Fenntartható Puzzle
2011 | Köznevelés | interkulturális tapasztalat, környezetvédelem, mobilitás | Budapest | Petőfi Sándor Gimnázium, Budapest
Érintett tantárgy(ak): angol,biológia,földrajz,nyelvoktatás
Minden ország több „puzzle darabkán” dolgozott, és az eredményeket bemutatta a többieknek. A témák (azaz a kirakósdarabkák) akár ugyanazok is lehettek, de az egyes részt vevő országok különböző módokon közelítették meg a hasonló problémákat. Az együttműködés során az volt a célunk, hogy a diákok kulcskompetenciái fejlődjenek a nem kötelező, élményszerű tevékenységek révén, motiváltak és aktívak legyenek, az oktatás színvonala pedig emelkedjen. A tantervben foglalt célokat tanórán kívüli tevékenységek is szolgálták, pl. látogatást tettünk helyi vállalkozásokhoz, illetve bekapcsolódtunk a WWF-hez hasonló világszervezetek vagy helyi civil szervezetek tevékenységeibe, ami lehetővé tette, hogy a diákok az iskolában megszerzett tudásukat a gyakorlatban hasznosítsák, felismerjék és fejlesszék a képességeiket, miközben hasznosan töltötték a szabadidejüket. Az európai partnereinkkel együttműködtünk abban is, hogy minél több környezetvédelmi tevékenységre kerüljön sor, az oktatás fontos részeként, a helyi partnerek, a szülők és a közösség támogatásával, mindezt a közoktatás hasznára fordítva Európa-szerte.
A diákok először felmérést készítettek az iskolájukban az ökológiai lábnyomról. A magyar iskolában a projekt első évében különböző életkorú diákok vettek részt a 10-13. évfolyamokról. A kutatás azt mutatta ki, hogy a diákok többsége nem vagy alig tudott valamit a széndioxid lábnyomról és annak jelentőségéről. A 10. évfolyamos diákok voltak a legfogékonyabbak az ökológiai témák iránt, és ők rendelkeztek a legnagyobb tapasztalattal azt illetően, hogy hogyan mutassák be az eredményeiket. Ez minden bizonnyal azzal magyarázható, hogy előzőleg részt vettek a WWF Ausztria és az ERSTE Alapítvány által 10 ország diákjai számára szervezett Európai iskolák az élő bolygóért projektben. Az ott szerzett kedvező tapasztalatok kellő önbizalmat adtak nekik ahhoz, hogy aktívan részt vegyenek az új Comenius projektben, és javaslatokkal segítsék a munkát. Az egyik megbeszélésen így merült fel egy színdarab ötlete, amelyben mindenféle életkorú és beállítottságú gyerek részt tud venni, és ami a partner országok iránt is felkelti a diákok érdeklődését.
Az idősebb diákok írták meg a Sustainable Play („Fenntartható játék”) című darabot angol nyelven, amelyben a Kis Lábnyom megtanítja a Nagy Lábnyomnak, hogyan legyen kisebb. Fenntarthatónak nevezték el a darabot, mert számos, különböző környezetvédelmi témával foglalkozó jelenetből állhat, és be lehet vonni sok új ötletet vagy új szereplőt. A darab minden egyes előadás alkalmával más és más volt, a fogyasztói társadalomról, a vásárlással járó szemétről, a víztakarékosságról, a környezetbarát utazásról vagy az energiatakarékos eljárásokról szóló felvonásokkal. Minden diák új ötletekkel állhatott elő, és új sorokkal vagy új részekkel bővíthette az előadást. A soha véget nem érő, a fiatalabb diákoknak továbbadható oktató darab volt a magyar diákok munkájának a központi eleme. Azokat a témákat használták fel, amelyekkel a projektben dolgoztak: Hulladék, Energia, Víz, Szállítás, stb. Jelmezeket készítettek, zenét és képeket válogattak. A darab azzal a reménnyel zárul, hogy a következő nemzedékek környezettudatosabban fognak élni.
A szlovén diákok minden puzzle-darabról kisfilmet forgattak. A görögök kirakós játékot készítettek a projekt témáiról, a budapesti találkozón pedig felléptek a zenekarukkal, és előadták a saját maguk által írt dalt is. Minden ország a maga módján dolgozott a puzzle-darabokon, ami néha nagyon más volt, mint amire a partnerek számítottak volna. A diákok és a tanárok is megtanulták elfogadni a partnerek más-más munkamódszereit. A diákok munkájának közös jellemzője azonban kétségkívül a kreativitás és a kíváncsiság volt. A négy találkozó során a diákok érdeklődése a többiek munkája iránt jelentősen nőtt, miközben ők maguk is igyekeztek minél érzékletesebben bemutatni a saját országuk ökológiai problémáit és a megoldási lehetőségeket. A 2010 októberében tartott görögországi találkozóra például a magyar diákok a Víz puzzle-darabról készítettek prezentációt, és új felvonást írtak a színdarabhoz, melyben egy görög mitológiai hős, Poszeidón is szerepelt. Néhány nappal a találkozó előtt következett be a vörösiszap-katasztrófa Magyarországon, és a diákok be akartak számolni erről az ökológiai válságról a többieknek. Fényképeket töltöttek le az internetről, és az előadásban kiemelték, miért vált most emiatt a vízvédelem még fontosabbá számukra.
