Alma a fán Műhelysorozat - Fókuszban a társadalmi befogadás az oktatásban

A Tempus Közalapítvány délutáni szakmai rendezvénysorozata az érintett szereplők számára

Időpont: 2021.05.20. 15:00-18:00
Helyszín: Online

Az évek óta népszerű Alma a fán pedagógusoknak és az Alma a fán – Fókuszban a korai iskolaelhagyás műhelysorozatunkhoz kapcsolódóan 2019-ben útjára indítottuk az Alma a fán – Fókuszban a társadalmi befogadás az oktatásban címet viselő műhelysorozatunkat, fórumot teremtve az együttműködésre, az együtt tanulásra a pedagógusok, szülők, iskola- és munkaközösség-vezetők mellett a társterületek szakemberei számára is. A délutáni, háromórás klubrendezvények célja, hogy az érintett szereplők számára teret biztosítsanak a párbeszédre és a tudásmegosztásra.

Értjük egymást? Értsük egymást!

Jó gyakorlatok és módszertanok a szülőkkel való együttműködésre II/2.

Célcsoport: iskolavezetők, pedagógusok, ifjúságvédelmi felelősök, pedagógiai szakszolgálatok, szociális és gyermekvédelmi intézmények szakemberei, iskola-egészségügyben dolgozók és civil szervezetek képviselői, illetve a témában érintett további szakemberek

Jelentkezés: A rendezvényen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A maximális létszám: 100 fő, a jelentkezések elfogadása a regisztráció sorrendjében történik (túljelentkezés esetén ez alól kivételt jelenthet, ha egy intézményből aránytalanul sok jelentkező lenne).

Háttér: Az oktatás a szülők és az iskola közös felelőssége, melyet a két fél kö­zötti kölcsönös bizalomra épülő kapcsolatra és együttműködésre kell alapozni. Az ösztönző otthoni környezet és a szülői részvétel döntő fontosságú a gyermek tanulási, kognitív, társadalmi és érzelmi fejlődésében. Gyakran előfordul azonban, hogy az iskola és a csa­ládok közti viszony problémás. Ennek egyrészt okai lehetnek a szülők előző oktatási ta­pasztalatai, iskolai végzettsége, kulturális és társadalmi-gazdasági hát­tere, az eltérő gyereknevelési stílus, vagy az iskolai „kultúrával” és „nyelvvel” kapcsolatban tapasztalt távolság. Másrészt az is előfordulhat, hogy a tanárok a szülőket passzívnak, vagy épp ellenkezőleg, tolakodónak tartják, illetve nincs elegendő idejük vagy tapasztalatuk ahhoz, hogy haté­konyan megszólítsák és bevonják a szülőket.

Műhelyünk célja, hogy a Tempus Közalapítvány Tudásmenedzsment csoportjának munkatársaival, és a meghívott szakértőkkel, pedagógusokkal együttműködve átgondoljuk, hogy milyen eszközökkel tudjuk támogatni az iskola és a családok közötti kommunikáció fejlesztését, ami segíthet kiépíteni a bizalmat és a kölcsö­nös megértést. Ezúttal még szélesebb körben beszélgetünk majd, és a résztvevők konkrét példákat is megismerhetnek a sikeres együttműködésre.  

A műhelymunkát megelőzően a résztvevők először egy kerekasztal beszélgetést hallgathatnak meg, amelyben a különböző nézőpontokat és szakterületeket képviselő meghívottakkal járjuk körül a szülők és az iskola együttműködésének témáját különös tekintettek az inklúzióra, és keressük a módját, hogy hogyan lehet támogatni a kölcsönös megértést.

A műhely második részében a résztvevők virtuális szobákban interaktív műhelymunkába kapcsolódhatnak be, ahol egy-egy konkrét jó példát vagy gyakorlatban is használható megközelítést mutatunk be.

Az első négy Alma-műhely alkalmával az alábbi témákat jártuk körül szakértőink segítségével, amelyek elérhető anyagait szintén figyelmükbe ajánljuk:

  1. Hatékony kommunikációval a társadalmi beilleszkedésért küzdő gyerekek támogatásáért (2019. október 17.)
    https://tka.hu/rendezveny/12498/alma-a-fan-hatekony-kommunikacioval-a-tarsadalmi-beilleszkedesert-kuzdo-gyerekek-tamogatasaert 
  1. Befogadó oktatási környezet (2020.02.27.)
    https://tka.hu/rendezveny/13359/alma-a-fan-befogado-oktatasi-kornyezet 
  1. Tudásportálokkal és projekteredményekkel a tanulók támogatásának szolgálatában (2020.10.01.)
    https://tka.hu/rendezveny/14466/alma-a-fan-muhelysorozat-fokuszban-a-tarsadalmi-befogadas-az-oktatasban-online
  1. Értjük egymást? Értsük egymást! Jó gyakorlatok és módszertanok a szülőkkel való együttműködésre II/1.
    https://tka.hu/rendezveny/15354/alma-a-fan-muhelysorozat-fokuszban-a-tarsadalmi-befogadas-az-oktatasban - online

