---

A CEEPUS program 2025-ös Miniszteri Díjával ismerték el az idén tizenötödik születésnapját ünneplő Red de Hispanistas de Europa Central projektet. A projekt vezető partnerével és koordinátorával, a román Ilinca Ilincával és a Pécsi Tudományegyetem Spanyol és Ibero-amerikai Tanulmányok tanszékének vezetőjével, a dominikai Antonio Domingo Lilónnal beszélgettünk. 

Szó volt többek között arról is, miért fontos a Szilícium-völgyben az irodalom, miért kellene megfogadnunk John Keats tanácsát a negatív képességről, hogyan képes összehozni a hispanizmus a volt jugoszláv országokat és végül az is kiderül a kürtőskalácsot vagy a churróst szereti-e jobban a két hispanista. 

Óriási tekintélynek számít szakterületén, ráadásul az a mondás járja, hogy minden valamit magára adó hispanistának ismernie kell önt személyesen is.

Ilinca: Ez meglep, nem gondoltam volna, hogy ilyen híres vagyok! Sosem érdekelt igazán a státusz. Egyszerűen működöm, akkor vagyok boldog, amikor a kiváló kollégáimmal dolgozhatok egy csapatban a hispanizmus ügyéért. Egyelőre azonban nem játszik központi szerepet a tudományterületek körében. Hogy mi ennek az oka? Talán a XX. század eleji spanyol izolacionizmusnak köszönhetjük, de lehet azért azért, mert túlságosan egzotikus. Mi ellenben úgy gondoljuk, a hispán világ ismerete nagyon fontos itt a régióban is és folyamatosan azon munkálkodunk, hogy erre ráébresszük az embereket, a hallgatóinkat. Sokat tanulhatunk az ottani tapasztalatokból, akár a politikai változásokat vagy a kulturális avantgardot megismerve.

Úgy fogalmazott, hogy szeretné ráébreszteni, meggyőzni az embereket arról, mennyire fontos ez a terület. Ha visszagondol, mi győzte meg önt erről? Kelet-közép-európaiként, miért kezdett el spanyolul tanulni?

Nagyon jó kérdés! A kommunista éra alatt voltam kislány és tinédzser. Már akkor felfedeztem magamnak a román nyelvre lefordított latin-amerikai irodalmat. Románia, a 90-es években, az antikommunista forradalom után pedig nyitottá vált más típusú hatásokra. Jászvásárból származom, és amikor meghallottam, hogy az egyetemen (Universitatea "Alexandru Ioan Cuza" – a szerk.) indul egy új tanszék, nem volt kérdés, hogy jelentkezem. Én voltam az egyik első diák. Később Temesvárra kerültem, ahol közép-európai tanulmányokat folytattam. Hát így kezdődött.

Julio Cortázarból doktorált. Miért őt választotta?

Egyértelműen a humora miatt. Ő nem akar a legjobb lenni, nem állítja, hogy a regényei a világ legjobb regényei. Szeretem, az effajta lazaságot.

Domingo, a Dominikai Köztársaságból származol, nemzetközi jogot végeztél Kijevben, azóta pedig immáron több, mint három évtizede spanyolt oktatsz a Pécsi Tudományegyetemen. Hogy kerültél Kelet-Európába a Dominikai Köztársaságból?

Domingo: 1988-ban kerültem Magyarországra, az országot viszont már 1982 óta ismerem. Akkor találkoztam a feleségemmel, aki orosz-angol szakon tanult Kijevben. A rendszerváltás környékén fiatal, robbanékony frissen végzett nemzetközi jogászként nagyon érdekelt a politikai helyzet, kíváncsi voltam. Mivel a feleségem somogyi lány és az akkor még Janus Pannonius Tudományegyetemen tanított, én is ide jöttem. Ahogy Ilinca is említette, szerencsésen alakult a helyzet, hisz a szocializmus bukása után már nem volt kötelező oroszt tanulni és teret nyertek más nyelvek, mint például a spanyol. Az ELTE-n ugyan már 1967 óta létezett spanyol tanszék, de akkoriban úgy gondolták, elég belőle egy. A fordulat után adódott a lehetőség, hogy másutt is alakuljanak tanszékek, így született meg a spanyol nyelvi tanszék 1991-ben Pécsett, majd 1992-ben Szegeden.