Minden találkozó közelebb hozta egymáshoz a diákokat. Minél többet dolgoztak a projekten, annál több új ötletük született. Egyre több szülő is bekapcsolódott a munkába, gyakran javasoltak ők is tevékenységeket. Felbecsülhetetlen segítséget nyújtottak a Budapesten kívüli hétvégi programok szervezésében.
A diákok motivációja az angol nyelv tanulása iránt jelentősen megnőtt, hiszen megtapasztalták a nyelvtudás gyakorlati hasznát. Kétnyelvű weboldalt készítettek, hogy megosszák a projekttel kapcsolatos híreket, így a többi országban is követni tudták a magyar csapat munkáját. Egy-egy esemény után angolul írtak visszajelzéseket (amit az angol tanár figyelembe vett az órai értékelésnél).
A projekt weboldala: http://comenius-petofi.lapunk.hu
A projekt egyik legfontosabb eredménye az volt, hogy az első év résztvevői az érettségi után különböző egyetemeken folytatták a tanulmányaikat: hárman a környezetvédelmet, ketten az angol nyelvet választották, egy tanuló nemzetközi kapcsolatokat, egy másik tanuló pedig informatikát tanul. Mindannyian tervezik, hogy pályázni fognak az Erasmus ösztöndíjra. Az érettségi után kapcsolatban maradtak az iskolával, és segítették a projektben folyó munkát. Műhelyeket tartottak a budapesti projekttalálkozón a Planet.People.Profit elveit alkalmazva, amit még Hollandiában tanultak az első projekttalálkozó alkalmával. A külföldi diákok elfogadták ezeket az egyetemistákat a műhelyek vezetőiként, együtt dolgoztak velük, a tanároktól függetlenül.
A projekt óriási hatással volt ezeknek a fiataloknak az életére. Négy különböző országban négy, egymástól nagyon eltérő gazdaságot láttak. A környezeti nevelés mellett a projekt a diákok személyes és szociális fejlődéséhez is nagyban hozzájárult. Megtanultak rendezvényt szervezni, szponzort szerezni, nehéz helyzetekben összefogni, de a legfontosabb talán mégis az, hogy nagyon élvezték a közös munkát. Ez az öröm tükröződik a fényképekről, a YouTube filmekből és visszajelzésekből – emlékezetes együttműködés volt.
Megoldhatják-e ezek a fiatalok az összes puzzle-darabkát, amit az európai együttműködés vet fel nap mint nap? Sajnos nem (legalábbis a jelenlegi körülményeket figyelembe véve). De egy boldog nemzedék, amelynek vannak álmai a jövőről, és megtapasztalta a jóindulatot és a barátság értékét, nagyobb eséllyel talál megoldásokat, mint azok, akik nem ismerik az együttműködést, és az emberek sokszínű, mindig változó bolygójának elfogadásából eredő élményt.
Morsman Zsanna
koordinátor
Fenntartható Puzzle - egy résztvevő szemével
A tanórákon meghallgattuk az elméletet: „hogyan történt”, „hogyan kéne”, meg „hogyan illik”… Aztán kicsengettek, és megmutathattuk, hogy mi „hogyan csináljuk”.
Projektmunka. Először tartottunk tőle – mint mindentől, ami új, ami ismeretlen. De aztán rájöttünk, hogy a projektmunkában végre önmagunk lehetünk: lehetnek ötleteink, vitatkozhatunk és kísérletezhetünk, tévedhetünk és érvelhetünk. A tanár-diák kapcsolat hierarchiája, a kötelesség-elvárás hosszú évek alatt bevésődött rendje ott és akkor felbomlani látszott, valódi partnerséggé alakult. A vélemény önálló, a tisztelet kölcsönös. Semmi sem kötelező, mégis csináljuk.
A projektmunka révén a tanulás új módjaival ismerkedtünk meg. Az addig ismert utak kiszélesedtek, új utakat is felfedeztünk, sőt volt, hogy mi vágtunk ösvényt az ismeretlenbe.
Az egyik ilyen „ösvény” a színdarabunk.
Hogyan állítsunk elő a külső szemlélő számára is élvezhető és értékelhető „terméket”?
Hogyan fejezzük ki önmagunkat mások számára is érthetően?
Hogyan dolgozzunk csapatban?
Hogyan segítsünk úgy társunkon, hogy az számára ne legyen sértő?
Hogyan fogadjuk el a segítséget?
Kezdetben ismeretlen, de aztán közösen megoldott problémák. Izgultunk, hogy nem leszünk kész, vitatkoztunk, hogy nem lesz jó – de mindig kész lett és mindig jó lett. Színpadra léptünk – azt hittük, célban vagyunk. Pedig csak az ösvényt vágtuk, és még ma is az utunkat járjuk, remélve, hogy jó, jobb irányba vezet.
A Sustainable Puzzle projekt 2 éves „terméke” a Sustainable Play elnevezésű darabunk, melynek írása, rendezése, próbái és bemutatói során ráeszméltünk a közös munka örömére, igazi értékére.
