Tudományos eredmények a nagyvilágból II.

Tanulmánykötet Campus Mundi ösztöndíjas hallgatók publikációiból

A magyar felsőoktatás nemzetköziesítését támogató Campus Mundi program révén a magyar felsőoktatásban tanuló hallgatók bekapcsolódhatnak a nemzetközi tudományos életbe, külföldi szakmai kapcsolatrendszert alakíthatnak ki, új nézőpontokat és módszertanokat építhetnek be kutatásaikba.

A Campus Mundi program támogatásával megjelenő, Tudományos eredmények a nagyvilágból II. Tanulmánykötet Campus Mundi ösztöndíjas hallgatók publikációiból című kiadvány célja, hogy bemutassuk az ösztöndíjasok interkulturális környezetben szerzett szakmai és tudományos ismereteit, tapasztalatait, valamint, hogy megjelenési lehetőséget biztosítsunk azoknak a hallgatóknak, akik megosztásra érdemes ismeretekkel gazdagodtak tanulmányaik, szakmai gyakorlatuk során vagy érdekes, előremutató kutatási eredményeket értek el. A kötetben a Campus Mundi program által támogatott tanulmányok, gyakorlati tapasztalatszerzés és kutatások sokszínűségét kívánjuk megmutatni – az idegenforgalomtól a nanotechnológiáig, az alapképzéstől egészen a doktori képzésig.

Jelen felhívás keretében Campus Mundi ösztöndíjat elnyert hallgatók pályázhatnak publikációjukkal a kötetben való megjelenésre.

A tanulmánykötet nyelve: magyar.

Pályázók köre: minden volt és jelenlegi Campus Mundi ösztöndíjas.

A pályaműveket az alábbi két kategóriában várjuk:

I. kategória: tudományos ismeretterjesztő, innovációt bemutató cikk

Tartalmi követelmény:

  • Olyan, a külföldön folytatott tanulmányokhoz, szakmai gyakorlathoz vagy kutatási projektekhez kapcsolódó,
  • széles nagyközönség számára készült figyelemfelkeltő, tudományt népszerűsítő írásokat várunk,
  • amelyekben a pályázók közérthető módon mutatják be saját szakmai tapasztalataikat, kutatási tevékenységüket, ezek célját, módszertanát, eddigi vagy várható eredményeit és tudományos vagy gyakorlati hasznosíthatóságuk lehetőségét.
  • Követelmény, hogy az írásmű kapcsolódjon a Campus Mundi ösztöndíjas időszak alatt folytatott tanulmányok, szakmai gyakorlat vagy kutatás területéhez vagy a Campus Mundi ösztöndíjas időszakot követő, ahhoz tartalmilag közvetlenül köthető szakmai, tudományos tevékenységhez.

Formai követelmények:

  • 10.000 – 12.000 karakter szóköz nélkül illusztrációval és hivatkozásokkal együtt
  • Formátum: Microsoft Word-dokumentum
  • Arial, 10-es betűméret
  • Hivatkozási rendszer: Harvard típusú
  • További információt a szerkesztési útmutató tartalmaz.

II. kategória: szakmai, tudományos publikáció

Tartalmi követelmény:

  • Olyan publikációkat, vagy azok kivonatát, összefoglalóját vagy fordítását várjuk,
  • amelyek kapcsolódnak a Campus Mundi ösztöndíj (részképzés, rövid tanulmányút, szakmai gyakorlat) alatt folytatott, illetve azt követő, az ösztöndíjas időszakhoz közvetlenül köthető tudományos vagy szakmai tevékenységhez.
  • A kézirat világosan bemutatja a Campus Mundi ösztöndíjas időszak alatt folytatott tanulmányok, kutatás, szakmai gyakorlat témáját, célját, módszertani hátterét, valamint leírja az eredményeket, következtetéseket is.

Formai követelmények:

  • 15.000 – 20.000 karakter szóköz nélkül illusztrációval és hivatkozásokkal együtt
  • Formátum: Microsoft Word-dokumentum
  • Arial, 10-es betűméret
  • Meg kell jelölni a rövidített vagy átdolgozott tanulmány forrását!
  • Hivatkozási rendszer: Harvard típusú
  • További információt a szerkesztési útmutató tartalmaz.

