A Tempus méretéhez képest óriási hatást gyakorolt a hazai oktatási rendszerre az elmúlt húsz évben – állítja Halász Gábor oktatáskutató, aki az alapítástól 2014-ig kuratóriumi tagként vett részt a közalapítvány életében.

Ön volt a leghosszabb ideig tagja a Tempus Közalapítvány kuratóriumának, gyakorlatilag végigkísérte a szervezet elmúlt 20 évét. Ennyi idő alatt felnő egy gyerek, de mire elegendő 20 év az oktatási rendszer életében?

Az oktatás végtelenül komplex rendszer, rengeteg szereplő interakciója, cselekvése, ezek egymásra hatása formálja a szupranacionális, nemzeti, regionális szinttől az iskolák, az osztálytermek mikrovilágáig. Ezen a komplex rendszeren belül a Tempus a méretéhez képest relatíve nagy hatást tudott gyakorolni az oktatási rendszerre, úgy, hogy az az oktatás egyetlen alrendszerét sem hagyta érintetlenül.  Egy ilyen komplex rendszerben a tényleges, mikroszinten is érzékelhető változások nagyon lassan, fokozatosan következnek be. A Tempus egész tevékenységének az egyik legérdekesebb aspektusa, hogy képes azokkal a szereplőkkel kapcsolatba kerülni, azokat a folyamatokat célba venni, amelyek felgyorsítják a változást. A Tempus mögött természetesen ott vannak az Európai Unió oktatási erőforrásai, azok a szellemi-intellektuális hatások és azok a pénzügyi eszközök is, amelyeknek a Tempus a közvetítője. Ilyen uniós közvetítő szervezetek minden tagállamban működnek, és fontos kiemelnünk, hogy a magyar szervezet ebben a nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedően hatékonyan működik.

Miben látja a sikeres működés titkát?

A sikeres működésnek két tényezőjét emelem ki: többek között azért tudott jelentős hatást kifejteni a Tempus, mert nagyon sok aktorral, köztük kulcsszereplőkkel áll kapcsolatban, képes az ő viselkedésüket befolyásolni és általuk kaput nyitni az Európai Unió felé. Azután már ők alakítják a rendszert, néha azt is elfelejtve, hogy az első impulzus a Tempustól érkezett. Még nagyobb jelentőséget tulajdonítok annak, hogy a Tempus alapvetően nem fölülről irányított programokat hajt végre, hanem iskolák és pedagógusok által kezdeményezett projekteket választ ki, támogat, monitoroz, értékel, és hangsúlyt fektet a projektek során keletkezett eredmények megőrzésére és terjesztésére is. Ezáltal mikroszinten, az osztálytermekben, az egyes intézményekben is rendkívüli hatást gyakorol. Emellett érdemes kiemelni azt is, hogy a közalapítvány történetét végigkísérte a vezetés magas minősége, az EU-s és a hazai oktatáspolitikai törekvések átfogó ismerete, a kettő összekapcsolásának a képessége.

Oktatáskutatóként hogyan látja a Tempus szerepét?

Ha nem lettem volna kurátor, akkor is nagyon intenzív kapcsolatban lettem volna a magyar oktatási rendszernek ezzel a kulcsfontosságú szereplőjével, mivel a Tempus a magyar felsőoktatás, köznevelés, szakképzés és felnőttoktatás egy sor szakmai folyamatában jelen van, megkerülhetetlen az alrendszerek stratégiai fejlesztése terén.

Milyen területeken érzékelhető a Tempus programjainak a hatása az oktatási rendszeren belül?