Hogyan találkoztak egymással? Dolgoztak közös projekten a CEEPUS előtt?

Ilinca: Temesvárott találkoztunk, támadt egy ötletem és meghívtam néhány kollégát a régióból, hogy találkozzunk és alapítsunk egy szövetséget. 2009-ben jött létre a találkozó, emlékeim szerint mindössze hat egyetem tizenkét oktatójával. Tartottunk egy kis konferenciát, beszélgettünk a tudományos kutatásainkról és másnap terítékre került a szövetség megalakítása. Ott hallottunk először a CEEPUS programról a Belgrádi Egyetem dékánjától. Nem hezitáltunk, a rákövetkező ciklusban beadtuk a pályázatot és megalakítottuk a hálózatunkat a Pécsi Tudományegyetemmel, a Kragujevaci Egyetemmel, a Szegedi Tudományegyetemmel és a Belgrádi Egyetemmel karöltve. Azóta pedig nincs megállás, a hódítás útjára léptünk (nevet).

És valóban, a Red de Hispanistas de Europa Central projekt három országgal indult, mostanra pedig 11 ország 25 tanszéke vesz részt a hálózatban. Idén pedig a 15. születésnapját ünnepli a projekt. 

Hogyan lehet egy ilyen nagy hálózatot hatékonyan működtetni?

Ilinca: Kiváló kutatási projektjeink vannak és úgy gondolom ez mindennek az alapja. A hallgatói és az oktatói mobilitás ugyanolyan fontos, de egy kutatási projekt a terület legjobb szakembereit hozza össze, a nyelvészt, a spanyol irodalmárt, a latin-amerikai irodalom szakértőjét és így tovább. Elengedhetetlen továbbá az egymás folyóirataiban való közreműködés. Nemcsak a mi Colindancias kiadványunkat értem ezalatt, hanem a régióbeli többi folyóiratot is. Egyszóval mindenben együttműködünk. Lektoráljuk egymás írásait, tanácsokat cserélünk. Ha például egy román hallgató a diplomamunkáját Mariana Enriquezből szeretné írni, átirányíthatom Brnóba, mert tudom, kicsoda Mariana Enriquez legnagyobb szakértője.

Domingo: Amellett, hogy rengeteg tudományos projekten dolgozunk, ebben a hálózatban az a legjobb dolog, hogy igazi barátok vagyunk! Mindig odafigyelünk egymásra, ha vállalunk egy feladatot, azt száz százalékosan teljesítjük, segítjük egymást és soha nem hagynánk cserben a másikat. Baráti hangulat övezi a hálózat munkáját, úgy vélem kivételes helyzetben vagyunk.

Ilinca: A működtetésre visszatérve azt se felejtsük el, mennyi akadémiai eseményen, konferencián, rendezvényen találkoznak a hálózat tagjai. Előfordult már, hogy ilyen alkalmon született meg egy konkrét könyv ötlete. Egészen konkrétan egy szegedi összejövetelen találtuk ki, hogy írni kellene egy könyvet Pablo Neruda régióbeli fogadtatásáról. A hálózat tagjainak együttműködése nyomán pedig el is készült a kötet. Tony (Domingo) többek között lektorált cikket és a neves Peter Lang kiadónál jelent meg Brüsszelben (Pablo Neruda en el espejo del socialismo, szerkesztők: Ilinca Ilian és Maja Šabec, 2024, Peter Lang – a szerk.)

