Az önkéntesség még mindig menő!

A koronavírus-járvány nem törte meg a pályázási kedvet az Európai Szolidaritási Testület programban. Több mint 200 magyar szervezet, intézmény és fiatalokból álló csoport jelentkezett önkéntesek küldésére, fogadására, illetve hazai szolidaritási projektek megvalósítására. Az uniós támogatású program eredményeit a Solidarity:ON című online konferencián mutatják be, ahol a már tapasztalattal rendelkező egyesületek képviselői, önkéntesek, valamint mentorok is beszámolnak az élményeikről és tapasztalataikról. A rendezvényt a program hazai koordinálását végző Tempus Közalapítvány szervezi, az önkéntesek nemzetközi napjához kapcsolódóan.

Az Európai Szolidaritási Testület program keretében 18-30 éves fiatalok 2-12 hónapon keresztül segíthetik a munkájukkal világszerte különböző szervezetek működését és mindennapjait. Iskolákban, idősotthonokban tevékenykedhetnek, környezetvédelmi vagy kulturális projektekben vehetnek részt, de akár gyakornoki munkát is végezhetnek egy másik országban. Ez az interkulturális kaland kétirányú lehet: magyar fiatalok mehetnek külföldre, vagy külföldi fiatalok kapcsolódhatnak be hazai szervezetek életébe. 2019-ben 460 önkéntes érkezett Magyarországra, és több mint 200 magyar fiatal önkénteskedett a világ különböző pontjain a program támogatásával.

Az önkéntesek nemzetközi napja jó alkalom arra, hogy felhívjuk a figyelmet a szolidaritás fontosságára. Az önkéntes munka vállalása önmagában is értékes és személyiségformáló, de ha idegen nyelvi környezetben, egy másik kultúrában kell megállnia a helyét egy fiatalnak, az mindenképpen életre szóló jelentőségű tapasztalat.

Erről számolnak be a december 3-i Solidarity:ON című rendezvény önkéntes résztvevői is, akik megtapasztalhatták, hogy a nyelvtudásuk mellett számos olyan készségük is fejlődött, amelyeket az élet minden területén használhatnak. Ilyen például az önállóság, a kreativitás vagy a jó problémamegoldó és alkalmazkodási készség, de nem elhanyagolható a program közösségformáló ereje sem.
A rendezvényen a Talentum Alapítvány, illetve a Hortobágyi Madárkórház és a Hang-Kép Egyesület képviselői gyakorlati tapasztalataikat osztják meg az önkéntesek fogadásával kapcsolatban, és előadásaikból kiderül, hogy miért éri meg együtt dolgozni más országokból érkező fiatalokkal.

A jelenleg is érvényben lévő utazási korlátozások ellenére az Európai Szolidaritási Testület programban nem csökkent a pályázási kedv. A legnagyobb mértékű növekedés azonban a helyben megvalósuló szolidaritási projektek esetében figyelhető meg. A tavalyi évhez képest megduplázódott azoknak a pályázóknak a száma, akik néhány fiatal összefogásával, a saját környezetükben szeretnének jót tenni, valamilyen segítő tevékenység megvalósításával. Erre mutatnak be példát a Solidarity:ON rendezvényen a Nagyszékelyi Füvészkert Műhely tagjai, akik egy közösségi alkotói tér létrehozására nyertek támogatást az uniós programban.

A rendezvénnyel kapcsolatos részletek és jelentkezés

A fiatalok generációjában rejlik a lehetőség, hogy hosszú távon jobbá tegyék a társadalmunkat. Az Európai Szolidaritási Testület program támogatásával és önkéntes lehetőségeivel ezt kívánja minden európai fiatal számára lehetővé, megvalósíthatóvá tenni. Részletek: www.eusolidaritycorps.hu

 

Utolsó módosítás: 2020.12.07.