Tervezett program

14:50-15:00 Csatlakozás az online felülethez
15:00-15:05 Üdvözlés és a műhely bemutatása
Jakab Erika koordinátor, Tudásmenedzsment csoport, Tempus Közalapítvány
15:05-15:10 Hangolódás
Szűcs Marianna, STAIRS projektkoordinátor, Tudásmenedzsment csoport, Tempus Közalapítvány
15:10-15:15 Bemutatkozik a STAIRS - a Tempus Közalapítvány társadalmi befogadással foglakozó projektje
Csernovitz Adél, STAIRS projektvezető, Tudásmenedzsment csoport, Tempus Közalapítvány
15:15-16:15

Egy csónakban evezünk!? Hogyan lehet az iskola és a szülők közötti bizalmi kapcsolatot erősíteni? Kerekasztal beszélgetés

Meghívottak:

  • Dr. Bánfi Balázs Miklós, klinikai szakpszichológus, a Pest Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Pilisvörösvári tagintézményének igazgatóhelyettese
  • Daniss-Bodó Eszter, spéciszülő, az Egy sima egy fordított - Egyesület az inklúzióért képviselője
  • Dr. Debreczeniné Nagypál Katalin, a debreceni Ady Endre Gimnázium pedagógusa, OFOE elnökségi tag
  • Dr. Imre Nóra, a Pannon Egyetem Neveléstudományi Intézetének egyetemi adjunktusa
  • Tóthné Almássy Mónika, a Kórházsuli vezetője
  • Uzsoki Ágota, a budapesti Ficánkoló Delfinek Óvoda óvodavezetője
  • Weinmann Gáborné, a Kaposvári Szakképzési Centrum főigazgatója

Moderátor:
Szűcs Marianna, STAIRS projektkoordinátor, Tudásmenedzsment csoport, Tempus Közalapítvány

16:15-16:25 Szünet
16:25-17:00 Párhuzamos műhelymunkák virtuális szobákban, első kör
17:00-17:35 Párhuzamos műhelymunkák virtuális szobákban, második kör
 

A műhelymunkákat mindkétszer azonos tartalommal tartjuk meg, ezért a résztvevőknek lehetőségük van arra, hogy a második körben másik műhelymunkába kapcsolódjanak be.

A műhelymunkák leírása:

1. A szoros és jó együttmüködés alapjai az óvodában
Vezeti: Uzsoki Ágota, Ficánkoló Delfinek Óvoda

„A Szülők és Pedagógusok értékeinek összefésülése, a közös nevelés sikerének titka.” Ezen mottó jegyében bemutatjuk, hogy melyek azok az általunk használt bevált gyakorlatok, amelyeket a pedagógus alkalmazhat, hogy az együttműködés eredményes legyen.
A résztvevőkkel az alábbi kérdéseket is körbejárjuk:
- Hogyan lehet jól kezelni a kialakult nézeteltéréseket a felek között?
- Melyek azok az alapvető dokumentumok, amelyek ezeket területeket lefedik, és alapul szolgálhatnak a szülőknek?
- Milyen elvárásokat támaszthatnak a szülők az óvódával szemben?
- Mik azok az értékek, amelyeket a pedagógusoknak figyelembe kell venni a szülőkkel való együttműködésben?
- Hogyan lehet a kapcsolatokat fejleszteni, és minél nagyobb elégedettséget elérni, a szülőkkel és a pedagógusokkal együttesen.

2. KórházSuli - Híd a kórház és az iskola között, azaz együttműködés a szülőkkel, az iskolákkal és az egészségüggyel
Vezeti: Tóthné Almássy Mónika, Kórházsuli

Évente Magyarországon évente 1500-2000 gyermek nem tud iskolába járni a súlyos betegsége miatt. A KórházSuli (https://korhazsuli.com/) önkéntes egyetemisták és középiskolások bevonásával segíti a felzárkózásban és a visszailleszkedésben az érintett diákokat, családokat, iskolai közösségeket.

