Hajzer Angelika Grundtvig tanulmányútjának köszönheti, hogy megalapította egy európai hálózattal rendelkező nonprofit szervezet hazai képviseletét. Azóta is elkötelezetten segíti a fiatalok pályaválasztását és karrierépítését Debrecenben. Élményeit és szakmai eredményeit osztotta meg velünk.

2010-ben pályáztam az Európai Bizottság Grundtvig programjában, amit elnyerve, 7 hónapot töltöttem Szicíliában, Palermóban, ahol egy nonprofit európai szervezet, a CEIPES Network központjában töltöttem az ösztöndíjas szakmai tanulmányomat.

A CEIPES Network egy európai hálózattal rendelkező, globális nonprofit szervezet, amely a humánerőforrás–fejlesztés eszközeivel hozzájárul az európai közösség társadalmi, gazdasági, szociális és emberi fejlődéséhez, a béke, az esélyegyenlőség és az egyetemes emberi jogok teljesítése érdekében. http://ceipes.org

Mit köszönhetek a Grundtvig asszisztensi tanulmányutamnak?

Fő célként tűztem ki a fogadó intézmény nemzetközi és helyi felnőttképzési menedzsmentjének, illetve minőségbiztosítási rendszerének megismerését, a jó gyakorlatok elsajátítását, majd visszatérve Magyarországra ezen ismeretek gyakorlatban való alkalmazását.
A cél megvalósítása olyan jól sikerült, hogy hazatérve 10 önkéntessel megalapítottam a CEIPES Hungary Egyesületet, mivel a szervezetnek még nem volt Magyarországon képviselete. Ez volt a Grundtvig asszisztensi tanulmányutam legnagyobb hozadéka.
Ezzel együtt elkezdődött a nemzetközi munka is, hiszen csatlakoztunk a CEIPES európai hálózatához (melynek tagja Belgium, Görögország, Olaszország, Portugália, Románia, Spanyolország, Törökország és Örményország is). 

Melyek voltak a legnagyobb sikereink  a tanulmányút után?

  • Az egyesület az elmúlt 5 év alatt egy olyan Ifjúsági Karrier Központként (www.karrierdebrecen.hu) működő szervezetté nőtte ki magát, ami pályaválasztás előtt álló és munkanélküli fiataloknak nyújt szolgáltatást  munkaerő-piaci információnyújtás, karrier és álláskeresési tanácsadás, karrier coaching, készség és kompetencia felmérés/fejlesztés - hazai és nemzetközi szinten egyaránt.
  • Kialakult a csapatunk, ahol többek között pszichológus, tréner, HR tanácsadó és coach szakemberek végzik önkéntesként a munkájukat, és egyetemi gyakornoki programunkban 3 hallgató is segíti a munkánkat.
  • Nemzetközi ifjúsági fejlesztési projektünk bejutott a legjobb 45 UNESCO ifjúsági projekt közzé. http://www.unesco.hu/tarsadalomtudomany/magyar-kezdemenyezes
  • Különböző jó gyakorlatokat, innovatív fejlesztési módszereket vettünk át partnereinktől, és építettük be fejlesztési módszereinkbe (nem formális képzési módszerek, kooperatív tanulás, coaching, action learning, próbamunka), amiket jelenleg is használunk a munkánk során.
  • Számos közös nemzetközi projektünk valósult már meg, amiben eddig 35 fiatal vett részt (Youth Exchange, Training course /YIA) 10 különböző országban.
  • Önkéntes munkatársaink (összesen 10 fő) szintén részt vettek különböző nemzetközi továbbképzéseken (Staff mobility, Salto Training Course).

További nemzetközi sikereink

2013-2015 között egy Leonardo partnerségi projekt keretében készség-értékelő tesztrendszert (Skill Assesment Center for learning disabilities) dolgoztunk ki kiemelt figyelmet igénylő (SNI, BTM) fiatalok készségfelméréséhez, illetve fejlesztéséhez, ami Magyarországon egyedülálló. Ezt erősítette meg az is, hogy a tesztdokumentum külső értékelése során számos ismert és elismert HR szakértő, felnőttképzési és szakképzési szakértő, valamint a Tempus Közalapítvány is pozitív értékelést adott munkánkról.
További információ a projektről: http://www.karrierdebrecen.hu/projektek/leonardo

Egyéni élmények tapasztalatok, amelyeket még dédunokámnak is elmesélek

Erre a 7 hónapos tanulmányútra magammal vittem páromat és a 4 éves gyermekemet is.  A napi 8 órás munkámat befejezve, és hétvégenként mindig akadt lehetőség kellemesen, közösen eltölteni a szabadidőnket, és felfedezni Szicíliát, ami egy örök emlék marad az életemben.
A kirándulásokról, az élményekről blogot vezettem, amely itt található: http://angelika-hajzer.blogspot.hu/

Hajzer Angelika

Utolsó módosítás: 2016.11.11.