Domingo: A rendezvények közül vannak visszatérő események, mint például nálunk Pécsett a CEEPUS nyári egyetem. Idén lettünk 15 évesek és mára már a CEEPUS nemcsak az oktatók, hanem diákok mobilitását is finanszírozta. Szintén a CEEPUS keretében valósul meg minden tavasszal a Masaryk Egyetem Spanyol tanszékén a közép-európai hispanizmus elnevezésű extrakurrikuláris kurzus. Egy szemeszteren keresztük havi négy alkalommal rotációban váltják egymást az előadók és mindenki a saját témájával érkezik, nyelvészettel, irodalommal és így tovább. Gondolkodunk azon, hogy egy másik egyetem tanszékével együttműködve ugyanezt a modellt ültessük át csak éppen az őszi időszakra. Ennélfogva évente duplaannyi, azaz nyolc tanárt mozgósítanánk egyszerre. Keressük a hálózat aktivizálására alkalmas integrált megoldásokat, hisz szerencsére tényleg nagyon sokan vagyunk. Tizenegy ország huszonöt tanszéke már mennyiség!

Ilinca: A CEEPUS pécsi nyári egyeteme, de a 25 éves múltra visszatekintő szintén pécsi Ibero-Amerika Hét rendezvénysorozat (Jornadas Iberoamericanas – a szerk.), óriási szerepet vállal abban, hogy összetartsa és erősítse a közösségünk kapcsolatait, a diákok és az oktatók között. Az egyes tanszékek más és más mélységgel vesznek részt a projektekben, a hálózat működésének a fejlődésére viszont nagyszerű példa az Ibero-Amerika Hét: a kezdetekkor legfeljebb öt egyetem vett részt a rendezvényen, az évek során viszont egyre többen és többen csatlakoztak, nemcsak oktatók, de hallgatók is. Azt hiszem Pécs város varázsának köze lehet a dologhoz, hisz aki belekóstol az ottani atmoszférába, vissza akar térni. Kiemelném azt is, hogy egy ilyen esemény mindig generációkon átívelő élmény: együtt vannak az oktatók, a különböző képzési szinteken tanuló hallgatók, BA-sok, MA-sok, doktorisok és felemelő érzés, amikor egy korábbi tanítványunkat oktatói vagy kutatói szerepben látjuk előadni! Ilyenkor újra fiatalnak érezzük magunkat!

Elképzelem, milyen jó érzés látni a munkájuk eredményét.

Ilinca: Az az igazság, hogy rengeteget tanulunk fiatal kollégáinktól. 

Domingo: Szerencsések vagyunk a CEEPUS-szal és a Tempusszal, idén például 36 diákra és 9 oktatóra pályáztunk és meg is kaptuk, ami a kvóta tekintetében egy óriási szám. Pécsett az Ibero-Amerika Hét sorozatnak és a nyári egyetemnek köszönhetően hagyományosan zsúfolt a május első hete. A régió minden szegletéből, hét egyetemről, Brnóból, Ljubljanából, Pozsonyból, Zágrábból, Újvidékről, Kragujevácból és Temesvárról 33 diák és számos tanár érkezik egyszerre a városba. Szerencsére Pécs adottságainak köszönhetően a logisztika könnyen megoldható, a kollégiumban igyekszünk a résztvevőknek szállást biztosítani, amely az egyetemtől mindössze pár perc sétára található. A kampusz környékén szoktunk ebédelni, így tulajdonképpen tíz perc alatt bejárható az egyetem, a szállás és az étterem. Képzeljük el ugyanezt Budapesten, bizonyára minden kicsit macerásabb lenne egy akkora metropoliszban.

Említették a számokat, hogy hány és hány diák kötelezi el magát a hispanizmus mellett. 

Nőtt a spanyolul tanulni vágyók száma a Red de Hispanistas de Europa Central projekt hatására?

