Morvai Edittel sok évvel ezelőtt, az Európai Nyelvi Díj apropóján került kapcsolatba a Tempus Közalapítvány. Aztán a közös munka egyre több területre kiterjedt: szakértőnk, oktatónk, nemzetközi pályázataink bírálója is lett a budapesti Goethe Intézet pedagógiai szakreferense, akivel az interkulturalitás fontosságáról és a nemzetközi projektek során szerezhető tapasztalatokról beszélgettünk.

Honnan érkeztél a Goethe Intézetbe és pontosan mivel foglalkozol most?

Némettanárként dolgoztam sok éven át, közben fordítottam, tolmácsoltam. Később egyetemi oktatóként módszertant tanítottam, majd 2002-ben kerültem a Goethe Intézetbe. Pedagógiai szakreferens vagyok, ami izgalmas és sokrétű feladatkör. Elsősorban projektek megvalósításával foglalkozom. Munkám során különösen azt élvezem, amikor iskolákkal, tanárokkal, diákokkal dolgozhatok együtt. A „Goethe-világ” közép-európai régiójában Lengyelországgal, Csehországgal, Szlovákiával, a balti országokkal és Szlovéniával állunk kapcsolatban. A müncheni központ szervezésében pedig részt veszünk olyan projektekben is, amelyek a világ távolabbi országaival kötnek össze bennünket.

Szerinted miért fontosak a nemzetközi együttműködések? Miért érdemes az iskoláknak részt venni ilyen projektekben?

A nemzetközi együttműködésekben mindig hangsúlyosan van jelen az együtt és egymástól való tanulás izgalma, öröme. Ilyenkor kilépünk a megszokott környezetünkből és nem csak új partnerekkel, hanem új kultúrákkal ismerkedünk meg. Olyan dolgokat látunk és tapasztalunk, amelyek felkeltik a kíváncsiságunkat, megdöbbentenek, elgondolkoztatnak, akár meg is nevettetnek. Hirtelen elkezdjük önmagunkat is másképpen látni, mintegy kívülről szemlélni. Rácsodálkozunk valamire, ami addig magától értetődő volt, kérdések fogalmazódnak meg bennünk, alternatívák után kutatunk. Ez, azt gondolom, komoly minőség ezekben a projektekben.
Nálunk, a Goethe Intézetben egyébként az interkulturalitás a mindennapok szerves része, hiszen az állandó munkatársak mellett vannak olyan német anyanyelvű kollégák, akik vándorolnak a világban. Nagyjából ötévente váltják egymást, és hozzák-viszik a tapasztalataikat. A nyelvi osztály jelenlegi vezetője például Dél-Afrika után Törökországból érkezett hozzánk, az intézetigazgató korábban Nigériában, Japánban és Hongkongban is dolgozott. Egy-egy új munkatárs érkezése nyomán mindig felpezsdül az élet a házban, megújulunk, feltöltődünk.

Az egymástól tanulás, a nemzetközi tapasztalatcsere a célja az uniós oktatási és képzési együttműködéseknek is. Szakmai bírálóként milyen megfigyeléseid vannak a pályázatokkal kapcsolatosan?

Ez állandó témánk a kollégákkal. A bírálói munka ugyanis nemcsak arról szól, hogy a kezünkbe kapunk egy adag papírt, amit aztán átböngészünk, majd véleményezünk, hanem arról is, hogy gondolkodunk a pályázatokról és a bírálati folyamatról. Ebben remek partner a Tempus Közalapítvány. A munkatársak nyitottak az újra, jól lehet velük beszélgetni, együtt gondolkodni. Mindig öröm a számomra, ha velük dolgozhatok.
A pályázatok sok mindent elmondanak a pályázókról. Jól látható, hogy ki az, aki alaposan átgondolta, milyen projektet szeretne megvalósítani, felkészült a pályázat megírására és rászánta a szükséges időt. Az is látszik azonban, ha valaki bizonytalan a projekt célját és tartalmát illetően, vagy nem igazán elkötelezett a projekt mellett. Én a legfontosabbnak azt tartom, hogy a pályázó tudja, mit akar csinálni, és főleg azt, hogy miért. Ha ugyanis nem látja az értelmét annak, amibe belevág, könnyen elveszítheti a kedvét már az első nehézségeknél.

Az Európai Nyelvi Díj kapcsán is sok ötlettel találkozol?

Igen, és ez is rendkívül érdekes és értékes munka a számomra, hiszen számos nagyszerű, innovatív és kreatív ötletet ismerhetek meg. Van persze negatív példa is, de bőven akad lelkesítő, eredeti elképzelés. Érdekes látni a két pólust. Rengeteget profitálok belőle szakmailag.

Beszéljünk a nyelvoktatásról, hiszen ez a szakterületed. Milyen trendeket és fejlődési, fejlesztési irányokat látsz fontosnak ma Magyarországon, akár a német nyelvvel, akár általában a nyelvoktatással kapcsolatban?

A Goethe Intézetben elterjedt egy mondás: Englisch ist ein Muss, Deutsch ist ein Plus. Angolul ma tudni kell. Akármerre járunk a világban, a fiatalok angolul kommunikálnak egymással. Ez egy tény, amellyel mi, németesek is tisztában vagyunk, és gond nélkül együtt tudunk élni. Arra persze törekszünk, hogy lehetőleg minél többen válasszák első idegen nyelvként a németet.
Ami ellen küzdünk, az az a tévhit, miszerint a német egy rendkívül bonyolult és nehezen elsajátítható nyelv. Ezt erősíti az a magát még mindig sok helyütt makacsul tartó tanári gyakorlat, amely szerint a nyelvtanulást az alapvető nyelvtani szabályok és a „der/die/das” elsajátításával kell kezdeni, beszélni meg ráér a nyelvtanuló, ha már helyesen ki tudja fejezni magát. Én egész pályafutásom alatt küzdöttem ez ellen: tanárként, tanárképzőként és továbbképzőként egyaránt. Meggyőződésem, hogy a német nyelvet is lehet „lazán”, élményszerűen tanítani, úgy, hogy tanár és tanuló egyaránt élvezzék és szeressék a nyelvvel való foglalkozást.

Látsz erre nyitottságot itthon?

Nagyon is! Csak sokkal több támogatásra, megerősítésre van szükségük a tanároknak. És olyan körülményekre, hogy a mindennapi feladataik mellett maradjon idejük és energiájuk a szakmáról gondolkodni, fejlesztéseket kezdeményezni. Széles körben meg kellene vitatni, miért jó az, ha kommunikatívan tanítunk, miért kellenek nyelvtanulási stratégiák, mi célból neveljük interkulturalitásra a tanulókat, és miért használunk digitális eszközöket. A válaszok megtalálásában sokat segíthetnek a nemzetközi együttműködések: lehetőséget teremtenek arra, hogy kiszakadjunk a mindennapokból, és szélesebb összefüggésekben, új impulzusok mentén határozzuk meg a céljainkat.

Az interjút készítette: Szűcs Marianna

Utolsó módosítás: 2016.10.21.