Határokat átszőve – Takács és szövő tanulók kompetenciafejlesztő szakmai gyakorlata

2011 | Köznevelés, Szakképzés | generációk közti tanulás, hátrányos helyzet, interkulturális tapasztalat, mobilitás, művészet | Baranya | Bálicsi Integrációs Nevelési Oktatási Központ, Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola, Kollégium, Korai Fejlesztő és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

Címkék: Vizuális készségek, Kreatív gondolkodás, Személyes és társas készségek, Önálló munkaszervezés, Kooperatív megközelítés, Nem szakrendszerű óra, Projektszerű megvalósítás, Csoportdinamika kialakítása

A Pécsett működő többfunkciós integrációs nevelési-oktatási központunkban, a BINOK-ban tanuló diákoknak és kísérő tanáraiknak Leonardo da Vinci pályázatunknak köszönhetően lehetőségük nyílt több alakalommal is szakmai tanulmányi utat tenni Erdélyben, hogy ott tanulmányozzák a helyi kézműves technikákat.

Az intézményünkről: 1987-ben, Magyarországon a harmadikként hozták létre Dr. Sebestyén Ibolya szemészorvos vezetésével a Világ Világossága Gyermekszemészeti Alapítványt. Célja a vak és gyengénlátó, valamint egyéb szembetegséggel küszködő gyermekek és fiatalok speciális igényeinek megfelelő egészségügyi ellátás (szemészet, gyermekgyógyászat, neurológia, pszichiátria), valamint a sajátos igényű nevelés-oktatás biztosítása. Kezdetben elsősorban a régió (Baranya, Somogy és Tolna megye) rászorulóinak kínáltak új lehetőséget és emberi perspektívát, de kezdettől fogva országos hatókörrel is dolgoztak. Az évek előrehaladtával – a valós igények kielégítésére – egyre változott, szélesedett a tevékenységi kör. Először az egyéb sérüléssel (hallás-, mozgás-, értelmi sérültek) bíró tanulókat fogadtuk be, különösen a 9-10. osztályban és a középiskolában. A speciális szakiskolák kis száma és az általunk kínált szakmák, a rendkívüli módon felszerelt műhelyek, melyekből számos országosan díjazott termék kerül ki évről-évre, ezt érthetővé teszik.

Ma már egy többfunkciós integrációs nevelési-oktatási központban tanulhatnak mindazon hátrányos helyzetű és/vagy magatartási vagy pszichés fejlődési zavarral küszködő diákok, akiket a többségi iskolarendszer kitaszít magából. Így jött létre a retrográd integráció, a régió legösszetettebb többfunkciós integrációs oktatási intézménye, a Bálicsi Integrációs Nevelési - Oktatási Központ, Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola, Kollégium, Korai Fejlesztő és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény. Ide jöhetnek mindazok is, akik sajátos megsegítést igényelnek, vagy csak jó technikai és humán erőforrással bíró környezetben egyéni odafigyelésre vágynak, és kiscsoportos oktatásban kívánnak tanulni humánus, keresztény szemlélettel.

A Bálicsi Integrációs Nevelési és Oktatási Központ szakmái között a legrégebben és legeredményesebben a népi kézműves szakmák közül a szövést oktatjuk, eredményességét számos országos díj és elismerés bizonyítja. A népi kézműves szakmák iskolarendszerben való oktatása 1989-ben kezdődött. Addig ezeket a szakmákat, népi kismesterségeket, részben mesterektől, részben otthon, a falvakban, a szülői házban tanulták meg. Az alapja mindenképpen a generációk közötti tanítás-tanulás volt. A hagyományos falusi életmód megszűnésével veszélybe került a magyar népi tárgyalkotó kultúra. A mesterséget még ismerő, oktatni tudó kézművesek száma egyre csökken. A céhek réges-régen felbomlottak, sőt a XX. század közepén létrehozott Háziipari Szövetkezetek közül is már csak egy, a Hevesi Háziipari Szövetkezet működik. A népi iparművészeti textilek használatára viszont még most is van igény, éppen úgy, mint a természetes alapanyagokból készült textíliákra, és a hagyományos eljárásokkal festett, készített textíliákra.

Többszörös az igény és a cél: kulturális örökségünk védelme, a szakmai és néprajzi hagyományok őrzése, valamint a szakmai tudás, titkok, fogások továbbadása, megőrzése.

Nagy ezeknek a szakmáknak a nevelő, fejlesztő hatása is, ezért a habilitációban, rehabilitációban igen jól használhatók. Nem csupán a finommozgás fejlesztő hatása, a gondolkodás fejlődése érvényesül, hanem a kézművesség oktatása során a történelmi, földrajzi, néprajzi ismeretek műveltebbé, érdeklődőbbeké teszik a fiatalokat. A hagyományos szakmák tanulása során kapcsolatba kerülnek azokkal az idős emberekkel, akik ezeket a szakmákat még otthon tanulták, és egész életük során folytatták. A természetes tudásátadás közelebb hozza egymáshoz az időseket és a fiatalokat. A sérüléssel élők a tárgyak alkotásával hasznos munkát végeznek. Tanult szakmájukban dolgoznak – munkahelyen vagy otthon – vagy csak elfoglalják magukat, és ezzel megakadályozható gyors leépülésük, és a családokra nehezedő terhek is kisebbek.