Domingo: Egészen biztos! Az egyetemre bejutás követelményei Magyarországon mások, mint a szomszédos országokban, itthon legalább középszintű érettségit kell tennie annak spanyolból, aki szeretne bejutni a spanyol szakra. Ez sem Romániában, sem Horvátországban, sem Szerbiában nem követelmény. Na de visszatérve a számokra. A bukaresti kollégát kérdeztem nemrégiben, hányan jelentkeztek spanyolra a Bukaresti Egyetemen? Elképesztő szám volt a válasza: nem kevesebb, mint 200 fő! Őrületes szám. 

Ilinca: Ehhez nyilván az is hozzájárul, hogy a román a latin nyelvcsalád tagja, de összehasonlításképpen Zágrábban alig húsz hallgató választja ezt a szakot, míg a szülővárosom, Jászvásár egyetemén pedig több, mint százan. A Debreceni Tudományegyetem pedig jövőre indítja el a spanyol tanszéket, ami szintén fantasztikus. 

Domingo: Magyarországon családias a hangulat, a hallgatói létszám nem kiugró Lengyelországhoz vagy Romániához képest. Elképzelhető, hogy az előzetes nyelvtudás, mint alapkövetelmény az oka ennek. 

Ebben a gyorsan változó és technológiaközpontú világban érezhetjük úgy, hogy a bölcsészettudományok háttérbe szorulnak. Mihez tudunk kezdeni a humán területtel?

Domingo: A bölcsészeket nem kell félteni, ők szinte mindenhova beilleszkednek. Hadd hozzak néhány személyes példát. Egyik tanítványom remek üzletemberré avanzsált, most a feleségével és a gyerekeivel tölti a pihenőévét Balin, de annyira megszerette a szigetet, hogy valószínűleg meghosszabbítja a nyaralást. Ott van Beck András, limai magyar nagykövet, a mi tanítványunk, vagy Endreffy Lorand nigériai magyar nagykövet szintén a mi tanítványunk volt. Aztán Ditz Edit sikeres vállalkozó és producer, aki egyébként Geszti Péter felesége. Ő is a pécsi spanyol tanszéken tanult, ugyanúgy, ahogy az összes középiskolai spanyoltanár a városban. Nem egyszer fordult elő, hogy jelenlegi hallgatóm édesanyját vagy édesapját is tanítottam, úgyhogy nekik már a nagypapájuk vagyok (nevet)!

Ilinca: A Szilícium-völgyben előszeretettel alkalmazzák az olyan embereket, akik tanultak irodalmat. Az irodalmon keresztül figyelmesebbé válunk a nüanszokra, nem hamarkodjuk el a válaszokat. Az angol költő, John Keats fogalmazta meg először a negatív képesség (negative capability – a szerk.) fogalmát. A képességet arra, hogy feltevések és ideák között létezzünk, ne akarjuk egyből az abszolút tudást. És ez az, amivel ismét dolgunk van, mert a mai irodalmat hallgató diákok egyre jobban vonzódnak a pragmatizmushoz, gyors döntéseket hoznak. Meg kell tanítanunk őket arra, hogy legyenek türelmesek, vizsgálják meg a valóságot több szemszögből és fedezzék fel, hogy a világ jóval több annál, mint amennyit a fogyasztói társadalom ebből látni enged.

Domingo: Itt van nálam a Bibliám, egy vékonyka könyv, minden nap olvasok belőle. Nuccio Ordine olasz író, The Usefulness of the Useless című kötetéről van szó, amely határozottan állítja, hogy ebben a gazdasági és üzleti fókuszú világban igenis foglalkozni kell bölcsészettel. Tényleg fantasztikus könyv, számtalanszor elolvastam már és minden politikus polcán ott lenne a helye!

A Red de Hispanistas de Europa Central kutatja Közép-Kelet-Európa és a hispán világ, azaz Spanyolország és Latin-Amerika kulturális, nyelvi, irodalmi és egyéb kapcsolatait.

Mik a legnagyobb hasonlóságok és különbségek?

