Iskolába viszik a múzeumot

2017 | Köznevelés | nyelvtudás | Budapest | Szépművészeti Múzeum

Érintett tantárgy(ak): angol

Európai Nyelvi Díjjal ismerték el a Szépművészeti Múzeum nyelvoktatási programját. Ebben műalkotások segítségével fejlesztik a részt vevő gyerekek angoltudását. A jelenleg iskolai tesztelés alatt álló tananyag a múzeum által szervezett táborokban már jól vizsgázott, most pedig az Európai Bizottság elismerését is kiérdemelte.

A Tempus Közalapítvány 15 éve adományoz Európai Nyelvi Díjat azoknak a kreatív és példaértékű nyelvoktatási programoknak, amelyek kiemelkedő módon támogatják a nyelvtanulást hazánkban. Az Európai Bizottság által alapított díjat idén a Szépművészeti Múzeum Festmények közt barANGOLunk (DepARTures) című múzeumpedagógiai programja kapta meg.

Az interaktív tananyagot diákok számára dolgozta ki Juhász Litza múzeumpedagógus azzal a céllal, hogy a fiatalok művészettörténeti és nyelvi ismereteit párhuzamosan lehessen fejleszteni. A projekt a budapesti Szépművészeti Múzeum XVII. századi holland festmény- és grafikai gyűjteményében, a budapesti Vasarely Múzeumban, valamint a Magyar Nemzeti Galéria állandó gyűjteményében található festményeken és szobrokon alapul. A történet kibontakozásával a résztvevők fokozatosan ismerkednek meg a festményeken és a szobrokon ábrázolt személyekkel. A tájképekből, szobabelsőkből és zsánerjelenetekből következtetni lehet a szereplők lakhelyére, valamint arra, hogy mivel foglalkoznak éppen, vagy mit látnak maguk körül. A tanulók fantáziájára is szükség van, hiszen a történet részleteit ők maguk találják ki. Ez a játékos tanulási forma az eddigi résztvevők számára informatívnak, motiválónak és a nyelvtanulás szempontjából nagyon hasznosnak bizonyult.

Egy nyári napközis táborban, egy művészeti múzeumban eltöltött nap során a résztvevők olyan feladatokat hajtanak végre, melyekben használják angoltudásukat egy kulturális és szabadidős tevékenységre alkalmas helyszínen, és nem az iskola falai között. A barátságos hangulat miatt a tanulási stressz is csökkent. A személyzeti bejárat, a hátsó lépcsőház és a folyosók használata közben a táborozók a Múzeum egy másik arcával ismerkednek meg. Pusztán az a tény, hogy tudják, mi van az alagsorban, a „bennfentesség” érzését adja nekik. A hét folyamán a résztvevők megtanulják a „járást“ a múzeumban, és tudják, hogyan kell egyik képtárból a másikba menni. Pénteken, amikor a családjuk eljön a kiállításra és a tárlatvezetésre, ők maguk válnak tárlatvezetővé, és mutatják meg a vendégeknek saját alkotásaikat és a műtárgyakat, valamint az ezekhez kapcsolódó feladatokat.

A múzeumban és az iskolában egyaránt a korosztálynak megfelelő feladatok, a motiváló és vizuálisan vonzó reáliák kiválasztásával az volt a cél, hogy bevonják a tinédzser tanulókat. Amilyen gyakran csak lehet, tapintható tárgyakat használjanak, hogy ezzel is aktív részvételre ösztönözzék a gyerekeket. Ezek az anyagok felkeltik a jelenlévők érdeklődését, mind az öt érzékszervüket bevonják (pl. textíliák tapintása és ételek megkóstolása), és a „tanár” szerepét a tanulóra testálják.

A múzeum gyerekek számára szervezett nyári táboraiban évek óta sikerrel alkalmazzák ezt a módszert, és folyamatban van a program iskolai tesztelése is. A feladatok és játékok mellett a műalkotások elemzéséhez tanári segédanyagot, illetve művészettörténeti háttéranyagokat állítottak össze, amelyeket a későbbiekben pedagógusok is használni tudnak a nyelvóráikon.

A művészet bevonása már önmagában is megkönnyítheti az angoltanulást, de az, hogy a programban aktív részvételre ösztönzik a tanulókat, emellett fejlesztik a problémamegoldó készségüket, az önállóságukat és a kreativitásukat, mindenképpen egyedülállóvá teszi a Szépművészeti Múzeum kezdeményezését.

További információ a projektről: http://www.szepmuveszeti.hu/departures
Európai Nyelvi Díj: http://tka.hu/palyazatok/108/europai-nyelvi-dij/-erasmus

 

Horváth Katalin
Tempus Közalapítvány, Erasmus+ mobilitási csoport