Ez a sok helyszínen (kórház, otthon, iskola) és sok szereplővel (orvos, beteg, tanár, család, iskolai közösség) történő munka csakis az érintettek bevonásával, a szükségleteik és lehetőségeik pontos meghatározásával, a köztük való együttműködés koordinálásával tud megvalósulni. A résztvevők ebbe a munkába pillanthatnak bele, valamint gyakorlati tippeket kaphatnak, hogy hogyan tudnak aktívan cselekedni, ha pedagógusként hasonló helyzetbe kerülnek.

A KórházSuliban:
- a segítők képzett és szakmailag támogatott egyetemisták és középiskolások
- a tanulás ingyenes és a gyógyuló diák állapotának megfelelően személyre szabott
- online és/vagy offline történik heti rendszerességgel
- a közös munka segíti a felzárkózást, a vizsgára felkészülést
- a szülők aktív közreműködése elengedhetetlen a sikerhez
- az iskolai inklúziós folyamat támogatásán nagy hangsúly van

3. Akadálymentesítés a tanár-gyerek-szülő kommunikációban
Vezeti: Bokor-Bacsák Györgyi - Egy Sima Egy Fordított- Egyesület az Inklúzióért

Az Egy Sima Egy Fordított- Egyesület az Inklúzióért csapata nem kevesebbet tűzött ki célul maga elé, mint azt, hogy ne legyen ciki bármilyen fogyatékosságal élő személlyel találkozni, kapcsolódni, barátkozni. Ennek érdekében járjuk az iskolák, óvodák közösségeit, hogy megmutassuk, hogy mennyire több közös dolog van két emberben, mint ami elválasztja őket és azt, hogy a csapat akkor igazán erős, ha sokszínű.

Ebben a műhelyben útmutatást szeretnénk adni Nektek, kedves kollégáink, hogy tudtok a fogyatékosság témakörében beszélgetést indítani a gyerekekkel, milyen kifejezéseket használjatok, hogy tudtok ezzel a témával kapcsolatban egyszerű eszközök segítségével sajátélményt adni a gyerekeknek. Elég egy marék lego vagy néhány papírpohár, vagy akár csak egy papírlap és megtörténik a várt nézőpontváltás.

Szeretettel várunk Titeket a műhelyünkre, ahol játékosan, eszközökkel fogjuk megmutatni, milyen fontos, hogy az akadálymentesítés a fejekben kezdődjön meg!

4. Az együttmőködés a siker kulcsa a szülők és az iskola bizalomra épülő kapcsolatának megteremtéséhez
Vezeti: Dr. Debreczeniné Nagypál Katalin, Ady Endre Gimnázium (Debrecen)

A műhelymunka során összegyűjtjük, hogy melyek azok a kulcsszavak, amelyek a jó kapcsolat megteremtéséhez, fenntartásához szükségesek. Összehasonlítjuk a hagyományos kapcsolattartási formákat az új infokommunikációs lehetőségekkel. Megvizsgáljuk a szülő-tanár –gyerek kapcsolatrendszert a saját és a kívülállók szemszögéből.
A témát iskolatípusonként és korosztályonként is körbejárjuk (általános iskola- szakközépiskola-gimnázium+ kollégium). A résztvevők megismerhetik, hogy a debreceni Ady Endre Gimnáziumban milyen bevált gyakorlatot követünk.

17:35-17:50 A műhely összegzése, kérdések és válaszok
17:50-18:00 A rendezvény zárása

Jelentkezni legkésőbb május 19-ig, illetve a szabad helyek függvényében lehet. A rendezvényre maximum 100 főt várunk, amint a regisztráltak száma eléri ezt a létszámot, a regisztrációt lezárjuk.

Az eseménnyel kapcsolatos kérdéseiket Jakab Erika koordinátornak, a rendezvény szakmai felelősének tehetik fel az erika.jakab{kukac}tpf.hu e-mail címen.

Amennyiben a visszaigazoló üzenetet nem találja az email fiókjában, kérjük ellenőrizze a spam mappáját!

Utolsó módosítás: 2021.07.09.

HIBA

Kérjük, töltse ki a kötelező mezőket.


HIBA

Az e-mail cím formátuma nem megfelelő. Kérjük, hogy a mezőbe csak egy e-mail címet írjon, és regisztrációja elküldése előtt győződjön meg róla, hogy a formátum helyes.


HIBA

Ezzel az e-mail címmel már regisztrált rendezvényünkre. A jelentkezés elfogadásáról néhány napon belül e-mailben értesítjük.


Rendszerünk rögzítette a regisztrációját, melynek elfogadásáról néhány napon belül e-mailben értesítjük.

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön a Tempus Közalapítvány legfrissebb híreiről, rendezvényeiről, kiadványairól és a legfontosabb pályázati információkról!

Üdvözlettel,
Tempus Közalapítvány