Az esélyegyenlőség erőt, az esélyteremtés önbizalmat ad
2012 | Köznevelés, Szakképzés | hátrányos helyzet, mobilitás | Hajdú-Bihar, Tolna | Bocskai István Gimnázium, Szakképző Iskola és Diákotthon, II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
Címkék: Problémamegoldás, Személyes és társas készségek, Önálló munkaszervezés, Kooperatív megközelítés, Projektszerű megvalósítás, Csoportdinamika kialakítása
Két sikeres pályázó intézmény projektszervezésben járatos pedagógusait kérdeztem tapasztalataikról és élményeikről. Ők kiemelt feladatuknak tekintik hátrányos helyzetű és sajátos nevelési igényű tanulók természetes bevonását minden közösségi programjukba. Harsányi István a hajdúszoboszlói Bocskai István Gimnázium, Szakképző Iskola és Diákotthon pedagógusaként több Leonardo da Vinci mobilitást vezényelt már le, melyekben a vendéglátás témáját olasz és osztrák partnerekkel járták körül. Pakson a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola tanárai, Jillingné Weisz Julianna és kolléganője, Szabadi Jánosné számára a Comenius iskolai együttműködések kínáltak lehetőséget. A beszélgetésben említett projektjeik a környezetvédelemről szóltak szlovák partnerekkel.
Beszélgetésünk vezérfonala az esélyegyenlőség volt: az integráló erő közösségre és egyénre gyakorolt hatása érdekelt. Más szóval az, segít-e ebben a nemzetközi színtér a gyakorlatban. Bár a két iskola rendszere alapjaiban eltérő, hamar kiderült, hogy mindkét intézmény rendelkezik általánosan átgondolt esélyegyenlőségi stratégiával, melynek elsődleges célja a társadalmi hátrányok és a szegregáció csökkentése.
Ami a résztvevők kiválasztását illeti, a nemzetközi projektekben ugyan önkéntes a részvétel, ám minden eszközzel törekszenek az esélyegyenlőség biztosítására. Jillingné Weisz Julianna szavaival élve: „a kiválasztásnál fontos kritérium a motiváltság, valamint az, hogy a tanuló szeresse és kitartóan dolgozzon a vállalt feladaton.” Harsányi István elmondta, hogy „az intézmény tanulói számára a pályázatot a kiválasztás szempontjaival együtt a faliújságon tették közzé esélyegyenlőséget teremtve, így a hátrányos helyzetű tanulók is azonos eséllyel indulhattak.”
Mindkét iskola rendszeresen valósít meg több, akár egymásra épülő nemzetközi együttműködést, melyekben az átlagtól eltérő társadalmi helyzetű tanulók is helyet kapnak. Nem meglepő tehát, hogy arra a kérdésre, vajon gazdagodtak-e a projektjeik attól, hogy hátrányos helyzetű vagy sajátos nevelési igényű fiatalokat is bevontak, mindkét oktató egyértelmű igennel válaszolt. „Mi másért tennénk? Szakmailag tagadhatatlanul fontos a jelenlétük, tudatosabbá válik az összetartozás a diákok között. És a támogatásnak köszönhetően a hátrányos helyzetű diákok bevonása a pályázó intézmény számára nem jelent többletterhet.” Az is kiderült, hogy a nemzetközi közeg a közösségre és az egyénekre is jótékony hatást gyakorolt. Jillingné Weisz Julianna, aki főként sajátos nevelési igényű diákokkal foglalkozik, arról beszélt: „Csak pozitív különbséget észleltünk, hiszen hátrányos helyzetű tanulóink önállóbbak, öntudatosabbak lettek, az idegen nyelvhez való hozzáállásuk is nagymértékben javult. Az idegen környezetbe való beilleszkedésük miatt is sokkal jobban figyeltek magatartásukra és együttműködőkké váltak. A korábban beilleszkedési nehézséggel küzdő és kudarcokkal teli tanulók új lehetőséget kaptak, más jellegű munkában vehettek részt, mely során kiteljesedhettek, sikerélményekben volt részük, és nem utolsó sorban a közösség is más szemmel nézett rájuk. A pedagógusok eltérő probléma-megoldási módokkal ismerkedhettek, közelebb kerültek egymáshoz és jobban tudnak teammunkában dolgozni.”
Harsányi István szintén fontosnak tartotta az együttműködést:”Érdekes szakmai fogásokat tanultunk valamennyien. A találkozók rövid ideje is elegendő volt arra, hogy a résztvevők erős közösséggé kovácsolódjanak, annak ellenére, hogy korábban egyesek alig ismerték egymást. Csökkentek az előítéletek, a tanulók nyitottabbá, érdeklődőbbé váltak egymás és más kultúrák iránt. ”
Az itthoni adaptáció, a folytatás is érdekelt. Semmiképpen nem számítottam negatív válaszra, a kibontakozó jövőkép azonban többet sejtet az elégedettségnél. Mindkét beszélgetőpartnerem az egyértelmű folytatás mellett tette le a voksát. „A résztvevőknek sokat jelent, a közösséget is erősebbé teszi, a külföldi tapasztalatok beépíthetők az iskola szakmai programjába, a projektek itthon hagyománnyá nemesíthetők, és újabb ötleteket szülhetnek, mint például a genderpszichológia gyakorlati használata hátrányos helyzetű fiatalok és családjaik körében.”
Végül zárásként álljon itt egy történet, amit Jillingné Weisz Julianna osztott meg velem, amikor személyes élményeiről kérdeztem: „A diákok máig emlegetik az élményeiket. Mi pedig megtanultuk, hogy a gyerekeknek milyen nagy az igazságérzetük. Hiszen amikor egy gyengénlátó társuk egy kiránduláson nem tudott velük lenni, maguk szerveztek másikat, csak neki. Az ilyenekért érdemes csinálni, nem?”
Mádai Mónika
esélyegyenlőségi munkatárs
