Jakab Erika

KÉPZÉSI KOORDINÁTOR

2008 óta dolgozom a Tempus Közalapítványnál. Az Európai Bizottság által támogatott LLP program háttértámogatása után szakpolitikai témájú, nemzetközi projektek megvalósításában vettem részt. A Tudásmenedzsment csoport tagjaként 2010 óta foglalkozom köztisztviselőknek, oktatási szakembereknek szóló felnőttképzésekkel, pedagógus-továbbképzésekkel. Az elmúlt években tapasztalatot szereztem oktatási témájú konferenciák, műhelyek szervezésében is.

A résztvevők egyéni igényeire épülő képzések szervezésével kapcsolatos napi munkám során támaszkodni tudok a felnőttképzési területen végzett tanulmányaimra, valamint arra a szemléletmódra, amit kulturális antropológusként folytatott egyetemi tanulmányaim során elsajátítottam.

2019-től képzési koordinátorként csoportos képzésekkel, illetve képzésfejlesztéssel foglalkozom. Bármilyen, a képzéseinkkel kapcsolatos kérdésben szívesen állok rendelkezésükre.

Kapcsolat:

E-mail: erika.jakab@tpf.hu 

Telefon: +36-1-237-1300/563-as mellék

Utolsó módosítás: .