A kötetben megjelenő publikációk kiválasztása: A beérkezett publikációkat a Tempus Közalapítvány által felkért szakértői zsűri bírálja el.

A kiválasztás kritériumai:

  • A publikáció megfelel a fenti formai és tartalmi követelményeknek.
  • A publikáció szakmai, tudományos, valamint stilisztikai szempontból közlésre alkalmas színvonalú.
  • A zsűri a kéziratok szakmai tartalma és minősége mellett figyelembe veszi a Campus Mundi programban részt vevő hallgatók földrajzi, szakterületi, képzési szint tekintetében kiegyensúlyozott megjelenítését.
  • A publikáció a Tudományos eredmények a nagyvilágból – első kötet felhívására nem lett beküldve.

Szerzői jogok:

A felhívásra benyújtott publikációk esetében az alábbi szerzői jogi feltételeknek kell teljesülniük, amelyeket egy aláírt és beszkennelt szerzői nyilatkozattal is kérünk igazolni:

  • A kézirat a pályázó saját szellemi terméke, a pályázó a kézirat kizárólagos szerzője.
    • Amennyiben egy művet többen, közösen alkotnak, a szerzőtársaknak közösen kell igazolniuk, hogy a kézirat a saját közös szellemi termékük.
  • A cikk másodközlése esetén a másodközlésre vonatkozóan semmilyen korlátozás (szerzői jogi, etikai vagy anyagi) nem áll fenn. A publikációban szereplő tartalmak harmadik személy jogait nem sértik.
  • Más szerzőktől felhasznált gondolatok, idézetek esetében mindig fel kell tüntetni a pontos hivatkozást! A hivatkozásokkal kapcsolatos formai segédlet a szerkesztési útmutatóban olvasható.
  • A publikációhoz benyújtott képek, rajzok, táblázatok és ábrák szabadon megjelentethetők, nem esnek szerzői jogi védelem alá.
  • Amennyiben a publikáció a szakértői zsűri által kiválasztásra kerül, a szerző elfogadja, hogy a Tempus Közalapítvány vele szerzői jogi felhasználási szerződést kössön, melynek alapján a szerző engedélyt ad művének a felhasználására, az abban meghatározottak szerint. Szerzőtársi műalkotás esetén a Tempus Közalapítvány a szerzőtársakkal közös felhasználási szerződést köt.
  • Amennyiben a publikáció nem kerül kiválasztásra, a Tempus Közalapítvány azt (szerződéses/jogszabályi előírásból eredő adatszolgáltatási kötelezettségén felül) nem használja fel.
Szerzői nyilatkozat - egy szerző esetében >> Letöltés
Szerzői nyilatkozat - több szerző esetében >> Letöltés

Egyéb feltételek és információk:

A felhívás kiírója fenntartja a jogot, hogy nem megfelelő minőségű pályamunkák beérkezése esetén eredménytelennek nyilvánítja a felhívást.

A felhívás kiírója fenntartja a jogot, hogy a felhívás határidőre vonatkozó feltételét módosíthatja.

Tervezett megjelenés: Az ISBN számmal rendelkező, 2020. év elején megjelentetni tervezett kötetet nyomtatásban 500 példányban publikáljuk, és a Campus Mundi programban érintett felsőoktatási intézményekben, illetve könyvtári forgalomban tervezzük ingyenesen terjeszteni. Továbbá tervezzük egy online bővített kiadás megjelentetését is, ISBN számmal.

Jelentkezés módja:

  • A publikációs felhívás adatlapján
    • Adatlap kitöltése,
    • Publikáció feltöltése,
    • Szerzői nyilatkozat feltöltése,
    • A jelentkezés további feltétele az adatvédelmi tájékoztató megismerése és elfogadása.

Jelentkezés határideje: 2019. december 8. 23:59

További információ: Tóth Bianka bianka.toth@tpf.hu

Utolsó módosítás: .