A szakemberek egyetértenek abban, hogy a magyar oktatási rendszer egyik legnagyobb kockázatát az alrendszerek elkülönült működése jelenti. Az alrendszerekért felelős kormányzati tényezők együttműködés helyett gyakorta rivalizálnak egymással, aminek kárát látja a minőségi működés. Ez nem egyedülállóan magyar jelenség, ugyanakkor azzal is tisztában vagyunk, hogy nemzetközi viszonylatban a legsikeresebb oktatási rendszerek azok, amelyek képesek az alrendszerek közötti, szektorok közötti szakadékokat áthidalni. A Tempus értékelésénél a legelső helyre tenném, hogy ez a szervezet a hídképzés egyik letéteményese, az alrendszerek közötti kommunikáció támogatásának a kulcsszereplője. Ez a szerep természetesen következik az uniós szakpolitikából, de a közalapítvány szervezetéből is, ahol egy helyen működtetik a különböző alrendszerek pályázatait. Fontos a tudásmenedzsment funkció is: a Tempusban találkozhat a különféle alrendszerekhez kapcsolódó tudás.

Tíz évvel ezelőtt egy hasonló témájú interjúban arra hívta fel a figyelmet, hogy a Tempus akár csapdahelyzetbe is kerülhet, ha a hatékony pályázatlebonyolító funkciója uralkodóvá válik a szervezeten belül. Sikerült-e elkerülni ezt a csapdát?

Két ok miatt éreztem ezt csapdahelyzetnek. Egyfelől úgy láttam, hogy a szervezeten belül megerősödhet az a nézet, mely szerint a pályázatok technikai lebonyolítása a fő feladat, és ez gátolhatja annak a funkciónak a kifejlődését, megerősödését, amit tudásmenedzsmentnek nevezünk, vagyis a pályázatokon keresztül megszerzett, létrehozott tudás akkumulálásának, terjesztésének, menedzselésének képességét. Másfelől a profi pályázatmenedzsment a kormányzati tényezők számára is kísértést jelentett: egyszerű megoldásnak tűnhetett volna a Tempus profiljától idegen, nem oktatási célú, az Európai Unió programjaihoz nem kötődő, például szociális célú pályázati rendszereket a közalapítványra bízni, a puszta technikai lebonyolítás céljából. A szervezet remekül fölismerte a csapdahelyzetet, és azzal reagált, hogy nagyon komolyan invesztált a tudásmenedzsment funkció megerősítésébe. Ennek eredményeként jött létre például a jó gyakorlatok megosztását szolgáló platform, erősödött meg a szakmai műhelyek működtetése, jött létre a kutatási eredményeket összegző kiadványok sora.  S bár a Tempus pályáztatói funkciója jelentősen bővült, a menedzsment erőfeszítéseinek következtében ezen a téren is sikerült megőrizni a szervezet integritását, hiszen olyan, az oktatás nemzetköziesítését szolgáló pályázatokkal egészült ki a Tempus portfóliója, amelyek immár az EU-n túlmutatóan, a globális térben helyezik el a hazai oktatási rendszer szereplőit. Mindez tehát tartalmilag és szakmailag is összhangban áll a közalapítvány eredeti funkciójával. Vagyis elmondható, hogy mindkét csapdát sikeresen elkerülte közalapítvány.

Hogyan alakult a hazai oktatási rendszer fogadókészsége a Tempus által kínált programok, pályázatok iránt?

Minden kétséget kizáróan egyértelműen javult a fogadókészség, hiszen mára az élethosszig tartó tanulás valamennyi alrendszerben öngerjesztő folyamattá vált.  Az alrendszerek közötti határvonalak megerősödése hozott ugyan némi megtorpanást, az összkép azonban mindenképpen pozitív. Az új megközelítésmódok bevezetése, elfogadtatása mindig ellenállásba ütközik. A Tempus sikere éppen abban áll, hogy újra és újra képes megteremteni azt a befogadó közeget, amely nyitott az új szemléletmódok integrálására, a pedagógiai kultúra megújítására.

Halász Gábor egyetemi tanár, oktatáskutató, a Tempus Közalapítvány kuratóriumának tagja az alapítástól 2014-ig. Főbb kutatási területei az oktatásszociológia, oktatásirányítás és oktatásmenedzsment, az oktatási rendszerek elmélete, az oktatás nemzetköziesítésének kérdései, az európai integráció az oktatás terén. Az ELTE PPK és az OFI munkatársa, számos kutatási projekt vezetője.

Az interjút készítette: Szilágyi Zsuzsa

Utolsó módosítás: 2016.10.18.