Ilinca: A legnagyobb hasonlóság, hogy mindkét világ a periférián van. Ez a tény a korábbi évszázadokban sok kulturális komplexust okozott. A mai globalizált világban viszont rájöttünk, hogy vannak előnyei annak, hogy nem tartozunk a deklarált központokhoz: a saját magunk módján teremthetünk alternatívákat: Latin-Amerika és Spanyolország multikulturális gyökerei hosszú időre tekintenek vissza, míg a nyugat-európai országok most ismerkednek a jelenséggel. 

Domingo: Az úgynevezett „központokból” nézve viszont az rendkívül érdekes, hogy mi mit csinálunk itt a periférián. Angliában, Franciaországban, az USA-ban számos hispán tanszék működik óriási könyvtárakkal. Európa legnagyobb latin-amerikai szakkönyvtára nem Spanyolországban van, hanem Németországban, Berlinben. A hetvenes években a keleti blokkban terjedt el az a nézet a történészek körében, hogy a periférián lévők jobban megértik egymást. Mi is a periférián vagyunk, Latin-Amerika is, így a magyarok, lengyelek vagy csehek számára könnyebben átérezhetőek azok a politikai folyamatok, változások, amelyek Latin-Amerikát is jellemzik. Egy francia vagy egy angol ezeket egy polccal magasabbról szemléli, nehezebben kapcsolódik hozzájuk. 

Ilinca: A két periféria között kialakult kulturális hidak pedig ellentmondanak minden törvényszerűségnek. Ilyen kapcsolódások általában a központokon keresztül épülnek ki, de a hidegháború idején a volt szocialista blokk és Latin-Amerika között direktben épültek ki a kapcsolatok. Nemcsak Kubával, de Chilével, Argentínával és Mexikóval egyaránt. Chiléből például Augusto Pinochet 1973-as katonai puccsát követően sokan jöttek át Európába. A két világ közti kulturális kapcsolatok bizonyítéka továbbá a magyar, román, bolgár vagy lengyel irodalmi alkotások lefordítása Latin-Amerikában az 1970-es és 1980-as évek során.

És mik a legnagyobb különbségek?

Ilinca: A kiszámíthatóság, a demokrácia, a stabil társadalom. Latin-Amerika számos országában továbbra is dúl az erőszak. 

Domingo: A perifériához még annyit, hogy 138 latin-amerikai diák tanul a Pécsi Tudományegyetemen a Stipendium Hungaricum ösztöndíjjal, a Diaszpóra Felsőoktatási Ösztöndíjprogrammal vagy önköltséges formában. Számukra Magyarország már nem periféria. Nekik Magyarország az Európai Uniót jelenti. 

A Colindancias folyóirat a Red de Hispanistas de Europa Central projekt eredményeként jött létre és böngészve a szerzői névsort a kelet-közép-európai nevek mellett felfedeztem igazi spanyol neveket is. 

Mi a jelentősége annak, hogy immáron spanyol anyanyelvű kutatók és szerzők is publikálnak egy közép-európai hispanista témájú folyóiratba? 

Ilinca: A folyóirat tulajdonképpeni célja az volt, hogy ismertté tegyük a kutatóinkat, szerzőinket a spanyolajkú világban és meghívjuk őket erre a platformra, hogy járuljanak hozzá a mi kutatásainkhoz. Sikerrel jártunk, mára már több spanyol anyanyelvű szerző publikál a lapban, mint közép-európai.

Domingo: A spanyolok pedig felfedeztek minket, hogy milyen jó hispanisták vannak Kelet-Közép-Európában! Mi tudtunk róluk, de ők nem tudtak rólunk. 

Mit jelent önöknek a CEEPUS Díj? 

Ilinca: Óriási meglepetés, óriási megtiszteltetés! A hispán tanulmányok versenybe sem szállhatnak az olyan slágertémák mellett, mint a fenntarthatóság, a nanotechnológia vagy a klímaváltozás, úgyhogy tényleg meglepődtünk és meg is hatódtunk, hogy ezzel a gesztussal elismerik munkánk fontosságát.