A 20 éves tapasztalat alapján sikerekről számolhatunk be. A sérült fiatalok az Ifjúsági Népi Kézműves Pályázatokon az ép társaikkal való megmérettetésben is sikeresek. Mutatják ezt a kétévenként megnyert díjak. A sikerek nem csupán a pályázatokon elért eredményekben mutatkoznak meg, hanem az elmúlt években OKJ-s vizsgabizonyítvánnyal rendelkező fiatalok egymáshoz való viszonyában, a hasonló érdeklődési kör alapján szerveződő társaságokban és a munkavégzés eredményeiben. A Világ Világossága alapítvány által létrehozott VVA Kézműves Műhelyházban dolgozhatnak az OKJ-s szakmai bizonyítvánnyal rendelkező volt tanítványok. A siker titka a kitűnő tanárok munkájában és az oktatási módszerekben is rejlik: a kiscsoportos oktatási rend, az intenzív és meghosszabbított tanulási idő, valamint az „apáról fiúra”, azaz mestertől tanítványra szálló oktatási forma. A lehető legtöbbször szervezzük meg az eredeti helyszínen, illetve az azt modellező helyszínen való tanulást. A mester együtt dolgozik a tanítvánnyal. Mindezek miatt elengedhetetlen fontosságú a kitűnően felszerelt műhely, ahol minden tanulónak személyre szabott fejlesztési rend szerint állnak rendelkezésére eszközök, szerszámok, melyek mindig a hagyományokat modellezik.
Szorgalmaztuk az Erdélyben való tanulást, hiszen a „festékes” szőnyegek, melyek a szőnyegszövő szakma alapját képezik, ott készültek régen, és készülnek ma is.

Erdélyben még nem működnek kézműves iskolák. A népi kultúrát, a kézműves szakmákat még ma is csak mesterektől lehet megtanulni. De már nem mindenhol élnek olyan mesterek, akik működtetni tudják a régi eszközöket. A szerszámok megvannak még a falvak házaiban, de nem mehettünk dolgozni sokan egy-egy néni házába, hetekre. Olyan helyszínt kellett keresnünk, ahol megvannak még az eszközök, lehetőleg eredeti környezetben. Így találtunk rá Csernátonban a Népfőiskolára, mely a Haszmann Pál tanító által alapított skanzenben működik.

Csernáton közelében – Csernátonban, Kézdivásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön – több olyan múzeum is van, ahol tanulmányozhatunk olyan tárgyakat, melyekhez hasonlókat itthon csak képeken látunk.

A célunk a fiatalok szövéstudásának elmélyítése volt, de plusz lehetőséget találtunk a helyszínen. A templomokban és a múzeumokban láthattunk gyönyörű festett fa kazettás mennyezeteket, festett faragott székelykapukat és festett bútorokat.
A skanzenben sok szép példát láttunk erre. Kedvet kaptunk ennek a tudásnak az elsajátítására is. A szakgyakorlatunk helyszínén több ehhez értő mesterre leltünk. Köztük volt Haszmann Orsolya, a népművészet ifjú mestere, aki idős ottani mesterektől tanulta meg a mesterség fogásait, és aki az oktatónk lett. Nyugdíjas tanárnőnk is ért ehhez a szakmához. Nagyon eredményes volt a bútorfestés szakmával való megismerkedésünk.

A fő célunk, a festékesek tanulmányozása miatt nagy utakat tettünk meg, sok idős emberrel ismerkedtünk meg, akik nagyon szívesen mutatták meg alkotásaikat, és meséltek a szövésről. A skanzen múzeumában ritka eredeti darabokat találtunk, melyeket kézbe vehettünk, rajzolhattunk, tanulmányozhattunk. A skanzen házaiban szövőszék és szövőeszközök is vannak. Engedélyt kaptunk ezek működőképessé tételére. Varázslatos élmény volt, eredeti helyszínen nagyon öreg szerszámokat életre kelteni. Valóságos időutazást tettünk. Időkorlátokat léptünk át, generációk közötti kapcsolatokat építettünk ki. Megvalósítottuk a helyszínen, a néprajzi környezetben való tanulást. Ezeknek a fiataloknak (és mestereiknek) se lett volna lehetőségük ilyen hosszú időt eltölteni egy helyen, és elmélyülten tanulni, dolgozni. A faházakban villanyáram és víz nem volt, körülöttünk birkák legeltek és baromfi kapirgált. Rendszeresen jöttek idősebb és fiatalabb látogatók, akik megcsodálták munkánkat. A falu is befogadott bennünket. Egy fiatalasszony eljött, hogy ő is tanuljon. A szövőszéke megvolt otthon, de nem tudott vele dolgozni. Nagyon jólesett, hogy úgy jöttünk haza, hogy működőképessé tettük a szerszámait, és ő sző a nagymamájától örökölt szövőszéken.

Nem merítettünk ki minden lehetőséget. Ott kellett hagynunk tanulni és tanítani valót egyaránt. A fiatalok a tapasztalataikat esténként, a maguk módján, lejegyezték. A néprajz és a szakmai órákon azóta is szóba kerül az utazás. A képeket bemutattuk azoknak a tanítványoknak is, akik nem lehettek ott a szakgyakorlaton. Olyan fotókat készítettünk, melyek az oktatásban is jól hasznosíthatóak. Tapasztalatunk az, hogy azok a fiatalok, akik részt vettek az eredeti helyszínen, Erdélyben a szakgyakorlaton, akik beszélgethettek az ottani emberekkel, sokkal eredményesebben tanulnak. Sokkal érdeklődőbbek, a figyelmük sokkal eredményesebben fenntartható a tanórákon. Jegyeik messze jobbak a többiekénél. A mester és tanítvány kapcsolat, a korosztályok közötti kapcsolat elmélyítése, személyesebbé tétele az utazás és a szakgyakorlat alatt a leghatékonyabb tanítási tanulási módszernek bizonyult.

Lőrincz Etel