EGYMÁSTÓL TANULUNK, EGYÜTT FEJLŐDÜNK

Kommunikációs tréning Erasmus+ és Európai Szolidaritási Testület projektek megvalósítóinak

Időpont: 2023.09.20. 10:00-16:00
Helyszín: MagNet Közösségi Ház, 1062 Budapest, Andrássy út 98.

A Tempus Közalapítvány idén is megrendezi Erasmus+ kommunikációs és disszeminációs tréningjét a köznevelés, szakképzés, felnőtt tanulás, ifjúság, sport és felsőoktatás területén a 2021, 2022 és 2023-ban támogatást nyert és futó projekttel rendelkező pályázók számára. Az eseményre az Európai Szolidaritási Testület projektek megvalósítóit is szeretettel várjuk!

Egymástól tanulunk és együtt fejlődünk az Erasmus+ projektek során!

Az idei tréning fókuszába a kapcsolatépítés és az egymástól való tanulás került. Találkozunk, beszélgetünk, kérdezünk, inspirációt merítünk egymás projektjeiből, kapcsolódási pontokat keresünk és találunk, közösen gondolkodunk, azaz egymástól tanulunk és együtt fejlődünk ezen a napon.

A rendezvény során interaktív műhelymunkákon és inspiráló előadásokon keresztül történik mindez, annak érdekében, hogy minden résztvevő a legtöbbet hozhassa ki projektjéből és a mindennapokba könnyen beépíthető tippekkel térhessen haza, hogy aztán igazán hatékonyan, újult erőkkel folytatódjon a megvalósítás és az eredmények terjesztése.

Tervezett program

9.30-10.00 Érkezés, regisztráció
10.00-10.10 Köszöntő
10.10-10.35 A hiteles networking titka
Svéda Dóra, tréner, coach, a Coachingcentrum alapítója
10.35-10.50 Inspiráló projektek, akiktől érdemes tanulni
Bertalan Zsófia, Erasmus+ programkommunikációs csoportvezető
10.50-11.00 Technikai átállás
11.00-12.00 Networking
12.00-13.00 Ebédszünet
13.00-14.15 Párhuzamos workshopok I.
Ebben az idősávban a felsoroltak közül egy workshopon tud részt venni.

1. A kreatív szövegírás trükkjei
Blaskó Ágnes, kommunikációs szakember, írás coach
2. Közösségi média – Platformok, tippek, bevált módszerek
Albrecht Marcell, marketing vezető, Plus Kreatív ügynökség
3. Hogyan segítheti a sajtó a munkánkat?
Gózon Ákos, főszerkesztő, Élet és Tudomány
4. Mi a hatásos előadás titka?
Hajdu Péter, prezentációs tréner
5. Online eszközök a disszemináció során
Tari Zsolt, kommunikációs munkatárs, Tempus Közalapítvány
14.15-14.30 Szünet
14.30-15.45 Párhuzamos workshopok II.
Ebben az idősávban a felsoroltak közül egy workshopon tud részt venni.

1. Közösségi média – Platformok, tippek, bevált módszerek
Albrecht Marcell, marketing vezető, Plus Kreatív ügynökség
2. Mitől lesz vonzó egy honlap?
Simon Zoltán, ügyvezető, Plus Kreatív ügynökség
3. A kreatív szövegírás trükkjei
Blaskó Ágnes, kommunikációs szakember, írás coach
4. A kamera forog! Hogyan gyártsunk videós tartalmat a projektről?
Karnuts-Takács Zsuzsanna, szenior kommunikációs koordinátor,
Simon Boglárka, kommunikációs koordinátor, Tempus Közalapítvány
5. Sikeres rendezvényszervezés és lebonyolítás 
Gáll Benedek Bence, szenior rendezvényszervező munkatárs, Tempus Közalapítvány

A rendezvényen készült fényképeket az Erasmus+ tanárok Facebook oldalon érhetik el.

Utolsó módosítás: 2023.09.29.

HIBA

Kérjük, töltse ki a kötelező mezőket.


HIBA

Az e-mail cím formátuma nem megfelelő. Kérjük, hogy a mezőbe csak egy e-mail címet írjon, és regisztrációja elküldése előtt győződjön meg róla, hogy a formátum helyes.


HIBA

Ezzel az e-mail címmel már regisztrált rendezvényünkre. A jelentkezés elfogadásáról néhány napon belül e-mailben értesítjük.


Rendszerünk rögzítette a regisztrációját, melynek elfogadásáról néhány napon belül e-mailben értesítjük.

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön a Tempus Közalapítvány legfrissebb híreiről, rendezvényeiről, kiadványairól és a legfontosabb pályázati információkról!

Üdvözlettel,
Tempus Közalapítvány