A COVID-19 járvány alapvető hatással van az oktatás, a képzés és az ifjúság területére is. Ilyen kivételes körülmények között az Erasmus+ programnak még nagyobb szerepe van az oktatás, a képzés és az ifjúság területén megvalósuló innovációk elősegítésében, valamint a személyes, szociálpedagógiai és szakmai fejlődési lehetőség megteremtésében.

KEDVES ÉRDEKŐDŐ, KEDVES JÖVŐBELI PÁLYÁZÓ!

Az Erasmus+ program előző szakasza 2020-ban lezárult, erre a pályázatra jelentkezni már nem lehet.
Az új 2021-2027 közötti szakasz pályázási lehetőségeit az új Erasmus+ honlapunkon érheti el: Erasmusplusz \ Köznevelés Erasmus+ | Tempus Közalapítvány

A COVID-19 helyzet nyomán létrehozott stratégiai partnerségek a köznevelés területén

1. A pályázattípus célja

A COVID-19 járvány alapvető hatással van az oktatás, a képzés és az ifjúság területére is. Ilyen kivételes körülmények között az Erasmus+ programnak még nagyobb szerepe van az oktatás, a képzés és az ifjúság területén megvalósuló innovációk elősegítésében, valamint a személyes, szociálpedagógiai és szakmai fejlődési lehetőség megteremtésében.

Az Erasmus+ program a COVID-19 világjárványra való tekintettel 2020-ban rendkívüli támogatást nyújt a következőkre:

A digitális oktatásra való felkészültséget támogató partnerségek (a köznevelés, a szakképzés és a felsőoktatás területén): e projektek célja az oktatási és képzési rendszerek felvértezése az ahhoz szükséges eszközökkel, hogy meg tudjanak birkózni az online és távtanulásra történt közelmúltbeli hirtelen átállás kihívásaival, többek között azáltal, hogy támogatást nyújtanak a tanárok számára a digitális kompetenciáik fejlesztéséhez.

A jelenlegi COVID-19 válság nyomán sokkal sürgetőbbé vált az európai oktatási és képzési rendszerek korszerűsítésének és digitális átalakításának igénye. A cél az oktatási és képzési intézmények azon képességének megerősítése, hogy kiemelkedő minőségű, befogadó digitális oktatást biztosítsanak. A középpontban a kapacitásépítés áll a következő területeken: az online, vegyes, valamint távoktatás és tanulás végrehajtása; az oktatók kimagasló minőségű, befogadó digitális oktatás megvalósítását lehetővé tévő digitális pedagógiai kompetenciáinak fejlesztése; valamint kiemelkedő minőségű digitális tartalmak – például innovatív online források és eszközök kialakítása és/vagy használata.

A partnerségek előmozdítják az intézmények uniós szintű hálózatépítését, az erőforrások és a szakértelem megosztását, valamint a digitálistechnológia-szolgáltatókkal, illetve az oktatási technológiák és a releváns pedagógiai gyakorlatok szakértőivel folytatott együttműködést a helyi kihívásokhoz és összefüggésekhez igazított megoldások kialakítása céljából.

Kreativitást támogató partnerségek (az ifjúságügy, valamint a köznevelés és a felnőtt-képzés területén): A COVID-19 válság különösen erősen sújtotta a kulturális és kreatív ágazatokat.

A kreativitást támogató partnerségek a formális, informális és nemformális oktatás területein, valamint a kreatív és a kulturális ágazatokban tevékenykedő szervezeteket kívánják megszólítani annak érdekében, hogy fokozzák az Európán belüli tudatosságot, és szociális és kulturális háttértől függetlenül – megadják a jelen és a jövő nemzedéke számára az ahhoz szükséges támogatást, hogy sikeres innovátorok legyenek a helyi környezetükben.

Az egyik cél emellett a fiatalok és a felnőttek támogatása az ahhoz szükséges eszközökkel és kompetenciákkal, hogy kreatív és innovatív megoldásokat dolgozzanak ki a példátlan kockázatok és társadalmi kihívások leküzdésére, valamint hogy meglássák a kritikus helyzetek rejtette lehetőségeket.
 

2. Pályázásra jogosultak köre

Részt vevő szervezet/intézmény lehet bármely olyan állami vagy magánszervezet/intézmény, amelynek programországban vagy partnerországban van a székhelye (lásd a pályázati útmutató A. részének „Támogatható országok” szakaszát).

Ilyen szervezetek/intézmények lehetnek például a következők:

A programországok felsőoktatási intézményeinek érvényes Erasmus Felsőoktatási Chartával kell rendelkezniük. A partnerországok felsőoktatási intézményeinek nem kell Chartával rendelkezniük, de el kell kötelezniük magukat annak alapelvei mellett.

A kreativitást támogató partnerségek esetében a pályázás különösen olyan szervezetek számára áll nyitva, amelyek a kulturális és a kreatív ágazatokban tevékenykednek. Ez minden olyan ágazatot magában foglal, amelynek tevékenységei kulturális értékeken és/vagy művészi és egyéb kreatív kifejezésmódokon alapulnak, függetlenül az azokat végrehajtó struktúra típusától, a struktúra finanszírozásának módjától, valamint attól, hogy e tevékenységek piaci irányultságúak-e vagy sem. Ezek a tevékenységek magukban foglalják a kulturális, művészi vagy másfajta kreatív kifejezésmódot megtestesítő termékek és szolgáltatások megtervezését, létrehozását, gyártását, terjesztését és megőrzését, valamint a kapcsolódó tevékenységeket, például az oktatást vagy az irányítást.