A színdarab egyszerű és közérthető úton mutatja be a környezettudatos élet megvalósítható ötleteit a leghétköznapibb mozzanatoktól (pl. vásárláskor textil szatyor használata) egészen a jövőbeni megoldásokig (pl. villamos energia előállítása „táncenergiából”).
De nem csak beszéltünk „környezetbarátságról”, hanem az előkészületek, a jelmezek és a díszletek készítése során is törekedtünk a takarékosságra, a semmiből is tudtunk valamit készíteni.
Az előkészületek és a próbák alatt felmerülő problémákból adódóan sokat tanultunk az Európai Unióról. A „máshol vajon hogyan csinálják?” típusú kérdésekre adott/keresett válaszok nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy számunkra a környezettudatosság nem kampánytéma, hanem életforma lett.
A szövegkönyvet eredetileg – a program nemzetköziségére való tekintettel – angolul írtuk. A hazai bemutatókra, illetve a külföldi, de angolul kevésbé jól értőkre is gondolva azonban a jeleneteket közérthető és látványos keretbe kellett foglalnunk. (Később pedig egy magyar fordítással is kiegészítettük). Emiatt – vagyis inkább ennek köszönhetően – a darab úgy dolgozza fel e komoly problémakört, hogy széles korosztály számára marad világos és szórakoztató: többször mutattuk be általános iskolásoknak, akik ugyanúgy megértették, élvezték a darabot, mint amikor angolul is értő gimnazistáknak adtuk elő. További előnye a darab egyedi szerkezete: fenntartható, vagyis nincs vége, bárki tehet hozzá vagy vehet el belőle. A két év alatt mi is sokat alakítottunk rajta, újabb jelenetekkel toldottuk meg, és továbbra is fenntartjuk a lehetőségét a folytatásnak! Nem célunk „kisajátítani”, hiszen ezzel leszűkítenénk továbbélésének esélyét, ami pedig az egész elvrendszerünk, mondanivalónk ellen való volna.
A Comenius projekt mindannyiunkat megváltoztatott: bátrabbá, nyitottabbá, és hiszem, hogy jobbá is váltunk.
Jobbá, mert időt, energiát nem kímélve bebizonyítottuk, hogy tudunk együtt, másokért dolgozni, tenni az élhetőbb világért. Ma már képesek vagyunk pillanatnyi személyes érdekeinket alárendelni, ha a tanult elvek gyakorlati alkalmazása szükséges.
Nyitottabbá váltunk a nyelvtanulás előnyeire rávilágító programoknak köszönhetően (is). Az évek során virtuálisan kialakított ismeretségek igazi beszélgetésekké, közös munkává, az e-mail címek arcokká váltak.
Bátrabbá, ez az „önbizalom-turbózás” pedig tudatosabbá formált minket, megértettük és elhisszük, hogy mi vagyunk a jövő generációja. S mindez nem nyomasztó teher, hanem lehetőség: rajtunk múlik, a mi döntésünk, hogy milyen életünk lesz. Követhetünk másokat, bambán és közönyösen, egy kitaposott ösvényen, vagy vágunk magunknak új utakat – hitünk, tudásunk és meggyőződésünk szerint, akaratunk és tetteink által.
A Comenius projektnek személy szerint én is sokat köszönhetek. Nem csak az utazásokat, nem csak a jó csapatot, és nem csak a hobbimat: a környezetvédelem – az egyetemek elvégzése után – a hivatásom lesz.
Ha ma megkérdezik, mit tanulok, félmeztelenül rohangáló állatvédő aktivistának vizionálnak, arcukon kaján vigyorral, de az „értelmesebbek” csak unottan legyintenek: „na, egy újabb, magát a fához láncoló zöld”. Unottan legyintenek, mert a média unalmas lózunggá tette a környezetvédelmet. Unottan legyintenek, mert nem tudnak semmit arról a közösségalakító munkáról, melyet a Comenius projektben való részvétel során tapasztaltam. Az együtt „levés” és az együtt „működés”, a közös alkotás öröme, a nyelvi és kulturális sokszínűség, a kommunikáció nehézsége és szépsége – mindez csak „mellékhatása” volt a projekt két évének, de mi éppen ettől nyíltunk ki az Európai Unió adta lehetőségekre, a „határok feletti határtalanságra”. Kiléptünk a gimnázium falai közül, és más szemmel kezdtük nézni a világot: megláttuk, hogy nem csak két emeleten zajlik az élet, és nem is csak Budapesten, de még nem is csak Magyarországon.
A Comenius projektnek köszönhetően mára nyilvánvalóvá vált számomra, hogy a környezetvédelem az a terület, ahol kreativitásomat és tenni akarásomat a közösségért kiteljesíthetem. Remélem, hogy hamarosan olyan projektek kidolgozásával foglalkozhatok, melyekkel mindenki számára megmutathatom és megtaníthatom a környezetvédelem hétköznapi, élhető fogásait, hogy a kirakós minden darabja jó helyre kerüljön, és végre összeálljon a kép.
Harazin Dorottya