PORTÁL A MÚLTBA

Közzétéve2017-08-16 16:01:14
ÖtletgazdaVit Olivér,
A módszer egyfajta virtuális időutazás segítségével, eredeti forrásszövegekre építve kívánja aktualizálni a történelem más-más korszakait, mintha napi élő valóság lenne. Egy olyan tudatosított játékot jelent, mely a történelem egy szeletét láttatja- lehetőség szerint minél nagyobb - egységben a társadalom- és életmódtörténettel. Az egyes korszakok egy "korabeli" internetes hírportál "köntösében" jelennek meg, jellemző címlappal és annak minél részletesebb rovataival, blogokkal, interaktív felületekkel. A kortörténeti környezetbe olyan forrásokat válogattunk össze, melyek a középiskolai NAT követelményeket is lefedik, de túl is mutatnak rajta, nagy hangsúlyt fektetve a mindennapi élet krónikájára, a mikrotörténelemre is. Az egységben látás céljából az egyetemes és magyar történeti párhuzamok egy "portálba" kerültek (pl. a felvilágosodás kora, vagy a 14-15. század). A felhasznált források figyelemfelkeltő címeket és rövid bevezetést kaptak, a források általában 5-10 percben feldolgozhatóak, elemezhetőek, a webes felületen kommentálhatóak, a történelmi szereplőkkel készített "interjúk" véleményezhetőek, a felülethez online kérdőívek vagy tesztek kapcsolhatók. A módszer másik célja az intenzív szövegértés fejlesztése mellett olyan készségek megtaníttatása, mint a (bulvár) információ szűrése, a hír realitásának megítélése, a hírérték relativitásának megértése, a vitakultúra fejlesztése, a rovatokon keresztül egy korszak több szempont szerinti megismerése. Egy nagyobb tematikus egység (a 18. század, Bécsi Magyar Kurír) bemutatja a főbb rendező elvet, a portálra építhető foglalkozásokat, mint például a korszak "lényegének" és a "hírek" összefüggéseinek a tanulói ábrázolása más alkalmazásokkal (pl. képregény formában). A "portál" használata akkor eredményes, ha legalább két tematikus részt ezzel a módszerrel tanítunk. A fő cél egy olyan projekt készítése, melyben tanári irányítás mellett és online szabadon felhasználható forrásgyűjtemények segítségével a diákok készítik el a következő téma "híroldalát", ugyanabból az adatbázisból, akár különböző stílusokban. A "lapok" gyártásához a pedagógus a "rovatok" tartalmát meghatározhatja, vagy fogalmakat és kulcskifejezéseket adhat meg, amiket fel kell használni a szerkesztéshez. A felhasznált szövegekhez a diákcsoportok maguk keresik meg a megfelelő vizuális tartalmat. Egy nagyobb téma végén készülhet egy-egy weblap, vagy az egész témát a diákok dolgozzák fel, ez esetben az egymás weboldalainak értékelését a tanuló csoportok végzik 5 szempont szerint (design, interaktivitás, figyelemfelkeltés, bevezető szövegek stílusa, képek összeillősége a tartalomhoz). A további részletekért és letölthető anyagokért kérjük lépjen be