Osváth Erika

Kisgyermekkori angolnyelv-oktatás c. képzés vezető oktatója

Angoltanár, többek között a Tempus Közalapítvány oktatója. Korábban 16 évig dolgozott az International House Nyelviskola munkatársaként, ahol kiemelten a kisgyermekek nyelvoktatásával, tanárok továbbképzésével foglalkozott, később pedig tanulmányi igazgatóként vezette a pedagógiai munkát. 2009 óta szabadúszó tanár, tananyagfejlesztő, tréner, aki szívügyének tekinti, hogy itthon és nemzetközi környezetben szerzett tapasztalatait megossza pedagóguskollégáival, valamint érdeklődő szülőkkel.

Kisgyermekek nyelvi nevelése terén szerzett tapasztalatai két évtizedre tekintenek vissza, a 3-9 éves korosztálynak tartott nyelvi foglalkozások során felmerült kérdései vezettek oda, hogy elmélyült érdeklődése óvodás és általános iskolás korú gyerekek tanulási sajátosságainak megismerése és a pedagógiai önfejlesztés iránt. Folyamatos kísérletező kedve és kreativitása a digitális eszközök használatában is megnyilvánul, újabb és újabb lehetőségeit kutatja annak, hogy miként tudja a 21. századi eszközöket értelmes és kihívást jelentő tanulási helyzetek megteremtésére felhasználni. Ezekben a témákban gyakran tart bemutató előadásokat, illetve pedagógus-továbbképző műhelymunkákat itthon és külföldön.

Utolsó módosítás: .