Andragógus kalandozások Portugáliában

2012 | Felnőtt tanulás | időskori tanulás, interkulturális tapasztalat, mobilitás, szakmai gyakorlat | | Kiss Nikolett

2012 januárjától három hónapot töltöttem a Grundtvig látogatások és cserék program keretein belül Portugáliában. Miután 2011-ben végeztem andragógusként Szegeden, tanulmányaim folytatása előtt szerettem volna megismerkedni egy másik ország felnőttképzési rendszerével. A pályázati lehetőség rögtön felkeltette érdeklődésemet, hiszen a külföldi terepen szerzett tapasztalat remekül kiegészíti tanulmányaimat, és felkészít a munkaerőpiac elvárásainak való megfelelésre.


Hosszas keresgélés után sikerült rátalálnom egy olyan fogadószervezetre, akikkel az első perctől kezdve nagyon könnyen ment a kommunikáció, és számomra a legérdekesebb és leghasznosabb munkatervet készítették el. A választás utólag is nagyon jónak bizonyult.

Az Escola Secundária do Castêlo da Maia elsősorban középiskolaként működik, ám a tavalyi évben elkezdődött a felnőttképzés is az iskolában, ahol a másfél éves kurzus alatt a cél az általános műveltség fejlesztése, valamint felkészítés a továbbtanulásra. A kint töltött három hónap alatt elsősorban órákat látogattam. Ilyenkor a tanárok új módszereivel ismerkedtem, illetve próbáltam minél jobban beleolvadni a csoportba. Első és legfontosabb tapasztalatom az volt, hogy a különböző órák összefüggésben voltak egymással. A pedagógusok mindig tudták, hogy kollégájuk éppen hol tart egy téma tárgyalásánál, és kapcsolódtak egymáshoz, így segítve egymás és a tanulók munkáját is. Az iskola tanárai izgalmas eszközökkel érték el, hogy az esti tagozaton tanuló felnőttek maximális figyelemmel tudjanak koncentrálni a tanultakra. Az új ismeretek elsajátítása egyéni kutatásokkal, interjúk készítésével, gyakori csoportmunkával zajlott, és olyan szemléltető eszközöket használtak, mint például a témához kapcsolódó tipikus XX. századi portugál ház makettje, melynek készítésében a tanulók és én magam is részt vettem.

Órát is tartottam a felnőtt tanulóknak, ahol az aktuális tananyagot a hagyományostól eltérő megközelítésből dolgoztam fel. A tipikus portugál ház felépítésének tárgyalásakor bemutattam a ház részeit mint szimbólumokat és jelentésüket a különböző korokban. Természetesen a magyar kultúra népszerűsítése is a feladatom volt. Szerveztem két magyar estet is, ahol a gasztronómiai, turisztikai, irodalmi, képzőművészeti vagy éppen zenei jellemzőkkel ismertettem meg az osztályomat.
A szakmai munka keretén belül a portugál és magyar felnőttképzés elméleti kérdéseinek összehasonlítására is sor került. Feldolgoztuk a két ország oktatási rendszerének, akkreditációjának rendszerét, erősségeit és gyengeségeit, fókuszba állítottuk az analfabetizmust is.

Látogatásom utolsó hetében találkozhattam spanyol, lengyel, finn, török, görög gyakornokokkal és asszisztensekkel. Az öt napos portói találkozó alkalmával megismerkedtünk egymás felnőttképzési rendszerével, gasztronómiájával, kultúrájával. Izgalmas program volt a közös városnézés és a hozzá kapcsolódó ügyességi feladatok teljesítése. Nagy örömömre aktívan részt vehettem a feladatok koordinálásban, a kulturális épületek bemutatásában, és előadást is tarthattam.

Visszatérésem után a megszerzett ismereteimet elsősorban az „Életen át!” Fiatal Andragógusok Közhasznú Egyesületében kamatoztatom külügyi referensként. A szerzett ismereteken túl az új barátok, szakmai kapcsolatok jelentik a program legnagyobb hozadékát. Itthonról is ápolom a kapcsolatot a kint szerzett új ismerősökkel, tapasztalatot cserélünk, új jó gyakorlatokat gyűjtök, hogy a szakmai fejlődésem hazai környezetben is folytatódjon.