal.

2022. december végén az Európai Bizottság tájékoztatta a Tempus Közalapítványt, hogy a Tanács (EU) 2022/2506 Végrehajtási határozata alapján nem tehető jogi kötelezettségvállalás a 2021. évi IX. magyar törvény alapján létrehozott közérdekű vagyonkezelő alapítvánnyal, illetve az ilyen közérdekű vagyonkezelő alapítvány által fenntartott jogi személlyel. A meghozott intézkedés átmeneti jellegű, az Európai Bizottság további tájékoztatásáig van érvényben.

Az intézkedések nem érintik a folyamatban lévő projektek támogatási szerződéseit, illetve az azok keretében megvalósuló hallgatói, oktatói és munkatársi mobilitásokat sem.

A 2023-as évben az erre vonatkozó pénzügyi keretek biztosítottak, tehát az idei tanévben az Erasmus+ hallgatói és munkatársi mobilitások a felsőoktatási intézményeknél a szokott módon valósulnak meg.

A 2022-es mobilitási pályázatok keretében megítélt összeg a felsőoktatási intézmények számára közel 26 millió euró, amelyek tervezetten több mint 10.000 hallgatói, oktatói és munkatársi mobilitást tesznek lehetővé a megvalósítási időszak alatt. A döntés nem érinti a Magyarországra érkező külföldi egyetemi hallgatók Erasmus+ ösztöndíját.

A Tempus Közalapítvány a honlapján található határidőkre várja a pályázatokat, amelyek bírálatát a beadást követően az Európai Bizottság Erasmus+ programra vonatkozó előírásai alapján végzi el. A támogatási döntések meghozatalára a további bizottsági tájékoztatás alapján kerülhet sor.

Az egyetemi hallgatói jelentkezéssel kapcsolatos kérdések esetén minden felsőoktatási intézményben az Erasmus+ koordinátort érdemes keresni, aki pontos információt biztosít a hallgatói pályázat beadásának részleteiről.

Az érintett pályázókat a Tempus Közalapítvány a beérkező információk alapján folyamatosan tájékoztatja.

Kérjük, hogy azok az érintett hazai pályázó intézmények, amelyeket a tanácsi határozat alapján a szerződéskötés vagy a pályázatok előkészítése során kérdése merül fel vagy hátrány ér, jelezzék ezt az 06-1-237-1317 központi telefonszámon, vagy az info@tpf.hu e-mail címen

 

Utolsó módosítás: 2023.03.27.