Oszd meg és énekelj! - Élményalapú tanulás Kodály-módra

2019 | Felsőoktatás | | Budapest | Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem

Érintett tantárgy(ak): ének-zene
Címkék: Auditív készségek

Évekkel ezelőtt egy magyar, egy holland és egy skót zenei intézmény elhatározta, hogy megkísérli ötvözni a kodályi elveket a 21. századi zenepedagógiával. Ebből a gondolatból született meg 2016-ban a Kodály HUB: Sing, Learn, Share című projekt, amely az Erasmus+ program felsőoktatási stratégiai partnerségek pályázat keretében kapott két és fél éves támogatást. A projekt végéhez közeledve már szépen kirajzolódnak az elmúlt időszak eredményei és a jövő tervei is. Ennek kapcsán beszélgettünk Furka Beátával, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem projektmenedzserével.

Nincs még egy olyan pedagógiai módszer a zenében, sőt, talán azon kívül sem, amely annyira ismert lenne Magyarországon, mint Kodályé, hiszen generációk óta valamilyen formában szinte minden gyerek találkozik vele az óvodában vagy az iskolában. Kodály évtizedek óta része a magyar szellemi örökségnek, ugyanakkor adódik a kérdés, hogy mégis miként lesz ebből Erasmus pályázat?

Mindhárom egyetemi partner egyetértett abban, hogy élére kell állni egy olyan kezdeményezésnek, ami jelzi a zenei egyetemek felé, hogy jól képzett tanár és modern tananyag nélkül megoldhatatlan az a sok országban létező probléma, hogy a gyerekek a zenei fogékonyság szempontjából legérzékenyebb korban nem kapnak megfelelő zenei képzést. A közös tanmenet, az új szemléletű módszertani anyagok írása hosszabb ideje foglalkoztatta az egymással régóta munkakapcsolatban lévő konzorciumi tagokat. Emellé kiegészítésként született a digitális tudásközpont ötlete, ahol az egész világ számára elérhetővé tesszük a fejlesztési eredményeket, és bevonjuk a világ kodályi alapon tanító szakembereit. Ezek álltak össze egy jól strukturálható pályázattá, amelyek tökéletesen illeszkedtek az Erasmus+ Stratégiai partnerségek prioritásaihoz is.

Kodály egy ízig-vérig európai gondolatot testesített meg: egy szabad, határokat nem ismerő világot épített, ahol a zene mindenkié, mert mindenkit összeköt. Ez a gondolat ma épp úgy érvényes, mint száz évvel ezelőtt. Ugyanakkor a világ, főleg a technológiának köszönhetően, rengeteget változott. Mennyiben kell átalakítani a kodályi módszereket, hogy illeszkedjenek a 21. század megváltozott körülményeihez, igényeihez és a gyerekek érdeklődéséhez?

Kodály módszere nem egy kőtáblába vésett tízparancsolat, hanem egy mély megfontolásokon nyugvó filozófia, amelyet mindig az adott körülményekhez lehet és kell is igazítani. Pont az benne a csodálatos, hogy az alapelvei, mivel egyetemesek, változatlanok, és a világ számos pontján, különböző módon adaptálva több évtizede használatosak. A zenei írás-olvasás tanításának elvei sem változtak: csak a megközelítést, a módszertant kell modernizálni. Kodály nagyon sok gyakorlatot írt, és hitt az élményalapú, játékos formában történő tanítás sikerességében. Ezt erősítjük a projektben, hiszen az egyik vállalásunk az, hogy több száz zenei anyagot (népdalt, műdalt, zenehallgatási anyagot) különböző szempontok szerint kielemzünk és kereshetővé teszünk. Az anyagot ellátjuk tanítási ajánlásokkal, valamint a tanítást segítő játék és koreográfia leírásával, esetleg a linkjével. Mindezt feltöltjük a Kodály HUB-ra, erre az új digitális platformra, ahol a világ Kodály-módszer szerint tanító szakemberei csatlakozhatnak a közösséghez, megismerhetik egymás országainak zenéit, és inspirálhatják egymást.

Vannak olyan modern, például digitális eszközök, amelyek jól kiegészítik, támogatják a Kodálymódszer alkalmazását az iskolában?

A Kodály HUB bárhol működhet, ahol van internet, kivetíthető okostáblára is, bármilyen eszközön, akár okostelefonon is behívható, a tanár akár a villamoson az iskolába menet is meríthet belőle új ötleteket. Mivel azonnali keresést tesz lehetővé, óra közben is bevethető egy-egy új dal vagy koreográfia megtalálása érdekében, ha az óra dinamikája épp ezt kívánja. Említést érdemel a Megérint a zene elnevezésű applikáció is, amelynek fejlesztését a 2017-es jubileumi Kodály-év apropóján kezdtük. Segítségével idén szeptembertől a diákok tableten az órai munka vagy otthoni gyakorlás során játékos formában sajátíthatják el a zenei írás-olvasás alapjait. A program kiválóan alkalmas óratervezésre, az eredmények értékelésére, archiválására és az egyéni feladatkiosztásra egyaránt. Kabalafigurája egy jópofa lény, egy Theodor névre hallgató hangyász, aki ormányával ügyesen lavírozik a tablet érintőfelületén és közben a szuszogásából, dörmögéséből szép, tiszta ének lesz.

A projekt mely eredményére a legbüszkébbek?

Talán arra a sok pozitív visszajelzésre, amit a projekt népszerűsítését szolgáló multiplikációs események résztvevőitől kaptunk, országoktól függetlenül.

Milyen módon tervezik továbbfejleszteni a projektet és esetleg más intézményekre is kiterjeszteni?

A cél a minél szélesebb felhasználói bázis felépítése: szeretnénk, ha a HUB használata és az általa képviselt szellemiség természetes részévé válna az oktatásnak, a legkisebbektől az egyetemi képzésig. Ezért mindhárom projektországban a HUB-ot az egyetemi képzés mellett a tanártovábbképzési programok részévé tettük, és kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszerünkön keresztül minél több szakmai partnerünket szeretnénk megfertőzni az ötlettel. 

A Kodály HUB digitális tudásközpont elérhetősége
www.kodalyhub.com

Az interjút készítette: CSONKA VIKTÓRIA
Tempus Közalapítvány, Felsőoktatási egység

A cikk a Pályázati Pavilon 2019. tavaszi számában jelent meg.