Mik a jövőbeni terveik?

Ilinca: Szeretnénk folytatni a munkát!

Domingo: Van azért egy nagy álmunk is. Egy közös képzés! Erről álmodunk, de nagyon nehéz tető alá hozni.

Ilinca: Igen, egy közös képzési program hivatalos formába öntené azt, amit most tulajdonképpen informálisan csinálunk: együttműködünk, hálózatosodunk, oktatunk, kívülről ismerjük egymás hallgatóit.

Mire a legbüszkébbek a projekt 15 évéből?

Ilinca: A barátságok. 

Domingo: A barátság és az egymás iránti lojalitás. Ahogy korábban említettem nem hagyjuk egymást cserben, ha valamit együtt csinálunk, mindenki 100%-ot belead, mert barátok vagyunk. Ordine erről ír a könyvében, a barátság nem olyan, mint egy pohár, amit kézbe lehet fogni. A májusi rendezvénysorozatunkat a Pécsi Tudományegyetem legmagasabb szintű vezetője, a rektor a rektor úr nyitotta meg, és a rektor-helyettes is megtisztelte jelenlétével az eseményt. Mindenkinek jeleztem, milyen fontos, hogy 11 órakor ott legyenek, és mindenki eljött. Kivétel nélkül. 

Ilinca: Erre nekem is eszembe jutott az, amikor egy szeminárium alkalmával az egyik kollégánknak feltűnt, hogy a mi közösségünk más, mint a többi: nincs bennünk irigység, nincs bennünk az a brutális már-már egészségtelen versengés, nem akarjuk felülmúlni a másikat.

Domingo: Így van, nem vágyunk ilyen-olyan pozíciókba és így tudjuk mind emberileg mind szakmailag támogatni egymást és csak így lehetünk képesek ugyanebben a szellemben felnevelni egy újabb generációt. A kétezres évek elején, amikor a szerb, horvát és szlovén kollégákkal Pécsett találkoztunk, összebarátkoztunk és mondtuk, hogy itt egy asztalhoz tudtuk ültetni az egész Jugoszláviát (nevet). A kulcsszó a barátság. A hálózatban nemcsak tudománnyal foglalkozunk. Figyelünk az emberi kapcsolatokra, mert enélkül a tudomány sem érne ugyanannyit. 

Miért ajánlanák a CEEPUS-t a hallgatóknak?

Ilinca: A CEEPUS-nak köszönhetően az ember megtanulja az összetartást és felnőtté válik a közös projektek révén az együttműködésekben. 

---

Melyiket választaná az alábbi párokból?

Churros vagy kürtőskalács?

Ilinca: Kürtős kalács
Domingo: Természetesen kürtőskalács, nem is lehet összehasonlítani.

Madrid vagy Barcelona?

Ilinca: Madrid és Barcelona. Két teljesen különböző város, mint két teljesen másik világ.

Megkérdezem máshogy: Ronaldo vagy Messi?

Ilinca: Ó, erről a lányomat Albertinát kell megkérdezni, ő Ronaldót mondaná.
Domingó: Tényleg? Az én lányom választása Messi.

Futball vagy kosárlabda?

Ilinca: futball
Domingo: futball

Tequila vagy pálinka?

Ilinca: Inkább sangría.
Domingo: Nekem mindkettő ízlik!

Javier Bardem vagy Benicio del Toro?

Ilinca: Javier Bardem
Domingo: Mindkettő, Benicio puerto rico-i én dominikai, mindketten a Karib-térségből származunk!

Penélope Cruz vagy Salma Hayek?

Ilinca: Penélope Cruz, ő nagyon különleges!

Enrique Iglesias vagy Ricky Martin?

Ilinca: Én itt kiszállok (nevet).

Flamenco vagy tangó?

Ilinca: tangó
Domingo: tangó

Utolsó módosítás: 2025.09.30.