Hét év eredményei - Határtalan élmény + hatás - ELŐREGISZTRÁCIÓ

Idén is várjuk az Eramus+ konferencián

Időpont: 2021.09.15. 9:00-16:00
Helyszín: Budapest

Hogyan hatottak az elmúlt 7 évben megvalósított Erasmus+ projektek a támogatott pályázókra és környezetükre? Milyen hosszú távú eredmények mutatkoznak meg az oktatás-képzés és az ifjúság területén a létrejött innovációknak, módszertani újításoknak köszönhetően? Szeretettel várjuk Önt és munkatársait az Erasmus+ program zárókonferenciájára és Nívódíj átadójára.
 
A konferencia fókuszában az Erasmus+ 2014-2020-as programszakászának hosszú távú eredményei állnak. Az Erasmus+ Nívódíjak átadása után párhuzamos szekciókon vehetnek részt az érdeklődők, amelyek többek közt az alábbi témákat mutatják be:
  • Mit adott az Erasmus+ program a rendszeresen pályázó szervezeteknek?
  • Milyen együttműködések valósultak meg az Erasmus+ támogató hálózatok és partnerszervezetek között?
A rendezvényre a felsőoktatás, a köznevelés, a szakképzés, a felnőtt tanulás, és az ifjúság területének képviselőit várjuk.
 
Érdeklődését kérjük, jelezze felénk a lenti regisztrációs felületen, így közvetlenül és azonnal tudjuk értesíteni Önt, amint megnyílik a hivatalos regisztráció.
 
A részletes programról és a regisztráció menetéről további információ augusztus elején várható. Kérjük, kövesse figyelemmel a honlapunkon megjelenő híreket: www.erasmusplusz.hu

REGISZTRÁCIÓ

A regisztrációval hozzájárul, hogy Önről, mint Résztvevőről a rendezvény alkalmával képi, videó- és hangfelvételek készüljenek, amelyek kapcsán a Tempus Közalapítvány a Résztvevő tekintetében térben, időben, és felhasználási módban korlátlan, átruházható felhasználási jogosultságot szerez. A Tempus Közalapítvány a Résztvevő relációjában korlátozás nélkül jogosult a megjelenítés hasznosítására, felhasználására, többszörözésére, közzétételére, átdolgozására, nyilvánosságra hozatalára, nyilvánossághoz közvetítésére anélkül, hogy a Résztvevő részére ezért bármilyen módon ellenszolgáltatást kellene nyújtania. Az előzőek szerinti megjelenítések kapcsán a Résztvevő semmilyen követeléssel nem élhet a Tempus Közalapítvánnyal, illetve a kifejezetten a Közalapítvány felkérésére dolgozó fotós, videós, vagy sajtómunkatársakkal szemben.


* - kötelező mezők

A rendezvény regisztrációval megismertem az Adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat, és hozzájárulok ahhoz, hogy a Tempus Közalapítvány a rendezvényen való részvételemhez megadott személyes adataimat az abban foglaltak szerint kezelje.*


Hozzájárulok ahhoz, hogy a Tempus Közalapítvány egyéb, a jelen rendezvény témájához hasonló eseményekről a megadott elérhetőségemre értesítést küldjön.



Kérjük, írja be az alábbi számot*

Utolsó módosítás: 2021.07.06.

HIBA

Kérjük, töltse ki a kötelező mezőket.


HIBA

Az e-mail cím formátuma nem megfelelő. Kérjük, hogy a mezőbe csak egy e-mail címet írjon, és regisztrációja elküldése előtt győződjön meg róla, hogy a formátum helyes.


HIBA

Ezzel az e-mail címmel már regisztrált rendezvényünkre. A jelentkezés elfogadásáról néhány napon belül e-mailben értesítjük.


Rendszerünk rögzítette a regisztrációját, melynek elfogadásáról néhány napon belül e-mailben értesítjük.

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön a Tempus Közalapítvány legfrissebb híreiről, rendezvényeiről, kiadványairól és a legfontosabb pályázati információkról!

Üdvözlettel,
Tempus Közalapítvány