3. A résztvevő intézmények/szervezetek száma és profilja

A stratégiai partnerség nemzetközi partnerség, amelyben három különböző programországból legalább három szervezet/intézmény működik közre. A partnerek számának felső határa nincs korlátozva. A projektmenedzsmentre és a végrehajtásra fordítható támogatás mértéke azonban maximalizálva van (10 partnerben). A pályázat benyújtásakor valamennyi résztvevő szervezetet/intézményt fel kell tüntetni.
 

4. Támogatható tevékenységek 

A projekt időtartama alatt, a stratégiai partnerség típusától függően, a projektekben számos különböző tevékenység valósítható meg, például:

A Covid19-helyzetre adott válasz keretében különösen releváns, hogy a stratégiai partnerségek végrehajtsák a következő tevékenységeket (a lista nem a teljesség igényével készült):

A digitális oktatásra való felkészültséget támogató partnerségek:

 

„Kreativitást támogató partnerségek”:

5. A tevékenységek helyszínei

A fizikai tevékenységet valamelyik, a projektben részt vevő szervezet/intézmény országában kell végrehajtani. A tanulókat érintő tanulási, oktatási és képzési tevékenységek, valamint a személyzet számára kialakított hosszú távú tevékenységeket kizárólag a programországokban lehet megszervezni.

Emellett ha az kellően indokolt a projekt célkitűzései vagy végrehajtása szempontjából:

6. Programban részt vevő országok

Programországok:

Az Európai Unió tagállamai, beleértve az országok tengerentúli területeit is: (Ausztria, Belgium, Bulgária, Ciprus, Csehország, Dánia, Egyesült Királyság, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Írország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Luxembourg, Magyarország, Málta, Németország, Olaszország, Portugália, Románia, Spanyolország, Szlovákia, Szlovénia, Svédország)

Nem EU-tag programországok: Izland, Liechtenstein, Norvégia, Törökország, Macedónia

7. A projekt időtartama

Partnerségek az oktatás és a képzés területén: 12 és 24 hónap között.

Partnerségek az ifjúsági területen: 6 és 24 hónap között.

A projekt célkitűzésének és a tervezett tevékenységek típusának megfelelően a pályázati szakaszban ki kell választani a kívánt időtartamot. Kivételes esetben a stratégiai partnerség a kedvezményezett kérésére és a nemzeti iroda beleegyezésével legfeljebb hat hónappal meghosszabbítható. Ebben az esetben a támogatás teljes összege nem változik. A projekteknek 2023. december 31-ig le kell zárulniuk.
 

8. Támogatás mértéke

A Covid19-helyzet nyomán létrehozott stratégiai partnerségek finanszírozása a normál stratégiai partnerségek esetében meghatározott szabályok szerint zajlik (lásd a „Stratégiai partnerségek az oktatás, a képzés és az ifjúságügy területén – Finanszírozási szabályok” című részt, Útmutató 134. oldal).

A Covid19-helyzet nyomán létrehozott stratégiai partnerségek projekttámogatásának felső határa 300 000 EUR a 24 hónapos időtartamú projektek esetében.

A köznevelési szektorban 1 380 134 EUR áll rendelkezésre a nyertes projektek támogatására.
 

9. A pályázás menete

A pályázó intézmény regisztrálása: A pályázat kitöltése és benyújtása előtt intézményét regisztrálnia kell az Európai Bizottság pályázati regisztrációs felületén (Organisation Registration). Az intézményeknek csak egyszer kell regisztrálniuk! A regisztrációt követően az intézmények szervezeti azonosítót (Organisation ID) kapnak. Nem kell újra regisztrálniuk azoknak az intézményeknek, amelyek korábban már pályáztak Erasmus+ támogatásra, és rendelkeznek PIC számmal - ők automatikusan kapnak szervezeti azonosítót. A regisztrációról bővebben az Erasmus+ útmutatóban (Programme Guide Part C) olvashat.

Részvételi feltételek ellenőrzése és a pályázati útmutató elolvasása, ami elengedhetetlen a sikeres pályázás érdekében.

Pályázati anyag megírása és benyújtása: A pályázati anyagot a partnerekkel közösen írják meg és véglegesítik, melyet ezt követően csak a koordinátor intézménynek kell kizárólag elektronikus úton eljuttatni.

10. Pályázati határidő

Pályázati határidő: 2020. október 29. déli 12 óra (brüsszeli idő szerint)

11. Linkek

Erasmus+ magyar nyelvű program útmutató (Programme Guide)

Az Európai Bizottság Erasmus+ honlapja

Európai Bizottság regisztrációs portálja (Organisation Registration System - kötelező pályázói regisztrációs felület)


A Tempus Közalapítvány minden, pályázataival kapcsolatos információt, pályázati űrlapot, egyéb dokumentumot térítésmentesen bocsát az érdeklődők rendelkezésére. Ugyancsak térítésmentes az információs napjainkon és egyéb rendezvényeinken való részvétel, illetve a személyre / intézményre szabott pályázati tanácsadás. Javasoljuk, hogy az általunk kezelt programokkal kapcsolatos információért, dokumentumért, tanácsért elsősorban hozzánk forduljanak, a más szervezetek által terjesztett információk pontosságáért és érvényességéért nem vállalunk felelősséget.

A Tempus Közalapítványtól származó, az általa kezelt pályázatokkal kapcsolatos információk és dokumentumok kereskedelmi forgalomba nem hozhatók.

Utolsó módosítás: 2022.11.11.