A gödöllői iTStudy Hungary Számítástechnikai Oktató- és Kutatóközpont igazgatója, Hartyányi Mária 2005 óta dolgozik szakképzési szakértőként, emellett pályázóként, projektgazdaként is tevékenykedik. Szakterülete a matematika és az informatika, dolgozott tanárként a felsőoktatásban, a szakképzésben és a felnőttképzésben, de most nem a saját szakmai munkájáról szeretném faggatni, hanem arról, hogy melyik a kényelmesebb, a bíráló vagy a pályázó széke?

A válasz egyszerű: egyik szék sem! De mindkettőből izgalmas kilátás nyílik az oktatás világára. Tanulságos dolog váltakozva bírálóként és pályázóként „az asztal ellentétes oldalán ülni”; a tapasztalatok kétségtelenül mindkét területen hasznosulnak.
Bírálóként sok értékes és hasznos tapasztalatot szereztem a saját szakterületem újdonságairól, különösen az innovációtranszfer típusú pályázatokban. A pályázati célok reális megítéléséhez alaposan át kell nézni az átvételre megjelölt termékeket, tanulmányozni a partnerek szakmai hátterét, a témával kapcsolatos hazai és nemzetközi eredményeket. Ez nagyon időigényes, de közben az ember valóban felbecsülhetetlenül értékes, új tudásra tesz szert. Előfordul, hogy újra meg újra át kell nézni a benyújtott anyagokat, de a végső összegzés mindig az, hogy „ez akkor is megérte”. Ez az üzenetem azoknak, akik tervezik, hogy felvállalják a bírálói szerepet.

Milyen újdonságokat hozott szerinted az Erasmus+ pályázati program a korábbiakhoz képest?

A változások a pályázói és bírálói munkát egyaránt érintik, és vannak pozitív és negatív elemei egyaránt. Én a korábbi Egész életen át tartó tanulás program innovációtranszfer és az Erasmus+ stratégiai partnerség típusú pályázatait tudom összehasonlítani, mert főként ezekben dolgoztam. Véleményem szerint mindkettőnek vannak erősségei és gyengeségei is.
Az innovációtranszfer bizonyos fokig megnehezítette, hogy a pályázók egyedi elképzeléseikhez szerezzenek támogatást. Fel kellett kutatni az ötlethez közel álló, itthon is hasznosítható termékeket, ami hozzájárult a valóban jó gyakorlatok elterjesztéséhez és a párhuzamos fejlesztések számának csökkentéséhez. A pályázat megírása viszont szerintem könnyebb volt, mint az Erasmus+ kereteiben.

Egyetértesz azzal, hogy az Erasmus+ a korábbiaknál nagyobb szabadságot nyújt a pályázatíróknak?

Igen: nagyon jó dolog, de komoly ára van. A pályázat megírása egyszerűnek tűnik, de bizonyos hibák sokkal könnyebben becsúszhatnak, például a pályázati célok és a munkaterv közötti közvetlen kapcsolat hiánya, az elnagyolható munkaterv miatt.
Szabadon választhatunk a jó gyakorlat átvétele és az új fejlesztés között, az utóbbi pedig sok esetben nagyon csábító. A kreatív és világszerte vadonatújnak tűnő elképzelésünk megvalósítási lehetőségének bűvöletében könnyű megfeledkezni arról, hogy ezt bizonyítani is kell, ami időigényes és alapos kutatással jár. 

Az az elvárás, hogy az Erasmus+ adatlapon a pályázó részletesen mutassa be a fejlesztendő termékeket, elvben garancia arra, hogy jó projektek szülessenek. Mit mutat a gyakorlat?

Könnyen szalad a pályázó keze a billentyűzeten, ha a megálmodott végeredményt kell bemutatni, de egyáltalán nem biztos, hogy eközben sikerül a realitás talaján maradnia. Az űrlapon be kell mutatni a tervezett termék megvalósításához szükséges tevékenységeket, de ez nem kötelez arra, hogy a fejlesztendő termék (például egy tananyag) mérhető paramétereit meghatározzuk. Konkrét adatok nélkül pedig a munkamegosztás és a költségtervezés könnyen megkérdőjelezhetővé válik.
Mindezekből nagyon komoly kockázat adódhat: ha a részletek kidolgozása nem elég alapos, könnyű a „túltervezés” hibájába esni. Miközben nagyot álmodunk, a tervezett termék újdonságáról, nagyszerűségéről való meggyőződés vezérel, előfordul, hogy nem gondoljuk végig, lesz-e elég idő és pénz a megvalósításhoz, rendelkezik-e a konzorcium a szükséges kapacitással.
A nagyobb szabadság pályázóra és a bírálóra egyaránt nagyobb felelősséget ró, a projekt megvalósításában pedig nagyobb kockázatot jelent.

Szerinted mivel lehet csökkenteni ezt a kockázatot?

Az előszakértői munka és a monitoring látogatások a korábbiaknál is sokkal fontosabbak. A határidő szorításában a legkiválóbb pályázatba is becsúsznak kisebb hibák. A külső szakértő kérdései rákényszerítik a koordinátort arra, hogy újra átgondolja a munkatervet, és idejében korrigáljon, ha szükséges.
A tapasztalt koordinátor igyekszik mindenre figyelni, bevonni a partnereket, követni a munkatervet, tartani a határidőket, értékelni és értékeltetni a részeredményeket, azonban időnként óhatatlanul elveszik a részletekben.
Éppen ezért nem biztos, hogy célszerű egyből koordinátori szerepre vállalkozni, érdemesebb inkább partnerként csatlakozni egy induló konzorciumhoz, erre pedig az Erasmus+ partnerkereső oldalai kiváló lehetőséget nyújtanak.

Alaposan kivesézted a bíráló és pályázó munkájának árnyoldalait. El akarod ijeszteni az olvasókat attól, hogy pályázzanak vagy szakértőnek jelentkezzenek?

Szó sincs róla! Hosszú évek tapasztalataival pályázóként és bírálóként egyaránt azt gondolom, hogy a programba érdemes mindkét szerepkörben bekapcsolódni. Nem hiszem, hogy különösebben indokolni kellene, mennyi közvetlen és járulékos hasznot hoz egy oktatási intézménynek, iskolának, szervezetnek, illetve tanároknak, diákoknak, kollegáknak a nemzetközi konzorciumban végzett közös munka. Azon túl, hogy kreatív ötleteinkhez forrást szerezhetünk, kiléphetünk a napi rutinból, kinyílik számunkra egy másik világ. Más országok, pedagógusok gyakorlatából, tapasztalataiból meríthetünk, és minden kétséget kizáróan szakmailag megújulva, felfrissülve, új tudással gazdagodva fogunk visszatérni a napi munkánkhoz.

Melyik a legkedvesebb történeted, ami a közalapítványhoz vagy a közös munkához kapcsolódik?

A kérdésről Tamkó Sirató Károly: Mondjam még? című verse jut eszembe: „Volt egy molnár, meg egy pék, tovább is van, mondjam még?” Nincs ugyanis olyan projekt, sőt még bírálat sem, amihez ne fűződne valamilyen emlékezetes történet! Történeteink főszereplői a pedagógusok, a színfalak mögött segítőként ott vannak a közalapítvány munkatársai, mi pedig koordinátorként, a legtöbb megpróbáltatással járó rendezői feladatkört igyekszünk ellátni.

 Az interjút készítette: Jakabné Baján Ilona

Utolsó módosítás: 2016.11.17.